A Proof of Concept program célja, hogy az egyetemi tudásból minél több sikeres vállalkozás szülessen
Szeptembertől új, PhD-hallgatóknak szóló vállalkozásindítási program indul, miközben folytatódik a Hungarian Startup University Program is.
Szeptembertől új, PhD-hallgatóknak szóló vállalkozásindítási program indul, miközben folytatódik a Hungarian Startup University Program is.
Az új technológia nemzetközi szinten is az első olyan megoldás lesz, mellyel távolról - talajmintázás nélkül - nagy pontosságú méréseket lehet végezni, rövid idő alatt, nagyfokú automatizáltság mellett.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap innovációs, valamit kutatási pályázataira idén 215 milliárd forintot fordítanak nemzeti és európai uniós társfinanszírozású programokon keresztül.
A megoldás lehetővé teszi a kollaboratív raktárak és a hozzátartozó logisztikai folyamatok digitalizációját.
Fenntartható erdőgazdálkodást támogató szoftvert fejleszt a Naviscon Mérnöki Tanácsadó Zrt., amely a projekt megvalósítására több mint 312 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán.
Az egyetemi kutatási eredmények piacra vitelét segíti a Proof of Concept nevű (PoC) pályázat - jelentette be a projektet kidolgozó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH).
Felsőoktatási intézményekben vagy kutatóintézetekben elért kutatási eredmények üzleti hasznosítását segítik elő.
A tavalyinál is több pályázatot nyújtottak be a magyar kutatók.
A programban 2024-ben 19 milliárd forint pályázati forrás vehető igénybe, amely több mint 40 százalékkal magasabb, mint a tavalyi 13,5 milliárd forint.
A deepfake-től az antibiotikum-rezisztencia leküzdéséig számos ígéretes projekt indul elsősorban a zöld átállás, az egészséges élet és a gazdaság digitalizációja területén.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat keretéből ugyancsak lehet támogatást kérni iparjogvédelmi oltalomszerzésre.
Az intézet a kutatásfejlesztésre szánt forrásokat hatékonyan hasznosítja.
Magyarország jövőképességének kulcsa a gazdaság digitalizálása, az egészséges élet erősítése, valamint a zöld átállás.
A fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaptól 321 millió forintos, vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el a cég.
Jelenleg mintegy 350 pályázati lehetőség áll nyitva az érdeklődők előtt, ezen felül hamarosan közel 100 további felhívás is megnyílik.
A nemzeti kutatási létesítmény a Holdon uralkodó alacsony gravitációs környezetet szimulálja.
TKA eredményhirdetés.
Magasszintű hazai nyitóeseményt tartanak a Horizont Európa keretprogramról március 29-én.
Sikerrel lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Startup Factory 2 milliárd forint keretösszegű pályáztatása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.