. Hirdetés

A Magyar Telekom jogszabálysértőnek tartja az elmarasztaló ítéletet

|

A Magyar Telekom jogerősen vesztett pert egy magyar kisvállalkozással szemben - az ítéletben foglaltak kommunikációs végrehajtásáról már beszámoltam első cikkemben. Most üzleti szempontból vizsgálom meg a történteket.

Hirdetés

Egy ilyen esetben, amikor a vezető telekom szolgáltató a jogerős ítélet szerint a felperes TRIAD kisvállalkozás által fejlesztett rendszert egy bizonyos időszakban átdolgozta és átdolgozott formában használta, ezzel megsértve a TRIAD szerzői vagyoni jogait (a Magyar Telekom jogszerűen használhatta a TRIAD rendszerét, de a megállapodásuk nem vonatkozott a rendszer átdolgozására és az átdolgozott formában történő használatra), úgy illenék, hogy a gondos újságíró a fontos és finom szakmai részletek tisztázásával kezdje el a munkáját, elsősorban a vesztes (a tettesi) oldalon. Azon az oldalon azonban az ügyben kulcsszereplőknek tekinthető érintettek közül többen nem állnak már a Magyar Telekom szolgálatában, így például Chris Mattheisen sem, aki a per tárgyát képező tényállás időszakában (2012. december 1. napjától 2016. április 8.) elnök-vezérigazgatóként irányította a hatalmas vállalatot.

Van viszont egy olyan aspektus, amelyből az elemző anélkül vizsgálódhat, hogy ismerné az ügy pontos kronológiáját és részletes történetét.

Azt a kérdést teszem fel, hogy a Magyar Telekom miért ment bele a pereskedésbe? Ezzel azt is kérdezem, hogy a telekom mamut vajon miért nem rendezte el a dolgot békésen, a jog nyelvén: peren kívüli egyezséggel.

A nemzetközi cégek a cégértékek megőrzését szolgáló belső elírásokat fogalmaznak meg, egyebek között üzleti etikai szabályokat állítanak fel, és elvárják, hogy az alkalmazottak megfeleljenek e szabályoknak. Ezen reguláknak való megfelelőségre ("compliance") való törekvés során nem ritkán olyan döntést kell hozniuk, amely vitatható, a közvéleményemben meg nem értést, esetleg ellenszenvet kelthet (ide sorolható, ha például egy az adott cég által szponzorált művész nyilvánosan tesz olyan kijelentést, amely nem fér bele a cég értékeit kifejező "compliance"-be, akkor a cég megszakítja a művész támogatását).

Az egyik legnagyobb kockázat az üzleti megállapodások, beszerzések, beszállítói kapcsolatok, valamint az ügyfélkapcsolatok és az értékesítés menedzselése során a korrupció megjelenése. Ha például kialakul egy konfliktus az egyik beszállítóval, és annak olyan következménye lehet, hogy a nemzetközi cég majd kártérítést, kell, hogy fizessen, felsejlik a korrupció veszélye. A nemzetközi képviselője esetleg könnyű kézzel és szívvel mehet bele a konfliktus kártérítéses rendezésébe, mert a kárvallott ebben érdekeltté teszi. E korrupciós kockázati helyzet elkerülése lehet az az a fő ok, ami miatt inkább perre mennek, döntsön a bíróság, abból nagy baj (a compliance megszegése) nem lehet, legfeljebb majd fizet a cég, de azt az igazságszolgáltatás rendeli el. Egyébként a magyar jogi szabályozásban is törvénybe van foglalva, hogy egy vállalat, intézmény vezetői a rájuk bízott vagyonnal felelősen kell, hogy bánjanak, mert ha nem ezt teszik (például belemennek egy indokolatlanul bőkezű kártérítésbe), akkor a hanyag kezelés vagyon elleni bűncselekményt követik el.

A nemzetközi gyakorlatban ismert és kedvelt konfliktusmegoldás a peren kívüli egyezség. Különösen a technológiai cégek világában alkalmazzák előszeretettel, mert így gyorsabban lezárulhat az adott ügy (egy vitás kérdés körüli elnyúló vita, per fékezheti a fejlesztést, termékek piacra vitelét), és, ami egyáltalán nem elhanyagolható, elkerülhető az, hogy a pereskedés során a szennyest ki kelljen teregetni.

A fentiekből egyenesen következik, hogy annak eldöntése, hogy végül melyik megoldást választja egy adott cég az előbbiekben ismertetetten vagy hasonlóan kialakult konfliktus rendezésére, a cég vezetésének, első emberének és a tulajdonosnak, vagy annak képviselőjének a feladata, felelőssége.

Talán meglepőnek is tűnhet, hogy a felperes TRIAD egy olyan pert indított, amelyben nem szerepelt kártérítési igény. Feltételezhető viszont, hogy a jogerős ítélet birtokában a magyar kisvállalkozás újabb jogi lépést tesz, és előáll a kártérítési igényével.

Összefoglalom a fentiek alapján és az előző cikkemben foglaltakat is figyelembe véve a véleményemet az TRIAD-Magyar Telekom pereskedésről:

1. A jogerős ítélet felöl tekintve az ügyre a Magyar Telekom valószínűleg nem helyesen mérte fel esélyeit a pereskedés előtt. Ugyanis, ha felmerült volna illetékeseiben, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy elveszíthetik a pert, akkor még a per megkezdése előtt peren kívüli egyezség elérésére kellett volna törekedni. Belemenni egy olyan perbe, amely nagy valószínűséggel megjósolhatóan elmarasztalással zárul, durva taktikai hiba - compliance ide, compliance oda.

2. Első vezetői, tulajdonosi döntéssel lehetne a két rossz, a pereskedés folytatása és a peren kívüli egyezség elérése közül a kisebbik rosszat választani. A pereskedés folytatása azzal a veszéllyel jár, hogy olyan részletekre derülhet fény, amelyek tovább rongálhatják a cég közmegítélését. A peren kívüli egyezség előnyeit az előbbiek alapján szükségtelennek látom részletezni - viszont kétségkívül pénzbe kerül.

3. Az előző cikkemben leírt végrehajtási módja az ítélet kommunikációs részének azt sugallja, hogy a Magyar Telekom mindent megtett azért, hogy a közvéleménynek a lehető legkisebb esélye legyen arra, hogy a szóban forgó ítéletről tudomást szerezzen, azt megismerje. Mint látjuk, elég egy éppen figyelmes sajtómunkás, és a dolog nyilvánosságot kaphat, az információ mégis eljuthat - esetünkben - a szakma több mint tízezer meghatározó képviselőjéhez.

Megkértük a Magyar Telekomot, hogy kommentálja cikkünket. Válaszként az alábbi email érkezett a távközlési vállalat kommunikációs szervezetétől, amelyet szó szerint teszünk közzé:

Kedves Sándor!

Megkeresésére az alábbiakban küldjük válaszunkat. 

A Magyar Telekom álláspontja szerint a cikkben említett ítélet jogszabálysértő, ezért az ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Kúriához, az ügy folyamatban van. Nem tartjuk szerencsésnek, hogy egy folyamatban lévő peres ügyben az egyik fél a másiknak a sajtó útján próbál üzengetni. 

üdvözlettel:

Magyar Telekom, Vállalati Kommunikációs Igazgatóság

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.