Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 119

Taxify: Az észt unikornis álmai

Üzlet | 2018.07.19 11:18

Június végén villámlátogatást tett Budapesten Markus Villig, az észt utazásmegosztó, a Taxify alapító-tulajdonosa. Az idén 24 éves vállalkozó 2013-ban a főiskolai tanulmányaira kapott pénzből dolgozta ki a szolgáltatást, és az első sofőröket is maga toborozta.

Az 5. Women Startup Competition budapesti elődöntőjét a Eddie appja nyerte

Tech | 2018.05.04 08:05

A Women Startup Competition a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató versenysorozat, 2018 április 28-ai budapesti elődöntőjére az vadonatúj IBM Lab központban került sor. A 12 megmérkőző csapat közül az Innobie cég Eddie applikációja nyerte meg a Londoni fináléba jutást.

Nem politizálnak a kis cégek

Üzlet | 2018.03.22 10:12

Tartanak a konfliktustól és vevőik elvesztésétől, ezért nem politizálnak a vállalkozók. Ha a vevő politizálni kezd, a vállalkozók passzívan hallgatnak, vagy másra terelik a szót - pláne, ha más a véleményen vannak, olvashatjuk a Marketing Commando közleményében.

Női vállalkozók vitték el a díjakat a társadalmi startupok versenyén

Céginfo | 2017.11.21 10:40

Női vállalkozók taroltak a kelet-közép-európai régió legígéretesebb társadalmi startupjait megversenyeztető találkozón. A startery budapesti döntőjére huszonöt társadalmi vállalkozó kapott meghívást a régióból. A három nyertes Berlinben csiszolhatja tovább ötletét, építheti vállalkozását, és találko

Az e-számla üzleti előnyt hoz használójának – 5 killer érv és infó

Számlázz.hu | 2017.06.30 15:00

Írtunk már itt a legfrissebb fintech innovációnkról, az autokasszáról, és ugyanennek a pénzügyi folyamatnak egy másik állomásáról, a könyvelői szoftverekkel való integrációnkról. Ha jól figyeltek, láthatjátok: lassan 360 fokos körben összeáll a kép: középen a vállalkozó, körülötte pedig a legértékesebb (és az eszközök alap-jellegzetességeinek hála, többnyire mégis ingyenes) digitális támogató ökoszisztéma. Kiállítod a számlád, beérkezik az összeg, "kipontozza" a számlázó, "magától" lekönyveli a könyvelő. Vállalkozóként tényleg csak a termékedre, szolgáltatásodra, szakmádra kell figyelned. Oké, de milyen számlát állíts ki?

Szombattól lehet, nyár végéig kötelező regisztrálni a cégkapura

Üzlet | 2017.06.29 18:04

Jövőre indul a cégkapu, a magánszemélyek által már széles körben használt Ügyfélkapu vállalkozásokra szabott testvére. A cégek számára kötelező a regisztráció, amire ráadásul már a nyáron sort kell keríteni; július 1. és augusztus 30. között van erre mód. Azt viszont még nem tudni, hogy ehhez pontosan hova kell kattintani - a vallalkozokforuma.hu összesítése következik.

Az integráció fókuszában a felhasználó

Számlázz.hu | 2017.05.21 19:42

A Számlázz.hu ismét a piac elé lépett innovációban: a januárban kibocsátott autokassza után tavaszra a könyvelési rendszerek integrációját is lehetővé tette, a kis-középvállalkozói szféra életének radikális leegyszerűsítésére.

Az Oracle varázsgömbje

Üzlet | 2017.04.14 10:00

A felhőalapú számítástechnika olyan szédítő ütemben fejlődik, a nagyadat-technológiák akkora sebességgel változnak, hogy egyre nehezebb feladat a trendek megbízható előrejelzése. Az Oracle mégis vállalkozott a lehetetlenre.

Optimisták a magyar vállalkozók

CIO | 2017.04.06 12:23

A hazai vállalkozások több mint kétharmadának jó irányba mennek a dolgai, sőt szeretnének tovább növekedni, derül ki az OTP Business legutóbbi, 1270 pénzügyi döntéshozó megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatásából. A stagnálás a magyar cégek csupán negyedére jellemző, és mindössze 7 százalék látja úgy, hogy akár csődbe is mehet.

Segítségért kiáltanak a fuldokló vállalkozók, de mégis kitérnek a mentőöv elől

CRMtippek | 2016.11.29 09:00

Kézenfekvő volt, hogy a MiniCRM már jól bevált rendszerét választom egy újabb munkatárs felvétele helyett.

Elveszhet egy generáció

Maestro | 2016.11.16 12:05

Nem akart közalkalmazott lenni, ezért lett vállalkozó. Furcsa képet vághattam a meglepetéstől a szuperkényelmes és fantasztikusan ergonomikus székben ülve az irigylésre méltóan sikeres skandináv vállalkozás tárgyalójában. A több mint 30 éves cég alapítója kezdte ezzel prezentációját. Kerülte a mellébeszélést.

Itt tart ma a biotechnológa

Üzlet | 2016.11.11 12:55

A hatodik Smart Healthcare Meetup központi témája a biotechnológia volt. A két előadó azonos véleményen volt azzal kapcsolatban, hogy ebben az iparágban rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, ám sok minden mást teljesen másképp láttak. Egy hazai és egy külföldi szaktekintélyt, sikeres vállalkozót hallgathattak meg a jelenlévők.

Az Axis-alapító Martin Gren: „Nem akartam közalkalmazott lenni”

Üzlet | 2016.11.03 08:10

Családjában senki sem volt vállalkozó, a kis Martin mégis - vagy éppen ezért - üzlettel akart foglalkozni. A világ első IP kamerájának társfeltalálója ma a Föld 180 országában aktív Axis Communications alapítójaként és a cég igazgatóságának igazgatójaként ismert. Svéd és nincs baja a japánokkal.

Vállalkozóvá válnak a hackerek

Üzlet | 2016.05.18 19:15

A számítógépes bűnözéssel foglalkozó csoportok HR specialistákat, marketingeseket és képzési szakembereket alkalmaznak a HPE tanulmánya szerint.

Ingyenes online képzést indít a Google hazánkban

Tech | 2016.03.17 15:35

Várják a vállalkozókat, diákokat, és mindenkit, aki tudatosabban és hatékonyabban szeretné használni az internetet üzleti céljai érdekében.

Európai startupok Amerikából nézve

Üzlet | 2016.01.15 12:15

A nyelvek sokfélesége, a vállalkozások és üzleti kultúrák száma és sokszínűsége miatt az Egyesült Államokból nézve Európa úgyszólván átláthatatlan. Az IDG Connect is csupán rövid európai útikalauzra vállalkozott a múlt év végén. Közép-Kelet-Európa fehér folt az amerikai startuptérképen.

Weboldal vállalkozóknak év végéig ingyenesen

Üzlet | 2015.09.01 09:22

Internetes jelenlétre ma már minden vállalkozásnak szüksége van.

Horvátországban siker az online pénztárgép

Üzlet | 2015.06.16 17:57

Az online pénztárgépek rendszerének bevezetése 2013-ban több mint megkétszerezte a kereskedők és a vállalkozók által korábban bevallott bevételek összegét - jelentette ki Boris Lalovac horvát pénzügyminiszter egy konferencián kedden Prágában.

Fejlesztőverseny a NASA-nál

Tech | 2015.04.08 19:00

62 országból több mint tízezer fejlesztőt, tudóst, diákot és vállalkozót hoz össze a NASA, hogy egy, az űrkutatást elősegítő technológiai versenyen vegyenek részt.

Digitális a gazdaság Hannoverben

Tech | 2015.03.19 16:00

Idén a dolgok internete volt a legszebben csengő hívószó a CeBIT 2015 pavilonrengetegében. A bimbózó vállalkozói ötletek, az új technológiákon szárba szökő üzleti modellek azonban önmagukban aligha viszik majd sikerre a digitális gazdaságot - ahhoz szabványosításra, szabályozásra és erősebb védelemre, biztonságra is szükség lesz.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.