Jön a DDR NAND flash memória
A Samsung és Toshiba elkötelezték magukat a DDR NAND fejlesztése mellett. Technológiájuk elvileg gyorsabb, mint ellenérdekelt párja, az Intel, a Micron és a SanDisk által választott ONFI.
A Samsung és Toshiba elkötelezték magukat a DDR NAND fejlesztése mellett. Technológiájuk elvileg gyorsabb, mint ellenérdekelt párja, az Intel, a Micron és a SanDisk által választott ONFI.
A LePad névre keresztelt masina Android operációs rendszert futtat majd. Az Apple elhanyagolta Kínát, ami szinte biztos sikerre ítéli a Lenovo mobil eszközeit.
A nyár első hónapjában 16 ezerrel 11,866 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, ugyanakkor a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma az előző hónaphoz képest 15 ezerrel 10,804 millióra nőtt - jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság
I-Phone-fiesztát rendez az Apple: a gyártó ma mutatta be mobil operációs rendszerének legújabb verzióját, este pedig egy tegnap bejelentett, meglepetésszerű sajtótájékoztatót tartanak a ?kishibás? szupertelefonnal kapcsolatban.
Anyagi támogatásra is számíthatnak azok a cégek, akik ráállnak a Windows Phone 7 alkalmazások fejlesztésére. A cég még az idén utol akarja érni az iOS 4-et és az Android-ot.
A Google ellenben csak 70 ezer letölthető alkalmazást regisztrált.
Komoly digitális archívumhoz megfelelő lapolvasóra lesz szükségünk, kipróbáltuk az Epson GT-S80N szkennert.
Az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini bejelentette, hogy az előzetes tesztek pozitív eredményei alapján Sandy Bridge architektúrára épülő processzorok hamarabb kerülnek piacra, mint eredetileg tervezték.
A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában, 2010 májusában 15 ezerrel 1,240 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből.
Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára egy találkozóra hívta meg a vezeték nélküli távközlés területén érdekelt szolgáltatók vezetőit - adta hírül az NFM.
Pórul járhattak, akik részt vettek a Cisco Live 2010 konferenciáján.
A gyártó egyik bemutatás előtt álló készüléke prototípusát szeretné visszaszerezni egy orosz bloggertől, aki egy tesztoldalon részletesen írt első olyan telefonjukról, amely a Symbian nyílt forráskódú változatát használja.
Megjelent a Sybase SQL Anywhere adatbázis kezelő új verziója, amely erős térinformatikai és iPhone támogatást, továbbfejlesztett mobil szinkronizációs technológiát, és a most debütáló scale-out technológia révén vállalati „adatbázisfelhők” létrehozását biztosítja.
Egy teljesen haszontalan alkalmazás néhány nap leforgása alatt több százezer Facebook felhasználót tévesztett meg, akiknek az üzenőfalán hagyott nyomokat.
Június az Internet Explorer hónapja volt, míg a Firefox vesztett globális részesedéséből.
Kulcsrakész négyrekeszes NAS az ix4-200d, segítségével egy tapasztaltabb felhasználó is biztonságos irodai-otthoni hálózati infrastruktúrát alakíthat ki.
Kétoldalas színes beolvasásra is képes a dokumentum-archiválásra kifejlesztett, lapadagolós szkenner. Szoftver oldalról a Visioneer OneTouch és a Kofax VRS egészíti ki a megoldást.
A magyar Kulcs-Soft Nyrt. fejlesztésében megjelent az első magyar nyelvű e-book olvasó Apple iPad-re.
Egyelőre kilenc részletes leckéből tanulhatnak a fejlesztők és egy interaktív prezentáció mutatja be a közeljövő webes útját. A Google saját, egyelőre nem szabványos API-ival is evangelizál az oldalon. Hamarosan a GMail is gyorsabb lesz a CSS3 és HTML5 révén.
Új Magyarország program támogatással fejleszt automatikus portarendszert az Alvicom Kft. Az Alvicom Automatikus Portarendszer elnevezésű alkalmazás fejlesztésének célja egy minimális emberi beavatkozást igénylő integrált portarendszer megvalósítása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.