Hároméves lesz az Open Academy
A BalaBit nagyszabású rendezvénnyel ünnepel június 12-én.
A BalaBit nagyszabású rendezvénnyel ünnepel június 12-én.
Idén már háromnapos szakmai konferencia és kiállítás várja a térinformatika iránt érdeklődőket a Debreceni Egyetemen. Az esemény ad helyet a MapWindow OpenSource GIS & OSGeo közösségek ez évi konferenciájának is.
A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK) háromnapos szakmai workshopot rendezett, ahol hazai és külföldi szakemberek tárgyaltak a hibrid és elektromos járművek fejlesztését megalapozó kutatásokról és a városok közlekedési terhelésének csökkentéséről.
2014. június 5. és 7. között újra startol a Budapest 3D Printing Days eseménysorozat, ahol 3 helyszínen, 6 országból, 30 nemzetközi kiállítóval és közel 20 előadással találkozhatnak az érdeklődők.
2014 első három hónapjában is csökkent a szolgáltató árbevétele.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) informatikai rendszere nem kapcsolódik össze közvetlenül az uniós eredményeket közzétevő központi oldallal, de utóbbinak az elérhetősége vasárnap megjelenik majd a www.valasztas.hu-n - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt. vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
Analitikai célgéppel lépett piacra a Kürt Csoport naplóelemzésről ismert tagvállalata.
Vasárnap szívpanaszokkal kórházba szállították a Samsung Electronics Co. 72 éves elnökét. A konszernnél már egy jó ideje zajló egyesülési és szerkezetátalakítási folyamatot szakmai megfigyelők az utódlás előkészítésének tartják.
A Kaspersky nulladik napi sérülékenységet fedezett fel.
A Cisco előrejelzése szerint a világ mobiladat-forgalma 2018-ban meghaladhatja a havi 15 exabájtot. A hálózatoknak a tavalyi, éves forgalom tízszeresével, az internet 2000-ben mért, teljes adatforgalmánál 180-szor nagyobb terheléssel kell majd megbirkózniuk minden hónapban.
A titkosított tárhelyszolgáltatást kínáló cég kapta a fődíjat a EuroCloud Magyarország Egyesület tegnapi ceremóniáján.
Az információ-robbanás óta a személyi számítógépek és az internet elterjedésével a Föld összes, rögzített ponton keresztül történő internet hozzáférésének adatforgalma 57-szeresére növekedett, aminek becsült értéke 2007-ben napi 63 exabytes, azaz 63 millió terabyte.
2 nap alatt félszáz program, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szakmai kiállítás az ügyfélkapcsolati konferencián.
Az esemény a globális, több hónapig tartó d-code rendezvénysorozat egyik állomása volt.
A hozzáférési hálózati infrastruktúra manapság még mindig összetett döntési folyamat egy szolgáltatói hálózat tulajdonosa vagy üzemeltetője számára, hogy mikor, hol és melyik megoldást válassza a lehető legideálisabb beruházás megtérülés mellett, gondolva a jövőre is, hogy az adott technológia fejleszthető legyen hosszú távon.
Az alkalmazást vasárnap mutatták be a mentőkutyák világnapjának keretében.
A Symantec éves jelentése szerint a nulladik napi sérülékenységre utazó bűnözők és a kiberzsarolók is túlteljesítettek.
Minden terméküket ingyen visszaveszik.
Sikeresen folytatja a vállalat a felhő üzletre való átállást, mely e terület 38%-os növekedése is aláhúz. Az SAP felhő megoldásait több mint 36 millióan használják már. Ez a legtöbbnek számít az iparágban. A felhő alapú beszerzés terén, a szoftvervállalat birtokolta Ariba kereskedelmi hálózaton az elmúlt 12 hónapban 0,5 trillió dollárt költött az itt regisztrált másfél millió vállalat.
Biztonságosabb jelszóhasználatot sürget a Kürt a minapi Heartbleed-pánik kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.