Emeli az Office árát a Microsoft
De nőni fog a szervertermékek és a kiszolgálókhoz hozzáférést biztosító licencek ára is, méghozzá 10-30 százalékkal.
De nőni fog a szervertermékek és a kiszolgálókhoz hozzáférést biztosító licencek ára is, méghozzá 10-30 százalékkal.
Közel 5000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma közel 416 pont.
Vállalati szoftverek széles palettáját fogja tanúsítani és futtatni EdgeLine konvergens infrastruktúra-rendszerein, jelentette be a HPE Las Vegasban megrendezett Discover 2018 konferenciáján. Az adatközpontok nagyvállalati szintű IT-képességei ezzel valóban kiterjednek a hálózat peremére.
A cégnél már dolgoznak az utódon, amely a Fuchsia kódnevet viseli.
Kevesebb gépkocsit vásárol majd a lakosság az autó- és utazásmegosztás előretörésével, de ebből még nem következik, hogy a járműgyártók és beszállítóik a leállósávba kerülnének. A közösségi mobilitás növekvő népszerűsége előttük is új távlatokat nyit, feltéve, hogy a digitális átalakulás lehetőségeit felismerve időben lépnek, és termékeiket szolgáltatásokkal kapcsolják össze.
A külföldre utazó magyarok közel fele választja a repülőt, mint közlekedési eszközt. A közép-európai régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides az Invia.hu-val végzett közös kutatása szerint a reptérre jutásra átlagosan ötezer forintot költünk, a terminál megközelítése szempontjából pedig az ár és a biztonság a legfontosabb.
A repülőtéri műveleteket megkönnyítő arcfelismerő rendszer tesztelését kezdték meg.
Kezdetben projektmenedzsmenttel foglalkozott az öt éve működő Projektcoach Consulting Kft., de az alapítók hamar felismerték, hogy az üzleti oldalról rosszul definiált projekteket még a nagyon képzett projektvezetők sem mindig tudják végigvinni. Figyelmük ezért az üzleti elemzés irányába fordult.
Vitathatatlan, hogy a digitalizáció teljesen beépült a mindennapjainkba. Egyre okosabb eszközökkel vesszük körül magunkat az okostelefontól kezdve az okosházig, sőt már az autónk is önállóan tartja a sávot, a távolságot, figyeli a táblákat, parkol, és szól, ha úgy látja, pihenőre van szükségünk.
A Microsoft egyik vezetője a Twitteren elárulta, hogy a cég javában dolgozik az Idővonal Android-változatán.
Négy amerikai republikánus képviselő levelet küldött hétfőn az Apple és a Google anyavállalata, az Alphabet vezetőinek, amelyben arról kérdezték őket, hogy miképpen kezelik az ügyfelek adatait.
Az edge computing bizonyos tekintetben a felhő alapú számítástechnikára való átállással ellentétes folyamat eredménye. De hol is találjuk pontosan?
Ezenkívül képernyőbe épített ujjlenyomat-leolvasóval is ellátják az új csúcsmobilt.
Az emberi test egymással tökéletes összhangban működő funkcionális egységek rendszerévé fejlődött. Átvitt értelemben igaz ez az automatizálásra, ami tökéletes harmóniában egyesíti a helyzetfelismerést, az érzékelőket, a mozgásvezérlést és a gépi látást. A TwinCAT Speech szoftverrel az automatizálási rendszerek most már hallani és beszélni is megtanulhatnak.
A hordható eszközökben alkalmazható szenzor a bőr kipárolgását elemzi.
A Schneider Electric adatközponti megoldása, a HyperPod elnyerte az "Év innovatív adatközponti megoldása" címet az idei DCS Award versenyen. A közönségszavazással megítélt elismerés jól igazolja a vállalat innovatív és vezető tevékenységét az adatközpontok piacán.
Számos különféle fenyegetés leselkedhet a vállalatok levelezőrendszereire, a vírusoktól kezdve a kéretlen üzeneteken át egészen a kiberbűnözők támadásáig. Ezek jelentős pénzügyi és hírnévbeli károkat okozhatnak, illetve a cég működését is komolyan veszélyeztethetik.
Sokan misztifikálják a dolgok internetét, mert úgy vélik, különleges komponensek kellenek a rá épülő alkalmazásokhoz, pedig meglévő eszközeikből és szoftvereikből is elkészíthetik a leginnovatívabb IoT-megoldásokat.
Hírek szerint a Porsche autógyár Windows 10-re cseréli számítógépein a Windows 7-et.
Frissítés után nem lehet elindítani a gépet. A Microsoft egyelőre nem reagált a hibára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.