Ismét többmilliós beruházást tervez itthon az INESA
A világ egyik legnagyobb LED lámpatest gyártója, az INESA, és annak leányvállalata, az INESA Europa Kft. a Dunakeszin található kereskedelmi és logisztikai központjának bővítését tervezi 2017-ben.
A világ egyik legnagyobb LED lámpatest gyártója, az INESA, és annak leányvállalata, az INESA Europa Kft. a Dunakeszin található kereskedelmi és logisztikai központjának bővítését tervezi 2017-ben.
... és vannak még vagy százmillióan, akik nincsenek annyira oda a rendszerért.
A Huawei fogyasztói üzletága bejelentette, hogy 2017 első negyedévében összesen 34,55 millió okostelefont szállított le, amely 21,6 százalékos növekedést jelent az előző évi értékhez képest. Az IDC adatai szerint a kínai vállalat részesedése az okostelefonok világpiacán 9,8 százalékra növekedett, amellyel megerősítette pozícióját a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójaként.
Régi Intel- és AMD-processzoros Windows 7-rendszerek felhasználói olyan hibaüzenetet kapnak, hogy processzorukat a Windows 10-hez tervezték, ezért ne számítsanak frissítésre.
Április 11-én tartották Budapesten a FinTechShow-t, amelyen a legígéretesebb hazai fintech startupok mérték össze erejüket. Közülük mutatunk be néhányat a teljesség igénye nélkül.
A fenyegetésekkel szembeni védekezés egyik fontos eleme, hogy mindig telepítsük operációs rendszerünk biztonsági frissítéseit.
A Google bejelentette Digital Workshop programjának bővítését a magyar kis- és középvállalkozások támogatására. Az ingyenes képzés és oktatási anyag a digitális világ adta lehetőségek kihasználásában segíti a vállalkozásokat, amely hosszútávon a magyar gazdaság növekedését segítheti elő. Az online platform tavalyi elindulását követően, 2017-ben a program ingyenes előadásokkal és személyes konzultációval bővül az ország több mint 30 városában.
A világ különböző fotós magazinjainak szerkesztői, újságírói egy Epson terméket is díjaztak a 2017-es TIPA díjátadón. A japán gyártó idei nyertes készüléke a SureColor SC-P5000 volt, ami a legjobb fotónyomtatónak járó elismerést kapta meg.
Zsinórban tizenkettedik alkalommal nyerte el a Zyxel a tajvani Nemzetgazdasági Minisztérium „Tajvan Kiválósága” díját, a nemzetközi piacokon nyújtott teljesítményüknek köszönhetően. A márka portfoliójából idén tíz termékét is díjaztak, összesen pedig immár 75 eszközük érdemelte ki a rangos elismerést.
Minden korábbi évet felülmúló növekedést ért el az OTP Mobil 2016-ban. A Simple alkalmazáson keresztülmenő tranzakciók összértéke meghaladta az egymilliárd forintot és pozitív előrejelzést mutat az idei évre, hogy az applikáció 2017 első negyedévében is kimagaslóan teljesített, hiszen több mint félmilliárd forintos forgalmat generált, ami a négyszer több mint a tavalyi év azonos időszakában. A kereskedőket támogató SimplePay online fizetési platform pedig másfél éves működése alatt közel 19 milliárd forintos forgalmat hozott és több mint 2 millió tranzakciót kezelt sikeresen.
Zsinórban tizenkettedik alkalommal nyerte el a Zyxel a tajvani Nemzetgazdasági Minisztérium "Tajvan Kiválósága" díját, a nemzetközi piacokon nyújtott teljesítményüknek köszönhetően. A márka portfoliójából idén tíz termékét is díjaztak, összesen pedig immár 75 eszközük érdemelte ki a rangos elismerést.
A legújabb, hetedik generációs processzorokon csak a Windows 10 operációs rendszert támogatja biztonsági javításokkal a szoftvergyártó.
A Nokia 9 igazi csúcsragadozó lesz, de a Nokia 7 és 8 is ütősnek ígérkezik.
A bankpiac kapuit döngeti az a digitális átalakulás, amelynek eredményeként mind a magán-, mind a vállalati ügyfelek egyre több kényelmi szolgáltatáshoz juthatnak a jövőben. Ennek az átalakulásnak egyik korai hírnökeként 2017 januárjában elindult az autokassza, a Számlázz.hu új online számlázó szolgáltatása. A díjmentesen elérhető fintech, avagy pénzügyi technológiai megoldás hazánkban először kínál lehetőséget a számlakibocsátó fiók és bankszámla szinkronizálására. Az online számlázó innovációja elsőként a MagNet Bank vállalati ügyfelei számára érhető el.
Ízelítő a Computerworld április 26-i rendezvényének témaköreiből.
A szolgáltatók versenyében a BT (British Telecommunications) magyarországi SSC-je bizonyult a legvonzóbb munkahelynek a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásán alapuló Randstad Employer Brand 2017 magyarországi megmérettetésén.
Ha rendelkezünk Windows 7 vagy Windows 8.1 termékkulccsal, ezzel aktiválhatjuk a tiszta telepítéssel számítógépünkre installált Creators Update-et.
A Fujitsu megbízásából nemrég végzett vizsgálatban részt vevő vezetők közel kétharmada (62%) úgy nyilatkozott, hogy a digitális átalakulást tartja a gyártószektor előtt álló legnagyobb kihívásnak. A megkérdezettek több mint háromnegyede (77%) kulcsfontosságúnak ítéli a technológiát vállalata jövőbeni sikere szempontjából, és ugyanennyien gondolják azt, hogy szervezetüknek gyorsabban kellene haladnia ahhoz, hogy releváns maradjon a digitális világban.
A gyakorló projektmenedzserek 49%-a véli úgy, hogy a szakma üzleti kilátásai több szempontból is javulnak 2017-ben, 39%-uk nem vár változást a korábbi évhez képest, s mindössze 6%-uk prognózisa negatív az idei esztendőre.
A hazai vállalkozások több mint kétharmadának jó irányba mennek a dolgai, sőt szeretnének tovább növekedni, derül ki az OTP Business legutóbbi, 1270 pénzügyi döntéshozó megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatásából. A stagnálás a magyar cégek csupán negyedére jellemző, és mindössze 7 százalék látja úgy, hogy akár csődbe is mehet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.