Microsoft: elbocsátás 2.0
Aznap, amikor a Microsoft publikussá tette Windows 7 kiadásra jelölt változatát, a vállalat azt is bejelentette, hogy folytatja a januárban elkezdett létszámleépítést.
Aznap, amikor a Microsoft publikussá tette Windows 7 kiadásra jelölt változatát, a vállalat azt is bejelentette, hogy folytatja a januárban elkezdett létszámleépítést.
Egy botnetekhez kapcsolódó, fertőzött számítógép óránként akár 25 ezer kéretlen levelet is küldözgethet, miközben mindebből a felhasználó lehet, hogy észre sem vesz semmit.
Ügyfélintelligencia rendszerrel növelhető az orvoslátogatás hatékonysága Ötvenkétezer forintba került 2008-ban egy átlagos magyar állampolgár gyógyszerfogyasztása, ami 31,7 dobozt jelentett fejenként. Ez enyhe növekedés 2007-hez képest, és jól mutatja, hogy az iparág a válságra kevéssé érzékeny. Ugyanakkor a nemzetközi tendenciákkal összhangban hazánkban is komoly változásokon megy keresztül a gyógyszerszektor. Egyre inkább teret nyernek az olcsóbb utángyártott (generikus) készítmények, változnak a fogyasztói szokások, miközben szigorodnak a gyógyszerpromóció szabályai. A gyógyszermarketinggel foglalkozó szakemberek tehát új kihívások előtt állnak, amelyben komoly szerephez juthatnak az ügyfélintelligencia megoldások is.
A hanglemez- és filmipar képviselői ünnepelnek, miközben a Pirate Bay zavartalanul működik tovább. Komolyan, tényleg nem látják a fától az erdőt?
A Regsubdat.A trójai kártékony programok letöltésével foglalkozik, miközben a fertőzött rendszereket kiszolgáltatottá teszi az online támadásokkal szemben.
A közelmúlt fontosabb híreit, eseményeit az IT-szektor három képviselője, Glottlieb István, Klotz Tamás és Fábián Miklós kommentálja.
Egy fiatal designer koncepciója teljesen új felhasználói élménnyel gazdagítja a Windowst. Nézze meg miként!
A biztonsági mentés olyan mértékben megbízható, amilyen mértékben képes az üzletmenet szempontjából fontos adatokat visszaállítani, amikor ez szükségessé válik.
Az egyre kisebb eszközök mellett azon is el kell gondolkodni, hogy hol van az a pont, amikor már apró mérete miatt nehéz kezelni valamit.
A legfrissebb spamstatisztikák szerint a kéretlen levelek száma ismét rekordokat döntöget, miközben a spammerek hálózatainak felszámolása minden eddiginél nehezebbé vált.
A vállalat főként a recesszió hatásait mérséklő alkalmazásai terén tapasztalt növekedést Immár 33. éve folyamatos árbevétel-emelkedést realizál a SAS, bizonyítva, hogy bővülési képességét a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is képes megőrizni. A világ egyik meghatározó üzleti analitikai megoldásszállítójának elsősorban olyan alkalmazásai iránt nőtt meg a kereslet, amelyek az adatokból értékes információkat állítanak elő arra vonatkozóan, hogy miként tud a szervezet több pénzt megtakarítani, vagy még több bevételre szert tenni.
Budapest, 2009. március 4.: A Synergon leányvállalata, a Synergon Retail Systems Kft. a hazai gazdasági élet induló vállalkozásait honoráló elismerésben részesült.
Egyre több vírusirtó cég közöl havi toplistákat, amelyeknek az adatai között néha bizony komoly eltérés mutatkozik. Adódik a kérdés, hogy ezen okból melyiknek érdemes hinni, s az eltérések miként lehetségesek?
Lassan már nem az a kérdés, hogy átnevezi-e a keresőjét a Microsoft, hanem az, hogy mikor?
Miközben sokan az Adobe-tól a Reader és az Acrobat szoftverek frissítését várták, aközben a cég a Flash szoftverének hibáit orvosolta.
Strapabíró, és a pendriveoknál tízszer nagyobb sebességgel olvassa az adatokat a Verbatim SSD-technológiájú tárolóeszköze az ExpressCard SSD, miközben a merevlemezeknél szokásos tárolókapacitást kínálja.
A válság első hulláma letarolta az autógyártókat, a bankokat, a hozzáértők most azt találgatják, hogy miként lehet kimenekülni a reménytelennek látszó helyzetből.
A Fruspam.I féreg elektronikus leveleken, fájlcserélő szolgáltatásokon valamint weboldalakon keresztül is terjed, miközben egyéb kártékony programokkal vértezi fel a fertőzött rendszereket.
Amíg szerte a világon számos vállalat a túlélésért küzd az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságában, addig néhány IT céget szinte "szétvet" a készpénz. Náluk csak az a kérdés, hogy mikor és mire költsék el az óriási összegeket.
Immár a kisebb cégek is elérhetik szolgáltatásként mindazon alkalmazásokat, amik eddig csak a nagyok számára voltak megfizethetőek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.