Miért használják még midig sok millióan a Windows XP-t?
Népszerűbb, mint a Windows Vista és Windows 8 együttvéve.
Népszerűbb, mint a Windows Vista és Windows 8 együttvéve.
Az Epson új felmérése szerint, a magyar munkavállalók 82%-a szereti a munkáját és a munkahelyét, 74%-uk egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint a munka és a magánélet közötti egyensúly megfelelő. Mindez annak ellenére van így, hogy többségüknek (68%) hetente átlagosan 7 túlórája van, amelynek 41%-a kifizetetlen.
Idén 32. alkalommal rajtol el a Telekom Vivicittá városvédő futás Budapesten 2017. április 8-án. A Magyar Telekom, a futófesztivál névadó szponzoraként ebben az évben is hozzá kíván járulni a sportoláshoz és a szabadidős tevékenységekhez, ezért a vállalat Vivicittá ajánlat keretében árkedvezménnyel kínál a mozgáshoz használatos okos termékeket és okos kiegészítőket.
A legújabb processzorok köré épülő számítógépeken csak a Windows 10-et hajlandó támogatni a szoftvergyártó.
A [r]eaktorlabs februárban indította el programozói kurzusát, amely során a résztvevők 18 hét alatt sajátítják el a szoftverfejlesztés alapjait, a képzés végén pedig garantált munkalehetőség várja a fiatalokat. Az intézmény minden, a szoftverfejlesztői képzés iránt érdeklődőt március 20-án nyílt nappal vár.
A Windows előnye már csak pár tizedszázalék. Öt éve még 80 százalékkal vezetett.
2018. május 25-től kötelező minden, az EU-n belül működő vállalat számára az új uniós általános adatvédelmi rendeletben (General Data Protection Regulation - GDPR) előírtak betartása. A jogszabály szigorú követelményeket támaszt, és számos területre kiterjed. Az informatikai gyártók már most azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék a vállalatok számára az átállást: a NetIQ például egy új funkcióbővítéssel a felhasználói adatok törlését teszi egyszerűbbé.
Az elmúlt 20 évben mintegy 100 ERP-hez kapcsolódó projektre volt rálátásom. Látom a trendeket, figyelem a szoftverfejlesztő cégek újdonságait, az új technológiákat. Munkatársaimmal megtapasztaltuk, milyen megoldások, technikák működnek, és melyek nem működnek. Ezek alapján akár bizonyos következtetéseket le is tudunk vonni.
A Menedzserek Országos Szövetsége február 18-án, szombaton adta át az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat a XXIII. Menedzser Bál és Díjátadó Gálán, a Corinthia Hotel Budapestben.
Az LG Európában először a görögországi Heraklionban mutatta be a Las Vegasi CES-en januárban leleplezett új csúcskategóriás tévékészülékeit. Az InnoFest Europe kiállításon megtekinthető termékek közül az OLED55C7V típusú OLED és az SJ850V típusú SUPER UHD televízió hamarosan a hazai boltokba is megérkezik.
Csatornanyitás a Telekomnál: az HBO3 kódolatlanul elérhető szinte minden digitális tv előfizetőnek február 18-20 között.
Rosszindulatú programot használt az amerikai nyomozó hatóság 8700 számítógép meghackelésére 120 országban egy gyermekpornográfia elleni akció keretében.
A Telekom ügyfelek mobilinternetezési szokásai azt mutatják, hogy hajnali 3 és 4 között letesszük a telefonunkat. A legaktívabb időszak 18 és 19 óra közé tehető, ilyenkor forgalmazzuk a legtöbb adatot.
Az IBM és az Ericsson közös fejlesztésben hozott létre egy kompakt, szilíciumalapú milliméterhullámú (mmWave) fázisvezérelt antennarács integrált áramkört, amely 28 GHz-en üzemel, és a jövőbeni 5G bázisállomásokon lesz használható. A mmWave áramkör nagyban gyorsíthatja az 5G-kompatibilis kereskedelmi hálózatok bevezetését.
A magyar kormány szerint, 2015-ös adatokra alapozva, újabb 98 ezerrel nőtt a kkv-kban dolgozók száma, így a vállalkozások 2 millió 915 ezer munkavállalójának 72 százalékát a kkv-k foglalkoztatták. A vállalkozások által megtermelt mintegy 18350 milliárd forint bruttó hozzáadott érték 53,9 százalékát, a teljes árbevételnek pedig az 58 százalékát adja a kkv-szektor - olvashatjuk a kormany.hu-n.
Azokat az éveket éljük, amikor még számít, hogy ki ül a fehérnek nevezett amerikai ház ovális irodájának 1879-ből való íróasztalánál. Most az Amerikai Egyesült Államokban egy Donald Trump nevű emberre esett azok választása, akik választani akartak. De lehet, hogy nem is rá, csak úgy alakult. Alakították.
Kutatók az SMB szolgáltatásban fedeztek fel egy biztonsági rést.
A budapesti beltéri 3G lefedettség fejlesztése után a Vodafone elindította a fővárosban a 4G+ szolgáltatást az 1800MHz-es LTE frekvenciasáv bekapcsolásával. A 4G kapacitás megduplázása lehetővé teszi, hogy még több ügyfél még gyorsabban használhassa a mobilinternet-szolgáltatást. Így szolgálja ki a vállalat az előfizetők egyre növekvő sebesség- és adatigényét, jelentette be Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
A cégek szerepe kulcsfontosságú a személyes adatok védelmében. Minden évben, január 28-án tartják a Nemzetközi Adatvédelmi Napot/Data Protection Day. Ez egy emlékeztető azok számára, akik még nem kezdték el a gyakorlatban alkalmazni az európai uniós általános adatvédelmi rendeletet (GDPR), amely 2018 májusában lép hatályba.
A kis- és középvállalatok több mint fele esett zsarolóprogram áldozatává, és 48 százalékuk fizetett a bűnözőknek, derült ki a Ponemon Institute és a Carbonite felméréséből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.