Prémium videoszolgáltatást indít az Intel
A chipgyártó a hardveres tartalomvédelemnek köszönhetően a legfrissebb mozifilmeket is kínálhatja.
A chipgyártó a hardveres tartalomvédelemnek köszönhetően a legfrissebb mozifilmeket is kínálhatja.
Az Atigris Informatika Zrt bejelentette a Microsoft Exchange termékek és a hozzájuk szervesen csatlakozó szolgáltatások támogatására Exchange Kompetencia Központ (AXK) hozott létre.
Az idei karácsony alkalmából két jótékonysági akcióval segíti az SAP a gyermekeket. A szoftvercég az Angyalok Erdeje kezdeményezés keretében a Bethesda Kórház Alapítványt támogatja- ezt jelzi a budapesti Felvonulási téren található 500 fős rengetegben az 1-es számú karácsonyfa, mely az SAP logóját viseli
Összesen 40 rést foltozott be termékeiben a rekordokat döntögető hibajavító kedden a Microsoft.
Az Avnet Technology Solutions Kft. munkatársai és vezetői közösen úgy döntöttek, hogy idén az üzleti ajándékozás helyett egy alapítványnak utalják át az ajándékokra szánt összeget, mivel válság idején szeretnének segíteni a közhasznú feladatokban is. A cég egymilliós pénzadománnyal támogatja idén karácsonykor a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját.
A gazdasági szegmensben másfél évtizede nagyvállalati szoftvertesztelést és fejlesztési projekteket végző Alvicom Kft. Budapesten mutatta be legújabb termékét, az automatikus alapanyag- és főportarendszert.
Az Atigris Zrt. Microsoft termékek licencelésben és értékesítésben való szakértelmét ismét bizonyította.
Modern, innovatív elektronikai termékek, érintőképernyők, fénypanelek, napelemek, valamint néhány éven belül digitális nanoáramkörök alapanyagként válhat széles körben alkalmazottá a grafén. Ennek a világon egyedülálló anyagnak, a mindössze egyetlen atom vastag grafitrétegnek az atomi pontosságú megmunkáláshoz került közelebb a tudomány az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MTA MFA) kutatójának felfedezésével. Egy általa kidolgozott módszerrel ugyanis cikk-cakk élű, hibátlan grafén alakzat állítható elő, ami jelentős előrelépést jelenthet a lassan fizikai korlátaihoz érkező szilícium mikroelektronikában való helyettesítésében. A november végén Junior Prima Díjban részesült Nemes-Incze Péter, felfedezésével a nemrégiben létrejött Közös Koreai-Magyar Nanotudományok Laboratórium megalapításához is hozzájárult.
A szabadalmi per mellett kérte a jogait sértő termékek importjának letiltását is a Rambus. A memória technológiákat fejlesztő cég már régóta küzd igazáért, azonban már nem csak a lapka gyártókat, hanem a lapkákat termékeibe beépítő komponens gyártókat és összeszerelőket is célba vette. Az NVIDIA már fizet.
A hazai IT-védelmi cég VMware termékekkel és kapcsolódó szolgáltatásokkal bővítette portfólióját.
Sikeresen debütált az ország első call center szakkiállítása, amelyen az iparág 36 vállalata és szervezete mutatta be világszínvonalú szolgáltatásait. A november 23-án és 24-én megrendezett rendezvényen a piac legfontosabb szereplői voltak jelen. A rendezvény keretein belül több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, ahol a ?Kiváló Call Center? címeket osztották ki.
Az Avira megállapodást kötött a SafeSotft-tal a cég antivírus termékeinek kizárólagos magyarországi disztribúciójára.
A kalifoniai San Ramonban élő férfit azzal vádolják, hogy üzleti titkokat tulajdonított el volt munkaadójától, a Sirftől. A mérnök saját cége lokáció-alapú termékeinek fejlesztésénél használta fel a lopott technológiát.
A Novell kiemelkedő IT-biztonsági portfólióval rendelkezik, a vállalat termékeit három fontos biztonsági területen egyaránt a vezetők közé sorolja független jelentéseiben a Gartner piacelemző cég. A Gartner legfrissebb elemzésében továbbra is vezetőnek pozícionált Novell Identity Manager személyazonosság-kezelő megoldás segítségével az ügyfelek egyszerűbben betarthatják a törvényi megfelelőségi előírásokat, miközben csökkenthetik az adminisztrációs költségeket
Mostantól vidéken is könnyebben elérhetők a NetLock Kft. e-szignós szolgáltatásai a Kereskedelmi és Iparkamarákkal kötött megállapodások alapján k. A kamarai kirendeltségeken keresztül a cég termékei ? tanúsítványok és egyéb hitelesítési csomagok ? regisztrációjára, átvételére szinte minden megyeszékhelyen lehetőség lesz.
Az informatika az egészségügy számos gondjára megoldást adhatna.
Igazi Windows Server gyilkost lát új termékében a Red Hat. A vállalati Linux kiadás hatodik változata mindenesetre évekre előre meghatározza majd a Linux világának alakulását, beleértve a felhő platformokat és a többprocesszoros programozást.
A Canesta felvásárlásával a Microsoft könnyedén elterjesztheti a mozgással történő vezérlést a termékeiben.
Az internetes cég szerint az amerikai belügyi tárca törvénytelenül és versenyellenesen járt el, amikor a felhőalapú szolgáltatások nyújtására kiírt tenderében arra kötelezte az indulókat, hogy a Microsoft termékeit használják a fejlesztés és az üzemeltetés során.
A Codra kedvezményes csomagjában az Adobe, a Corel, a CyberLink, a PCTools, a Philips, valamint a Wacom termékei szerepelnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.