Ennél a cégnél elég, ha négy napot dolgoznak, a többin élvezniük kell az életet
Persze, akinek nem tetszik, nyugodtan dolgozhat többet is.
Persze, akinek nem tetszik, nyugodtan dolgozhat többet is.
Egy technológiai guru arra figyelmeztet, hogy az önállóan gondolkodó robotok átvehetik a világuralmat, és tömegpusztító fegyverekkel kiirthatják az emberiséget. Itt az ideje aggódni?
Az Apple vezérigazgatójának 2021-ben 98,7 millió dollárnyi részvény és fizetés ütötte a markát.
A tudós zsenialitását már 20 évesen kamatoztathatta az atombomba kifejlesztését célzó Manhattan-projekt résztvevőjeként.
Az M1-es átállásért felelős vezető pont ahhoz a céghez tér vissza, melyet az Apple ejtett a saját chipjeiért.
Az elektromos hálózatokat eredetileg nem az egyre jobban digitalizálódó világ igényeire tervezték. Szakembert kérdeztünk a lehetséges megoldásokról.
A hívei azt ígérik, hogy ezekben az alkalmazottak jobban tudnak majd együttműködni, és szorosabb csapatokat alkotnak.
Vajon kié az ügyfélkapcsolat?
A technológiai trendek pillanatok alatt változhatnak. Az iparági szakembereknek a 2021-ben meghatározó trendjei között első helyen a kiberbiztonságot és a dolgok internetét nevezték meg, így ezek a témák jelen lapszámunkban is helyet kaptak, de lássuk az új gondolatokat a mögöttünk és előttünk álló esztendővel kapcsolatban!
Világszinten az IT költés 2022-ben várhatóan eléri a 4,5 billió dollárt, ami az idei évhez képest 5,5 százalékos növekedést ígér a Gartner szerint.
A Siemens új alkalmazása gördülékennyé teszi az üzemek helyszíni karbantartását.
Azzal, hogy a viselhető robotruhák segítenek az embereknek a kihívást jelentő feladatokban, eltünteti a különbséget az emberi és a mechanikus munkaerő között.
Az űrkutatási csapat a vallástudósoktól kért segítséget.
Nem csak a dizájnja és a képe gyönyörű: a MateView akár vezeték nélkül is csatlakozik a laptopodhoz.
A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól.
A vállalkozások számára a fő gondot az jelenti, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a szolgáltató kiesik, és megakad a saját üzletmenete is.
Kicsi, elegáns tablet, ami a megfelelő kiegészítőkkel teljes értékű windowsos PC is lehet. A Surface 3 Go ereje egyértelmű, de néhány hiányosságát nehéz elfogadni.
Mostanában mindenki metaverzum-építésről beszél, de arról kevesebb szó esik, amit most az Intel egyik felsővezetője fogalmazott meg, hogy a megatverzum megvalósulásához a számítási teljesítménynek jelentősen meg kell növekednie.
A piaci igényekhez próbálják igazítani tananyagukat, oktatási módszereiket, hazai és nemzetközi kutatási kapcsolataikat, valamint ipari együttműködéseiket az informatikusokat képző felsőoktatási intézmények. Lássuk, hogy csinálják a BME-n, az ELTE-n és az SZTE-n!
A félvezetők függőleges kialakítása egy ideje már trendnek tekinthető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.