Adomány mobilról
Okostelefonos alkalmazással növelnék az adományozási kedvet.
Okostelefonos alkalmazással növelnék az adományozási kedvet.
Az evopro városi járműcsaládot fejleszt.
A Lenovo bejelentette észak-amerikai és EMEA (Europe, Middle East and Africa) régióinak új vezetőit, miután a vállalat nemrégiben átszervezte üzleti és földrajzi egységeit a konzisztencia, a szinergia és az ügyfelekre való fókuszálás növelése érdekében.
Az ingóságok netes eladása után adót kell fizetni.
A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) a távközlési szektor különadóinak felülvizsgálatát szorgalmazza.
Május 8., Budapest Kongresszusi Központ. A NetAcademia idén nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyik legnagyobb hazai rendezvényt IT Security témában - az Ethial Hacking konferenciát. Ahogy neve is mutatja, az előadások során white hat hackerek mutatnak be éles töréseket a színpadon, a közönség szeme láttára.
Hatalmas sikert ért el a Canary, több amerikai viszonteladó is forgalmazni fogja.
11 női startup csapat mérette meg magát a Prezi House of Ideas előadótermében a CEE Women Startup Competition keretében.
Az InternetKon eddigi két és félhónapos történetében az egyik legfontosabb szakmai egyeztetésnek nevezte Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a péntek délután tartott megbeszélést, amelyről sajtótájékoztatón hangzottak el részletek.
A költségvetés adóbevételeire káros, illetve különösen nagy kockázatot jelentő módszerek, gazdasági folyamatok feltárására és visszaszorítása, a hátralékok hatékonyabb kezelésére és behajtására, valamint az ügyfélkapcsolatok korszerűsítésére jelentős informatikai fejlesztés zárult le a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.
Interjú Linda Rising független tanácsadóval, a minták, agilis folyamatok és retrospekciók szakértőjével.
Growth hacking: felhasználók megszerzése, magával ragadó felhasználói élmény biztosítása hagyományos marketing fogásokat és analitikus készségeket kombinálva termékfejlesztéssel.
A Samsung platformja az MWC díjátadó gáláján kapta meg a legmegbízhatóbb mobil biztonsági platformért járó elismerést.
A hazai vállalatok közül csak az ICT szektorban érdekeltek ismerik igazán a módszertant.
Törökországban ingyenes hozzáférést biztosítanának a világhálóhoz a legszegényebb családoknak, de nem minden feltételtől mentesen.
Átértelmezheti a hagyományos programszervezők munkáját az SAP új koncepcióalkalmazása. A turistáknak tervezett mobilalkalmazás a megadott preferenciák alapján személyre szabott programajánlatokat ad, és valós időben mutatja, hogy az egyes helyszíneken mekkora sor áll, így a látogató dönthet, hogy elinduljon-e a kiszemelt látnivalóhoz, vagy egy másikhoz menjen, amelyre jegyet is foglalhat.
2015-re vonatkozóan is elkészítette éves informatikai előrejelzését a Stratis vezetési tanácsadó cég: az informatikai piac ismét jelentős paradigmaváltás előtt áll.
Idén megjelenő termékeiről adott előzetest a Teradata Innovation Forum 2015 konferenciáján.
Március 26-áig jelnyelven tehetik fel kérdésjavaslataikat a siketek és nagyothallók az internetadó konzultációban.
Nem csupán a felhasználói igények, hanem a kormányzati szektor túlsúlyából fakadó sajátosságok is a harmadik platform felé terelik a piacot kereső, hazai IT-cégek egy részét. Árnyalja a képet az is, hogy a globális trendekkel ellentétben nálunk az eggyel korábbi nemzedéket képviselő technológiák is többet hozhatnak még a konyhára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.