Így juthatunk hozzá a felturbózott Edge böngészőhöz
Január 15-én adja ki hivatalosan a Microsoft az új, Chromium-alapú programot.
Január 15-én adja ki hivatalosan a Microsoft az új, Chromium-alapú programot.
Ipari partnereivel az ELTE Informatikai Kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak. Megtanítja őket még valamire, ami az IT területén nélkülözhetetlen.
Az LG a 2020-as CES-en mutatja be 8K televízióinak kibővített portfólióját. Az immár nyolc készülékből álló paletta korábbi 88 és 75 colos kijelzői mellé most új, 77 és 65 colos modellek is csatlakoznak.
Eltalálta: valamennyi Mark Zuckerberg tulajdonában van.
A Problémarögzítő segítségével felvételt készíthetünk a hibát kiváltó műveletekről.
A legnépszerűbb, egyben legkönnyebben feltörhető jelszavak tízes listája.
A Fujitsu SELECT Partner Program ismét a "bajnokok" szegmensében kapott helyet a legújabb Canalys Leadership Matrix szerint - ami arról tanúskodik, hogy a Fujitsu változatlanul az egyik legkedveltebb együttműködő partner a viszonteladók körében.
Magyarországon a jövő év elején egyre több Huawei készülék kaphatja meg az EMUI 10 névre keresztelt, legújabb saját fejlesztésű rendszerfelületet. Az új felület letisztultabb dizájnnal, funkcionalitását tovább fejlesztve áll a felhasználók rendelkezésére.
A tőzsdére készülő Gloster Infokommunikációs Kft. új partnert mutatott be a magyar fővárosban november végén: a svéd gyökerű Holm Securityt. Stefan Thelberggel, a globális elterjedtségre törekvő vállalat vezérigazgatójával a budapesti bemutató után elbeszélgethettünk termékükről, csapatukról és arról, miért a Glostert választották kizárólagos magyarországi partnerüknek.
A magyar gazdaság csak úgy lehet sikeres, ha a lehető legjobban használjuk ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ami ehhez elengedhetetlen: több tízezer jól képzett fejlesztő és üzemeltető, több százezer olyan ember, aki munkája során rendszeresen használja a digitális eszközöket, továbbá a lakosság alapvető informatikai ismeretekkel rendelkező, több milliós tábora.
Jól bővíthető háttértárral szerelték fel a belépő szintű Galaxy A01-et.
Radikálisan átalakult a vállalatoknál az IT üzemeltetésének gyakorlata. Alig néhány éve még mindenki házon belüli adatközpontot használt. Ez azt jelentette, hogy - a szerverektől az alkalmazásokon át az adatokig - az összes IT-hardvert és szolgáltatást a helyi IT- csapat központilag kezelte.
A mesterséges intelligencia szélsebes fejlődésének korában szerintünk itt az ideje, hogy hátrébb lépve, távolabbról megvizsgáljuk, mi is történik éppen.
A Sophos legújabb riportja az előszőr 2018 decemberében észlelt Snatch zsarolóvírus új támadó módszereit részletezi. Ezek közé tartozik az is, hogy támadás közben csökkentett módban indítja újra a PC-ket, amivel megkerüli a zsarolóvírus tevékenységet észlelő védelmi eszközöket és titkosítja a fájlokat. A Sophos szerint más digitális bűnözők is átvehetik ezt a megoldást zsarolóvírusok gyártásához.
Ne használjunk nyilvános wi-fi hálózatot onilne vásárlásra, mert ezek a hálózatok a hackerek kedvelt információgyűjtő helyei.
A Google a mai napon hozta nyilvánosságra a 2019-es keresési trendeket, amelyek egyedi betekintést engednek abba, mi érdekelte leginkább a világot és Magyarországot idén.
Sokat segíthetnek a vállalatoknak az innovatív projektek beindításában a startupok. A CIO-k így gyümölcsöző együttműködést alakíthatnak ki a feltörekvő technológiák fejlesztőivel, miközben csökkentik az ebből származó kockázatokat.
A rövidesen nyílt forráskódúvá váló Project Verona eltérő megközelítést alkalmaz az objektumok tulajdonlása és a konkurencia terén a biztonságos memóriakezelés megvalósítása érdekében.
Tíz csendesebb év után idén ismét felvásárlási hullám söpört végig az üzleti intelligencia piacán, még a terület üdvöskéje, a Tableau is elkelt. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás csillapíthatatlan teljesítményigénye eközben a speciális hardverekre irányította a figyelmet. Bár sok cégvezető még az internetnél is nagyobb hatásúnak tartja az AI-t, a fejletlen szervezeti adatkultúra miatt a vállalatok zöme nem tudja felméretezni analitikai projektjeit, hangzott el a Budapest BI Fórumon.
November 21-én a hazai pénzügyi világ számára értékes eseményre került sor az MKB Fintechlab szervezésében. Az idei évben első alkalommal megrendezett Fintechlab Design Summit 2019 fókuszában az ügyfélközpontú tervezés állt, amely a legalkalmasabb eszköz a digitális átálláshoz szükséges gondolkodásmód kialakítására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.