Tucatnyi techóriás ellen nyomoz az ITC
Az ITC tizenhárom topvállalat - köztük az Acer, a Samsung és az Amazon - ellen indított vizsgálatot. A vád: szabadalomsértés; a nyomozás eredménye az egész informatikai iparágra hatással lehet.
Az ITC tizenhárom topvállalat - köztük az Acer, a Samsung és az Amazon - ellen indított vizsgálatot. A vád: szabadalomsértés; a nyomozás eredménye az egész informatikai iparágra hatással lehet.
Az idén 25 éves, proaktív védelmet kínáló, ESET az XMG különleges játékgépeket gyártó Schenker Notebooks partnereként vesz részt a Kölnben hét elején megnyílt Gamescom kiállításon.
A Nemzetközi Dráma Díjat hozta haza a Sérültekért Alapítvány csapata az írországi Corkban megtartott Európai Dal Fesztiválról. A Felhőjárók tagjai olyan 18-54 év közötti felnőttek, akik értelmileg vagy mozgásukban akadályozottak, autisták és pszichés sérültek. Többségüknek ez volt az első külföldi útja, sokan most utaztak elsőként repülőgéppel.
A kínai gyártó vezérigazgatója szerint amíg az övék a legjobb hardver, nem sokat számít, hogy "egyel több vagy kevesebb" konkurens van-e a piacon. A Microsoft a júniusban jelentette be, hogy piacra dobja a Surface tabletet.
A pletykák szerint nagyon olcsó lesz a redmondiak táblagépe. Ha így lesz, akkor az OEM gyártóknak nehéz lesz felvenniük a versenyt.
Az Apple a második negyedévben a 2011-es év azonos időszakához képest 84 százalékkal növelte az eladásait. Április elseje és június harmincadika között több mint 17 millió iPad kelt el.
A Barnes & Noble 199 dollárra csökkentette a legdrágább Nook árát.
A Microsoft és az Electronic Arts előrehaladott tárgyalásokat folytat: a diskurzus célja, hogy Windows 8 kompatibilis mobilos játékokat fejlesszenek ki.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. A mostani elemzés azokat a vírusokat veszi számba, amelyek 2012 júliusában kerültek ennek a negatív toplistának az első tíz helyére.
Mivel megdőlt az Apple számítógépek támadhatatlanságáról szőtt mítosz, az ESET „a biztonságos legyen biztonságosabb” jelszóval készítette el átfogó védelmi szoftvereinek frissített verzióját, az otthoni felhasználóknak szánt ESET Cybersecurity-t és a vállalati ügyfelek részére fejlesztett ESET NOD32 Antivirus for Mac OS X-et.
A Nikon részvényjegyzése 17 hónap óta a legnagyobbat esett a tokiói tőzsdén miután az optikai cég csökkentette éves profitkilátásait a gyengülő globális kereslet és az erős jen hatásai miatt. A háttérben az okostelefongyártók vannak.
Egyre több rendőrség - közöttük az amerikai - alkalmaz algoritmusokon alapuló előrejelző elemzőszoftvereket a bűnmegelőzéshez.
Az idei második negyedévben a Sony vesztesége tovább növekedett, miközben az egész éves bevételi kilátásai romlottak a LCD-kijelzős televíziók és a videojáték-gépek eladásainak visszaesése miatt.
Aki a fenti kifejezések valamelyikét gépeli a Google-be, meglepő eredményeket kap, a találatokat ugyanis eltérítették.
Komoly számítások, akár hangvezérléssel is.
Az Apple elképesztő összeget, 28 milliárd dollárt költ egy év alatt félvezetőkre, amivel a legnagyobb vásárló. A milliónyi tablethez, okostelefonhoz és számítógéphez valósággal összeporszívózzák a piacról a chipeket, s minden tizedik ilyen mütyűr almás logójú termékben landol. A második legnagyobb szilíciumfogyasztó Samsung csak 14,9 milliárd dollárt ad ki chipekre.
Egyre többen használnak saját mobilt és táblát a cégnél, itt egy új eszköz a biztonságos integrálásra.
Egy tizenhét éves lány nyerte a Google Science Fair fődíját az általa tervezett mellrákot kimutatni képes számítógépes alkalmazással.
A Google két modelljéből az egyik, cloud használatra szánt változat már el is fogyott.
A Samsung legújabb csúcskészülékének diadalmenetét még az Apple jogi útzárja és az új iPhone közelgő bemutatásáról szóló pletykák sem tudták megállítani. A Galaxy S III-ból napi 190 ezer darabot adnak el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.