Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton
A korábbi évek intenzív kereslete után mérséklődött ugyan a nyomás az IT munkaerőpiacon, ez azonban nem jelenti azt, hogy túlkínálat lenne az IT szektorban.
A korábbi évek intenzív kereslete után mérséklődött ugyan a nyomás az IT munkaerőpiacon, ez azonban nem jelenti azt, hogy túlkínálat lenne az IT szektorban.
Együttműködés keretében azonosítják a betegséget kiváltó szabályozó elemeket, amelyek segítségével korábban felismerhető lesz a daganat és új terápiás eljárás meghatározása válik elérhetővé.
A következő négy évben világszinten a duplájára fog növekedni a vállalatok mesterséges intelligenciára fordított költése, adott előrejelzést az IDC. Jóllehet az AI felhasználási eseteinek több mint negyede iparág-specifikus lesz, beruházásaikat olyan üzleti területek növelik majd a leggyorsabban, mint az ügyfélszolgálat, az IT üzemeltetés és az értékesítés.
A kormány túlköltekezése okolható az amerikai inflációért - állítja a tech-milliárdos.
Németh Gergely kinevezését megelőzően, augusztus 31-ig a NATO jövőkutatási csoportjának vezetője volt, amely a jövőbeli hadviselési és technológiai környezet vizsgálatára szakosodott.
Az értéklánchossz az ország kisebb súlyú ágazataiban átlagosan magasabb, mint a nagyobbak esetében.
Egyáltalán miért jó, ha táblagépet veszünk? Kiválthat egy PC-t?
A munkacsoport szeptemberben kezdi meg a munkát.
Az AI-technológiák népszerűsége miatt az elmúlt két évben meredeken drágult a cég árfolyama.
A bevételek majdnem 88 százaléka a telekommunikációs, 12 százaléka az informatikai divízió tevékenységéből származott.
A Foxpost több mint 1200 automatával rendelkezik Magyarországon, több ezer kereskedelmi partnert szolgál ki, és majdnem 10 millió csomagot kézbesített tavaly.
ADRIA SECURITY SUMMIT 2024 ON OCTOBER 9-10 IN SARAJEVO
Adria Security Summit 2024. október 9-10-én Szarajevóban!
Az általános felvételi eljárást követően a pótfelvételin is rendkívül népszerűnek bizonyult a győri Széchenyi István Egyetem, s így újabb csaknem 400 elsőéves került be a meghirdetett képzésekre. A gólyák gyakorlatorientált oktatásra, európai színvonalú szolgáltatásokra és infrastruktúrára, valamint nemzetközi légkörre számíthatnak az intézményben.
A RaktárAD ipari társasházai Alsónémedin, rövid időn belül már 25 kkv számára adnak otthont. Alapkőletételhez érkezett a cég beruházásának 4. üteme.
A VSG sikeres listázása a Coinstore-on.
SEATRAC rendszer révén a mozgáskorlátozott emberek is külső segítség nélkül élvezhetik a tengerpart élményét. A TOBEA startup által fejlesztett megoldást eddig 250 strandon telepítették világszerte.
Az orosz elnöki adminisztráció nem használ semmilyen üzenetküldőt a hivatalos kommunikációban - közölte Dmitrij Peszkov szóvivő.
A fizetést követően a második helyen a jó munkahelyi légkör és a szimpatikus kollégák állnak (69%), akik kedvességükkel és segítőkészségükkel járulnak hozzá az adott munkahely szerethetőségéhez.
A Zyxel Networks két CRN Tech Innovator Awards díjat nyert a The Channel Company 2024-es CRN® megmérettetésén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.