Cellum siker Barcelonában
A Mobile World Congressen nagy érdeklődés fogadta a mobilfizetési alkalmazást.
A Mobile World Congressen nagy érdeklődés fogadta a mobilfizetési alkalmazást.
Átértelmezheti a hagyományos programszervezők munkáját az SAP új koncepcióalkalmazása. A turistáknak tervezett mobilalkalmazás a megadott preferenciák alapján személyre szabott programajánlatokat ad, és valós időben mutatja, hogy az egyes helyszíneken mekkora sor áll, így a látogató dönthet, hogy elinduljon-e a kiszemelt látnivalóhoz, vagy egy másikhoz menjen, amelyre jegyet is foglalhat.
„Biztonságos internet és a nyílt szabványokra, nyílt forráskódra épülő szoftveralkalmazások, szolgáltatások” címmel kétórás konzultációt hívott össze mára Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a Miniszterelnökség épületében. Az itt elhangzottak lényegéről közvetlenül a rendezvény után, sajtóértekezleten számolt be.
A MOHAnet összes alkalmazása egy, univerzális platformra került át.
A megoldás segítségével a vállalatok rendszeresen és soron kívül is felülvizsgálhatják, illetve hitelesíthetik a munkavállalók, beszállítók és partnerek hozzáféréseit a vállalat helyi és felhőalapú alkalmazásaihoz egyaránt. A legújabb kiadás továbbfejlesztett adatgyűjtést tesz lehetővé, és szorosabb integrációt kínál a NetIQ Identity Manager személyazonosság-kezelési termékkel.
Már mobiljukról is előadhatják prezentációjukat a Prezi androidos felhasználói.
Az ARTRIS nevű magyar alkalmazás iOS és Android operációs rendszereken vegyíti össze a két népszerű játékot.
Az önmagát az üzleti alkalmazások fejlesztésében felforgatónak tituláló Oriana és hazánk vezető infokommunikációs szolgáltatója, az Invitel együttműködését jelentették be február 19-én Budapesten. Az Invitel OEM partnere lett az Orianának, amely minden eszközével támogatja a távközlési cég ICT egységét abban, hogy a közepes és annál nagyobb vállalatok szegmensében az alkalmazásfejlesztésre használja az Oriana platformját.
Nem csak az információkat olvassa ki, de figyelmeztet, ha veszélyes hivatkozást talál a Kaspersky új alkalmazása.
Életet menthet a Vöröskereszt mobil applikációja.
Nem csupán a fejlődéssel mindig együtt járó teljesítménynövekedésről szól majd az 5G mobiltechnológia, hanem egy sor izgalmas új alkalmazási területet is megnyit.
Most az Uber érezheti fenyegetve magát a Bloomberg szerint.
A díjnyertes Xeropan nyelvoktató alkalmazás a felhasználók közreműködésével könnyíti meg a tanulást.
A megoldás folyamatosan gondoskodik az előírásoknak és a legjobb gyakorlatoknak megfelelő konfigurációk alkalmazásáról. A NetQ Secure Configuration Manager 6.0 integrálható a NetIQ Sentinel biztonsági információ- és eseménykezelő szoftverrel, és már a hálózati eszközökön is képes ellenőrizni a beállításokat.
Az Apple és a Google gépjárművekhez készült mobilplatformját az idei évtől szinte minden autógyártó támogatni fogja. A rájuk épülő alkalmazások jelentősen növelhetik a vezetés kényelmét és biztonságát, a folyamatosan hálózatra csatlakozó autók azonban újfajta veszélyeket is visznek a közlekedésbe.
Az ország összes egyeteméről, főiskolájáról és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a BME Mobil Innovációs Központ által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre.
Magyar mobilalkalmazás fejlesztő cég, az OrthoGraph Kft. a nemzeti közönségnyertes címért versenyez az RSM International által szponzorált European Business Awards-on.
Tehetséggondozás, teljesítményösztönzés, reputációépítés, munka és magánélet egyensúlya, sőt wellness - az emberi munkaerő a szervezeti vagyon legértékesebb eleme, melynek menedzseléséhez az Oracle HCM Cloud számos eszközt ad a belépéstől a nyugdíjazásig. A felhőalapú alkalmazások jelentős része a cég krakkói fejlesztőközpontjában készül.
Virtuális és fizikai világok közötti átjárás, mindent átható analitika, okos gépek, önvédő alkalmazások - az év végének közeledtével a Gartner listázta a stratégiai jelentőségű technológiai trendeket, amelyek jövőre és azon túl a legtöbb figyelmet követelik a szervezetektől.
Európai kommunikációs versenyt nyert az ARworks.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.