Ez a két dolog döntő az online ügyintézésnél és vásárlásnál
Ezeket azonban még csak kevés kisebb cég tudja biztosítani.
Ezeket azonban még csak kevés kisebb cég tudja biztosítani.
Peking azt tervezi, hogy "nyomon követ és megtámad" egy aszteroidát, hogy pályáját 2025-re megváltoztassa.
A bejelentés egy olyan időszakban érkezett, amikor számos startup cég dollármilliárdokat öl az autonóm technológiákba.
Ha nincsenek adataik, üzletük olyan, mintha nem is létezne - tisztában vannak ezzel a vállalatok is, de talán éppen emiatt gyakran túl sokat halmoznak fel belőlük. Pedig az adatvagyon valódi értéke nem a tárolt és kezelt mennyiséggel növekszik, a kevesebb ezen a téren is több.
Úgy próbálják az adatokat betanítani, hogy közben a fizika törvényeit is tiszteletben tartják.
A kibertámadások gyakran minimális nyomot (sem) hagynak maguk után. Ezért egy hagyományos vírusírtó biztonsági megoldásként való alkalmazása ma már nem elegendő, több kell ennél: a cégeknek olyan szoftverre van szükségük, amelyek a legújabb és legkifinomultabb fenyegetéseket is képesek észlelni, majd elhárítani.
Ha egy robot biztonságosan navigálni akar egy járművet egy nagyváros közepén, akkor képesnek kell lennie, hogy megjósolja a közelben lévő sofőrök, kerékpárosok és gyalogosok várható cselekedeteit.
Célja, hogy növelje azoknak a szakértőknek a képzettségét és képességeit, akik a nemzeti informatikai rendszerek és a kritikus infrastruktúrák védelmét látják el valós idejű támadások esetén.
Nincsen könnyű helyzetben ma az, aki kiberbiztonságot próbálja megvalósítani.
Az ipari vezérlések, akárcsak az IoT-eszközök, könnyű célpontok a hackerek számára.
Egy holland, belga és német felekből álló konzorcium 2025-ben Dél-Limburgban földalatti létesítményt tervez építeni a relativitáselmélet alapkutatására.
A dolgozók 44 százaléka értékelné, ha maga választhatná meg a munkavégzés módját, munkáltatója pedig gondoskodna a feladatok elvégzéséhez szükséges eszközökről és infrastruktúráról.
Az olyan gyártók, mint az Apple és a Samsung mobiltelefonjai, okostévéi és egyéb kütyüi iránti kereslet továbbra is erős.
A késedelmes indítások többféleképpen is érinthetik a műholdas internetet használó vállalatokat.
A művészek és a tartalomkészítők az NFT-k révén átveszik az irányítást a saját márkáik felett, és ezzel létrehozhatnak egy 100 milliárd dolláros léptékben működő alkotói gazdaságot.
Április elsején jelentették be a tőkeemelést, amellyel az informatikai szolgáltató már több mint 2 milliárd forintot vont be 2 éves tőzsdei jelenléte alatt.
A szintetikus adatokon betanított modell megfelelt a valós adatokon betanított változatnak vagy felül is múlta azt.
Nő a kiberfenyegetettség, a támadások egyre kifinomultabbá és összetettebbé válnak, a rosszindulatú kódolók folyamatosan változtatják taktikáikat, technikáikat, eljárásaikat, és pontosan tudják, hova kell célozni: a szívre.
Potenciálisan hatékony fegyver lehet a komoly betegségek elleni küzdelemben.
A fintech innováció felforgatta a pénzügyi szektort az elmúlt években.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.