Tőkét emelt a Vertikal Group
A részvénykibocsátást követően az új részvényeket a BÉT Xtend platformjára vezetik be.
A részvénykibocsátást követően az új részvényeket a BÉT Xtend platformjára vezetik be.
A bejegyzés alatt álló 4iG Space and Technology Zrt. az alapítást követően 45 százalékos tulajdont szerez a REMRED Technológiai és Fejlesztő Zrt.-ben.
Előfordul, hogy megnyom egy billentyűt, de a billentyűzet nem reagál, vagy többször elgépeli a szöveget? Van megoldás!
A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A szerződés a befektetés üzleti feltételeit, illetve gyakorlati lépéseit is rögzíti. A felek közös projekttársaságot alapítanak a kivitelezéshez, amely a későbbiek folyamán a kereskedelmi feladatokat is ellátja.
2024 kritikus év a kiberbiztonság terén, a kiberbűnözés növekedése ijesztően magas kockázatot jelent a vállalkozások számára és folyamatos kihívást jelent a védelemmel foglalkozó szakembereknek. Az Európai Unió rendeletei, mint a NIS2 és a DORA, jelentős változásokat hoznak, valamint az átfogó információbiztonsági kontrollok és a tudatosítás, oktatás szerepe is egyre fontosabbá válik.
Az injekcióval szemben szinte elenyészőek a mellékhatások.
Bühler 2024 januárjában Christian Wolfftól vette át a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetését - aki nyolc évig irányította az üzemet, majd ezt követően nyugdíjba vonul.
A cégvezetők jellemzően az alkalmazotti létszám emelését tervezik a következő 12 hónapban.
Elsődleges célja a külföldi beszállítóktól való túlzott uniós függőség csökkentése.
Az ingatlanonként akár 5 millió forinttal támogatott beruházásoknak köszönhetően napelemből és energiatárolóból álló rendszerekkel bővülhetnek tovább a hazai napenergia-kapacitások.
Fontos, hogy a gazdálkodók határidőre, támogatásvesztés kockázata nélkül, és a követelményeknek megfelelően eleget tudjanak tenni a feladatuknak, valamint tiszta képet kapjanak a kapcsolódó ellenőrzésekről.
Az utolsó naptári negyedévben hosszú időszakot követően újra növekedtek a PC-eladások, az egyes régiók és piaci szereplők tekintetében azonban még korai lenne pezsgőt bontani.
Ha nem működik megfelelően a DualShock 4, nem kell azonnal szervizbe vinned.
Az új, felhőalapú menedzselt switchek nagy teljesítményű PoE++ és 10G opciókkal rendelkeznek, amelyek zökkenőmentes, nagy sebességű csatlakozást biztosítanak, könnyed menedzseléssel, helytakarékos kivitelben.
A vállalkozások már szinte kezdik megszokni, hogy a kovidos évek és a szomszédban zajló háború mellett elképesztően változékony üzleti környezetben kell helytállniuk. Ugyanakkor, a bődületes inflációs nyomás, az ellátási láncok problémái és a munkavállalók elvárása a távmunka iránt erősíti a naprakész, adatalapú döntéshozatalt és ezzel együtt a digitalizációs projekteket.
Jellemzően a magas GDP-vel rendelkező országokban működnek olyan laboratóriumok, ahol a cég által kifejlesztett berendezéseket használják.
A generatív mesterséges intelligencia meteorként csapódott az üzleti világba, amely a dinoszauruszként viselkedő vállalatokat kipusztulással fenyegeti. A gyors alkalmazkodást azonban megnehezíti, hogy a versenyképességet hamarosan döntően befolyásoló technológiát újfajta biztonsági kockázatok kísérik.
2024 a drónok éve lesz a privát 5G újdonságainak köszönhetően - állítja Carlos Manuel Cordero, a Fujitsu Technology Solutions technológiai vezérigazgató-helyettese.
Saját, hazai kapacitásokból, valamint a több mint 1100 független délkelet-európai megújulóenergia-termelőtől származik.
Ha egy mikro- és kisvállalkozás például elektronikus hírközlési szolgáltatónak vagy bizalmi szolgáltatónak minősül, akkor rá is vonatkozik ez az új jogszabály.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.