Mennyiből gazdálkodnak a kkv-k?
A vállalkozások működését akadályozó tényezők rangsorában továbbra is az első helyen tartja magát az infláció.
A vállalkozások működését akadályozó tényezők rangsorában továbbra is az első helyen tartja magát az infláció.
A fenyegetések gyors és hatékony kezeléséhez a bűnüldözőknek megfelelő tudásra, eszközökre és jogszabályokra van szükségük.
A program része többek között a nemzeti adatbázisok fejlesztése is.
Számítási és tárolási kapacitásra fordított költésük legnagyobb szeletét az adatmenedzsment munkaterheléseinek kiszolgálására fordítják a vállalatok, állapította meg frissen közreadott jelentésében az IDC. A mesterséges intelligencia életciklus-kezelése azonban gyors növekedéssel felzárkózott a lista második helyére.
A CrowdStrike platformjához köthető hatalmas kiesés a légiforgalmi irányító rendszereket, bankokat és műsorszolgáltatókat is sújtotta, de nem befolyásolta az orosz atomerőművek működését sem.
A korszerű technológiákkal összetettebbé, magasabb színvonalúvá válik a szolgáltatóközpontok munkája. Óriási a verseny a globális piacon, nem vagyunk könnyű helyzetben, ezért minden eszközt meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a vállalatok Magyarországot válasszák. Kulcsfontosságú a képzett munkaerő. Bizonyos szintű IT tudás már mindenütt alapkövetelmény.
Világszerte informatikai hiba akadályozza repülőterek, légitársaságok, vasutak, bankok és más nagy rendszerek működését.
Az AI infrastruktúra tervezésében, telepítésében és monitorozásában ígér áttörést most bejelentett klasztermegoldásával a Cisco. Éves konferenciáján a szállító biztonsági felhőjét is új architektúrával, készülékekkel, valamint a kiterjedt észlelést és válaszadást segítő munkafolyamatokkal frissítette.
Generatív mesterséges intelligenciára épülő Business AI megoldásait felhőalapú üzleti megoldásaiba építi, amelyek világszerte a szervezetek legfontosabb, üzletkritikus folyamatait futtatják, jelentette be az SAP éves konferenciáján. A szállító az AI lehetőségeinek határait feszegető cégekkel működik együtt, hogy a vállalatok működését új szintre emelje.
Az utóbbi években látványosan nőtt az érdeklődés a kriptovaluták iránt, és egyre többen döntenek úgy, hogy befektetnek ezekbe a digitális eszközökbe. A növekvő népszerűség azonban nem csak a befektetők, hanem a csalók figyelmét is felkeltette. Ahogy egyre több ember kerül kapcsolatba a kriptovalutákkal, úgy nő a csalások száma és egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a csalók. Ebben a cikkben bemutatjuk a leggyakoribb csalási formákat, segítve olvasóinkat azok felismerésében és megelőzésében.
Június 30-áig kellett a vállalkozásoknak nyilvántartásba vetetniük magukat az SZTFH rendszerében.
A jelenleg használt réskitöltő rádiólokátorok magas beszerzési költségük miatt csak egy szűk réteg számára elérhetőek.
A megállapodás révén a TC2 teljes körű felhőmigrációs és -modernizációs szolgáltatásokat, adat- és analitikai eszközöket - beleértve a Generatív AI-t és a felhőbiztonságot - egyaránt fog tudni nyújtani iparágspecifikusan.
Vállalták, hogy működésbe helyezzük a kormányzati felhőt.
A jól szervezettség kulcsfontosságú egy sikeres vállalkozás számára. Bár minden vállalatnak egyedi folyamatai és szervezeti igényei vannak, a különböző dokumentumok nyomon követése nagyban befolyásolja a működési hatékonyságot.
Az adatmentésnek ma már alapvető fontosságúnak kellene lennie minden cég számára, függetlenül annak méretétől. A kis- és középvállalkozások azonban még mindig nagyon kitettek az adatvesztés kockázatának, mivel gyakran nincs erőforrásuk és szakértelmük a komplex biztonsági intézkedések megvalósítására.
A Zyxel Networks új, nagy teljesítményű tűzfala gyors és biztonságos működést biztosít a vállalkozások számára.
A modellváltás nem cél, de az egyik eszköze lehet a BME megújulásának. Az intézmény új vezetője az elengedhetetlen fenntartói lépések mellett házon belül is számos sürgős változást szorgalmaz a működőképesség fenntartása érdekében. Merész célt tűzött ki maga és munkatársai elé: a Műegyetem a következő évtized elejére kerüljön be Európa top 100 felsőoktatási intézménye közé.
A FortiOS operációs rendszer legújabb verziói, az új FortiGate 200G sorozatú tűzfalak, valamint a Fortinet Security Fabric platformon belüli továbbfejlesztett és átfogóbb AI integráció segíti a vállalkozásokat a kiberbiztonsági pozíciójuk megerősítésében és a működési hatékonyságuk növelésében.
Még sok helyen él az az általános vélekedés, hogy csak a nagyvállalatok lehetnek a támadások célpontjai.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.