Fennakadások a Tippmix rendszer működésében
Többen jelezték, hogy a Szerencsejáték Zrt. fogadási rendszere elérhetetlen vagy nagyon lassú.
Többen jelezték, hogy a Szerencsejáték Zrt. fogadási rendszere elérhetetlen vagy nagyon lassú.
Az NPD Group piackutató cég adatai szerint 14 százalékkal visszaestek júniusban a hagyományos karórák eladásai az egy évvel korábbihoz képest.
Egy átlagos DDoS támadás által okozott kár nagyjából eléri a félmillió dollárt, és ezeknek a támadásoknak a jellemző időtartama 6 és 24 óra közötti, miközben az óránkénti költsége a megtámadott cégek esetében eléri a 40.000 dollárt. - olvashatjuk a The Incapsula Blog - DDoS Impact Survey 2015-ben.
Az államilag támogatott kiberkémkedés révén egyre kifinomultabb eszközöket használnak támadásaikhoz a hackerek.
Szükségessé vált a rendszeres foltozás, mivel egyre inkább a támadások célpontjává válnak az androidos eszközök.
Kelet felől több határátkelőhelyen se lehet belépni az ország területére.
A tavalyihoz képest hét százalékkal csökkent a táblagépeladások száma világszerte, még az idei első negyedévben is 3,9 százalékkal többet adtak el - áll az IDC felmérésében.
Az adatbiztonság az egyik legtöbbet emlegetett téma az IT iparban, a problémát a nagyvállalatok is egyre szigorúbban veszik. A kisebb vállalkozások viszont a limitált költségvetés miatt folyamatos veszélyben vannak a kibertámadásokkal szemben. A jelenlegi tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a hackerek egyre kifinomultabbak, a vállalkozások védelmi rendszerei pedig egyre elavultabbak, ezért új és friss biztonsági megoldásokra van szükség a munkahelyi hálózati rendszerekben.
A vállalatot előbb vagy utóbb sikeres kibertámadás fogja érni, a kérdés csupán az, hogy a biztonsági esemény mekkora kárt okoz majd az üzletnek. A gyors, felkészült válaszadáson ugyanis nagyon sok múlik.
A támadásokat a felhasználók viselkedésének elemzésével elhárító Blindspotter lesz a vállalat következő nagy dobása?
Egyre jelentősebb csatorna Németországban az internet a lapkiadóknál és a zeneiparban.
Úgy érzi, munkahelyén egyre több megbeszélésen kell részt vennie? Ráadásul a hatékonyság is kívánnivalót hagy maga után, az egyeztetések csak az idejét rabolják? Akkor van egy jó hírünk: nincs ezzel így egyedül, éppen ezért változik a csoportmunka jellege és eszköztámogatása is.
11.8 százalékkal esetek a globális PC-eladások a tavalyi év második negyedévéhez képest - áll az IDC legfrissebb felmérésben.
A belbiztonsági minisztérium szerint nem kibertámadás áll a New Yorki tőzsde és a United Airlines komoly rendszerleállása mögött.
Káoszt okozhat a szökőmásodperc bevezetése.
Legújabb, 10-es számú szervizcsomagját jelentette be HANA platformjához az SAP. A legfrissebb kiadással még hatékonyabban lehet üzletkritikus folyamatokat kezelni, fejlettebbé vált az óriási mennyiségű adatok menedzselése, és vállalati szinten is kiaknázhatóvá vált az Internet of Things (IoT) adta lehetőségek.
Legújabb, 10-es számú szervizcsomagját jelentette be HANA platformjához az SAP. A legfrissebb kiadással még hatékonyabban lehet üzletkritikus folyamatokat kezelni, fejlettebbé vált az óriási mennyiségű adatok menedzselése, és vállalati szinten is kiaknázhatóvá vált az Internet of Things (IoT) adta lehetőségek.
Kiberbűnözők mellett a nemzetbiztonsági szolgáltatok is vadásznak a védelem hasonló, gyenge pontjaira.
Nincs egyetlen üdvözítő megoldás - hangsúlyozza az informatikai biztonságról általánosságban szólva Juraj Malcho, a pozsonyi székhelyű, IT-biztonsági megoldásokat fejlesztő és forgalmazó nemzetközi vállalat vezető kutatási igazgatója. Bizonyos abban, hogy a vezető informatikusoknak és szervezeteiknek a célzott támadások kivédésére is fel kell készülniük.
A hozzáférés-kezelési eszköz legújabb kiadása a kockázatalapú autentikációnak köszönhetően még erősebb védelmet biztosít a kritikus alkalmazások számára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.