Hét hónap alatt annyit használtunk el a Föld erőforrásaiból, aminek újratermelődéséhez egy teljes év kell
Idén augusztus másodikára esik az Earth Overshoot Day.
Idén augusztus másodikára esik az Earth Overshoot Day.
Az organikus növekedés mellett szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával folytatódik az üzlet.
A mobil-, felhő-, és mikroszolgáltatások, mesterséges intelligencia, gépi tanulás és blockchain területein bekövetkezett trendek szükségessé tették a hagyományos tesztelési módszerek frissítését.
A magukat rendőrnek kiadó, online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el Miskolcon.
Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata eddig mintegy 6 millió eurót fektetett be a magyarországi innováció fellendítésébe.
A magyar webshopok egyetlen esélye a felemelkedésre: az adat-alapú döntéshozatal.
2023 júliusában új mérföldkőhöz érkezett a latin-amerikai digitális bankszektor. A NuBank, az úttörő brazil neobank bejelentette, hogy immár több mint 80 millió ügyféllel büszkélkedhetnek otthon. Mexikói és kolumbiai gyümölcsöző terjeszkedésével együtt a vállalat teljes latin-amerikai felhasználói bázisa elérte a 85 milliót. Ez azt jelenti, hogy a NuBanknak sikerült két év alatt megdupláznia ügyfélkörét, hiszen 2021 júniusában még csak 41 millió felhasználót szolgáltak ki.
Biztosítja, hogy az UPSI megújuló energiaforrásokat integráljon a villamosenergia-hálózatba.
A napelemekkel fedett 30,5 méter magas építmény 40 háztartás árammal való ellátására lesz képes.
A nyomozói csapat tagjai 18 országban dolgoznak azon, hogy az ügyfelek vagyonelemei biztonságban legyenek.
Szetei Hajnalka 2023. július 1-től tölti be az öt ügyvezetői poszt egyikét.
Az ukrán határ menti Rzeszów mára Lengyelország legzöldebb városa lett.
Ultrahosszú spin-relaxációs időt figyeltek meg magyar kutatók grafitban.
A szándéknyilatkozat egy hosszú távú együttműködés első lépése...
Multigigabites modellekkel bővült a WiFi 6 hozzáférési pontok családja, amelyek az UniFi alternatíváját jelentik, és elsősorban kis- és közepes szervezetek számára készültek.
A C3S igazgatója szerint még nincs késő tenni a globális felmelegedés ellen.
Vajon csinál még a világmárka a Honda E után újabb kis elektromos autót városi használatra?
A chipekről szóló jogszabályt az EU ellátásbiztonsága, ellenállóképessége és technológiai önállósága érdekében hozták meg.
A jelentős hazai forgalmú cég hatalmas árengedményekkel reklámozta magát az interneten, azt azonban nem verte nagydobra, hogy a kedvező árakat milyen módszerrel sikerült elérni.
Van különbség az eredeti és az utángyártott alkatrészek között, de ez nem jelenti, hogy a nem a készüléked gyártójától származó ne volna jó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.