Gyorsított ágazati vizsgálatokat indít a GVH az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására
Elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálja a nemzeti versenyhatóság.
Elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálja a nemzeti versenyhatóság.
Elég egyetlen sebezhetőség egyetlen alkalmazásban ahhoz, hogy a kiberbűnözők betörjenek a vállalatok rendszereibe. Ezért kiemelten fontos, hogy a cégek a lehető legrövidebb idő alatt azonosítsanak és javítsanak minden ilyen sérülékenységet.
Az új tanév számos izgalmas újdonságot hoz a Microsoft 365 felhasználóinak, különösen az oktatás világában. Tanárok és diákok egyaránt élvezhetik az új funkciókat, amelyek a tanítás és tanulás hatékonyságát hivatottak növelni. Lássuk, melyek a legfontosabb fejlesztések!
Ötmilliárd forintból fejlesztette telephelyét és szerzett be két csúcstechológiájú cölöpöző gépet a vízépítéssel, környezetvédelemmel és speciális mélyépítéssel foglalkozó Békés Drén Kft.
Mikrogépekkel, a mezőgazdaság szolgálatába állított mikroorganizmusokkal, pattogatott cirokkal és a világ első programozható zsebszámológépével is megismerkedhetnek azok, akik pénteken, a Kutatók éjszakáján ellátogatnak a szegedi kutatóintézetek és kiállítóhelyek programjaira.
Milyen abroncs szükséges egy elektromos autóra, mitől fogyaszt kevesebbet egy jármű, milyen jelölések találhatók a gumikon, és milyen forradalmi változások zajlanak a gyártásban?
VSG is made for developers, enterprises, and crypto enthusiasts who are looking for a scalable, secure, and cost-effective blockchain solution.
A Zyxel Networks új Power-over-Ethernet extenderét arra tervezték, hogy segítsen a szervezeteknek leküzdeni a nagy távolságok és az áramellátási korlátok miatt felmerülő hálózati telepítési kihívásokat.
A redmondiak kedvéért újraindítják egy már leállított erőmű atomreaktorát.
Elsőként születhet a VR-technológiában mesterséges intelligencia segítségével adaptálódó tananyag.
A Boeing új űrkutatási főnököt kap.
Az Energiahatékonysági Irányelv által érintett adatközpontoknak először ez év szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a tavalyi energia felhasználásukról.
Idén is a MENTA konferencia keretében adta át az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2024-as díjazott Kő Róbert, a fintech megoldásaival a nemzetközi piacokon is jelen lévő magyar vállalat, a Dorsum Zrt. alapítója, igazgatósági elnöke.
Biztonságos és költséghatékony magánfelhők bevezetéséhez, a szolgáltatások használatához és működtetéséhez ad egységes platformot a VMware Cloud Foundation 9-es verziója, amely a Broadcom augusztus végi konferenciáján mutatkozott be. A VMware-t tavaly felvásárló cég a szoftveralapú edge portfólió újdonságai mellett a Tanzu Platform 10-es kiadását is bejelentette, amellyel az intelligens alkalmazások szállítását gyorsítja privát felhős környezetben.
A pozíció a vállalat víziójának teljességét és megvalósítási képességeit tükrözi.
Az Infoter 2024. október 15-én Balatonfüreden rendezi meg az első átfogó építésügyi konferenciáját, amely az építőipar minden fontos szereplőjét összefogja a szektor fejlődésének elősegítésére. A résztvevők megismerhetik a legújabb innovációkat, technológiákat, és lehetőséget kapnak közvetlen véleménycserére az iparág és közigazgatás vezetőivel.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a ComputerTrends magazin 2024. szeptember 11-én megjelent lapszámának online változata.
Az MI széles körű elterjedése 1,3 százalékponttal növelheti a munkatermelékenységet 10 év alatt.
This year's Adria Security Summit will be the largest and most significant event so far, with an expected close to 3,000 participants from over 50 countries worldwide.
Registered already as subjects to the new EU Directive NIS2 organizations in Hungary are preparing to meet their upcoming compliance deadlines this year and in 2025. But regardless of obligations to comply such regualtions remind everyone that they need to stenghten their defences continously. We asked Bogdan Tomanović, Solutions & Services Sales Executive, SEE at Lenovo about the approach and toolset that businesses need to make their security future ready.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.