Eret nyomtat a 3D
Új technika segíti az érsebészeket: operáció előtt a beteg érrendszerének 3D modelljén gyakorolhatják be a műtéti fogásokat.
Új technika segíti az érsebészeket: operáció előtt a beteg érrendszerének 3D modelljén gyakorolhatják be a műtéti fogásokat.
A Securing Smart Cities nevű non-profit globális kezdeményezés, amely az okos városok kiberbiztonsággal kapcsolatos kihívásaival foglalkozik, a Cloud Security Alliance-szal együtt irányelveket dolgozott ki az okos városokhoz kapcsolódó technológiák bevezetéséhez.
A két rivális megállapodott, hogy a Google a jövőben indexelni fogja a Facebook-profilokat és a nyilvános tartalmakat.
2016-ban a népszerű szabvány megújul. Gyorsabb lesz, erősebb, és egy kicsit okosabb is.
Digitalizáció a vállalatirányítás ERP utáni korszakában - interjú Karl-Heinz Streibichhel, a Software AG vezérigazgatójával.
Az Infotér konferencián, az infokommunikációs szektor és a kormányzati szereplők legnagyobb közös rendezvényén hirdették ki a „Digitális Esély 2015” pályázat eredményeit. Idén nyolc, hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását segítő non-profit szervezet projektja-vaslatát díjazták, melyeknek köszönhetően több mint 6200 fiatalhoz fog közelebb kerülni a modern infokommunikáció.
Okosgyárak létrehozását célozza a német kormány kezdeményezése nyomán a 2010-es évek elejétől kibontakozó trend, az Ipar 4.0, amely mostani szakaszában elsősorban a gyárakon belüli folyamatokat alakítja át, de a továbbiakban a gyártók és partnereik, beszállítóik és ügyfeleik közötti kommunikációra, együttműködésre is ki fog hatni.
Novemberben tizedik alkalommal kerül megrendezésre a BME és a Balabit által szervezett Open Academy konferencia, melyre ezúttal is több száz rendszerüzemeltetéssel foglalkozó szakembert várnak a szervezők.
Elismerte a Facebook, hogy túlságosan sokat fogyaszt a mobilalkalmazása, és meg is találta az okokat.
Két, korábban önálló rendezvény, az Open Source BI és az Innovatív BI konferenciák összeolvadásából született az analitikával foglalkozó Budapest BI Fórum.
"Átélhetőbb, interaktív formában fogadhassák be a tudást"
Napjainkban egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely hangvezérléssel működik, és hamarosan eljön az idő, amikor már szinte mindegyikük hallgatni fog ránk. Ezáltal nem csak a kezünk szabadul fel, de a fejlődés azt is lehetővé teszi, hogy az egyes készülékek – és a mögöttük álló szolgáltatók – minden eddiginél mélyebben megismerhetnek minket. Veszélyes lehet ez? A NetIQ szakértői szerint a vállalati informatikában már vannak jól bevált módszerek, amelyek irányt mutathatnak a témában.
Várhatóan negyedével kevesebb PC fogy az idén, mint négy éve.
Integrálja a Barion közösségi fizetési rendszerét Magyarország legismertebb apróhirdetési oldala.
Az energiafogyasztás és a levegőszennyezés csökkentéséhez felhasználják a köztéri lámpákat. A fejlesztőcsapatnak magyar résztvevői is vannak.
Az év végére az Invitel a szolgáltatási területén lévő fogyasztási helyek több mint felén már a legmodernebb technológián alapuló szolgáltatásokat nyújthatja. Idén összesen 160 ezer végpont elérését korszerűsítik.
Kevesebbet üléseznek majd a válságstábok a jövőben. Jobb üzleti döntések születnek. Pontosabban jelezzük majd előre, hogy mi fog történni a cégünkkel. Hajlamos vagyok elhinni, hogy így lesz, de vannak kételyeim is.
A miniszterelnöki biztos konkrét kormányzati döntéseket fog kezdeményezni az InternetKon nemzeti konzultáció eredményei alapján.
A ZyXEL felmérése szerint Európában a cseh fogyasztók a legelégedettebbek internet-szolgáltatójukkal. A kutatásban résztvevő országok közül a svédeknek van a legtöbb problémája a sebességgel és az interneteléréssel, de a britek, a németek és a hollandok is hasonló gondokkal küzdenek. A felmérés arra is rávilágított, hogy tíz európai fogyasztóból mindössze egy gondolja úgy, hogy szolgáltatója minden segítséget megad hálózata bővítéséhez.
A 250 főnél többet foglalkoztató, vagy évi 50 millió Eurónál nagyobb árbevételű vállalatoknak új kötelezettsége keletkezett az energiahatékonysággal kapcsolatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.