Mi már tudjuk, mikor jön az őszi Windows 10 frissítés!
A jövő tavaszi frissítés első "Skip Ahead" buildje alapján kiszámoltuk a legvalószínűbb megjelenési időpontokat.
A jövő tavaszi frissítés első "Skip Ahead" buildje alapján kiszámoltuk a legvalószínűbb megjelenési időpontokat.
Átadták az SAP legújabb, négyszintes irodaépületét. Az új irodába folyamatosan költöznek be a szoftvercég munkatársai. A 8000 négyzetméter alapterületű épület a már meglévő, 13 400 négyzetméteres SAP irodaház-komplexumot bővíti a budapesti Graphisoft parkban.
A jövő tavasszal megjelenő Redstone 6 frissítésben a Start menü oldalpaneljének megnyitásához nem kell kattintanunk az egérrel, elég odavinni az egeret.
A Fujitsu immár hatodik éve a "Vezetők" szegmensében végez a Gartner adatközponti outsourcing és hibrid infrastruktúrához szánt menedzselt szolgáltatások európai piacáról készített 2018-as Magic Quadrant jelentésében.
Riasztóan rövid idő alatt megduplázódhat az infokommunikációs technológiákhoz köthető széndioxid-kibocsátás: előrejelzés szerint 2020-ban akár a globális emisszió 4 százalékára is rúghat. Minthogy a felhőszolgáltatások gyorsuló térhódításával az elszaporodó adatközpontok szénlábnyoma a legnagyobb - és a leggyorsabban is növekvő - az iparágon belül, létfontosságú, hogy működtetőik a hatékonyság fokozásával enyhítsék a létesítmények energiaéhségét. Tíz éve indult az európai kezdeményezés, amely megmutatta, hogy erre a vállalatok nem csupán a törvényi szabályozás kényszerítő erejével vehetők rá.
A hazai kis- és középvállalkozások vezetői másodlagosnak tartják a digitális átalakulást a napi üzletmenethez, de még az ügyfélkapcsolatok ápolásához képest is; a megkérdezettek közel fele pedig nem is hallott a GDPR-ról - derül ki egy friss felmérésből. Holott a digitális fejlesztések már az 1-2 fős vállalkozások számára is komoly versenyelőnyt jelenthetnek.
Hat év óta most először nőttek a PC-eladások az előző év azonos időszakához képest.
Októberben jön az operációs rendszer következő nagyszabású frissítése, amelynek a fejlesztése az utolsó fázisához érkezett.
Krónikus munkaerőhiánnyal küzdenek a vállalatok - főleg informatikusok iránt nagy a kereslet. A tehetséges alkalmazottak megtartása érdekében a munkaadók egyre többet foglalkoznak a munkahelyi élménnyel és a munkafolyamatok zökkenőinek kisimításával.
Az idei tajpeji Computex kiállításon, ahogy az elmúlt években is, a gyártók - főként a helyi vállalatok - azokat a termékeiket és technológiáikat mutatták be, amelyeket az elkövetkezendő hónapokban hoznak forgalomba, így képet kaphattunk a technológiai iparág közeljövőben megjelenő újdonságairól.
"Beszéljük meg, küldök egy Webex meghívót" - A céges világban sokszor elhangzik ez a mondat, hiszen lassan a "meeting" szinonimájává válik a "Webex". A platform, ahol havonta 6 milliárd percet töltenek el a felhasználók.
A Microsoft egy új funkciót épített a Windows 10 ősszel esedékes, jelenleg Redstone 5 kódnéven futó következő kiadásába, amely automatikusan beállítja a videók fényességét a környezet megvilágításához igazítva a lejátszást.
Magyarország előrelépett a gazdasága zöldítésében és a kibocsátás-csökkentésben, de gyorsabban kell haladnia a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az épületek energiahatékonyságának javítása és a fenntartható közlekedés előmozdítása terén, áll az OECD egy újonnan megjelent értékelésében.
A kilencvenes évek elején, Bostonban, a szállodai szobámban, emlékezetem szerint nagymenőnek éreztem magam, amikor az éppen befejezett cikkemet a szoba telefonjához csatlakoztatott modemmel elküldtem haza a Computerworld szerkesztőségének. A néhány ezer karakteres írásmű továbbítása több percig is eltartott. Az adatkommunikáció a CompuServe hálózatán ment végbe, a CompuServe-én, amelynek magyar fiókját Muth Jancsi vezette.
Az UniCredit bejelentette: 300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére.
A nők mellett a férfiak munkahelyi tapasztalatait is felméri a Nyitottak Vagyunk új, évente ismétlődő kutatássorozata. Az elmúlt években Magyarországon egyre több munkahelyen kezdtek el lépéseket tenni a munkaadók azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak. A Nyitottak Vagyunk kutatássorozat arra kíváncsi, hogy milyen eredményeket érzékelnek a nők, és milyen tapasztalatai vannak a férfiaknak.
A Zyxel új, WRE6602 névre hallgató jelerősítőjét a vezeték nélküli hálózatok teljes lefedésére fejlesztették ki. Az eszköz telepítéséhez és beállításához ajánlott applikációval perceken belül eltüntethetők a hálózati vakfoltok.
Egyre több álláslehetőség közül választhatnak manapság az informatikusok, így biztosak lehetünk abban, hogy ha elégedetlenek jelenlegi munkaadójukkal, új kihívások után fognak nézni a munkaerőpiacon.
Akár komoly pénzügyi károktól is megvédheti a vállalatot, ha pontosan szabályozzák és szétválasztják a feladat-, illetve szerepköröket, és minden alkalmazott csak a munkájához szükséges, legalacsonyabb szintű hozzáférésekkel rendelkezik.
Május 18-án került sor a Digitális Témahetet lezáró díjátadó ünnepségre, amelyen többek között a Vodafone Magyarország Alapítvány különdíját is kiosztották a Digitális Témahét programban először résztvevő oktatási intézmény között.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.