Hirdetés
. Hirdetés

A HP maradt a PC-piac trónján

|

2010 második negyedévében 20 százalék felett bővültek a számítógép-eladások. A Dell és az Acer küzd a második helyért.

Hirdetés

A Gartner és az IDC friss jelentése szerint 2010 második negyedévében 20 százalék felett bővült a PC-piac. Ebben mindkét elemező cég egyet ért, ám a részletekben eltérések mutatkoznak. Míg az IDC 22,4 százalékos növekedésről beszél, addig a Gartner szerint 21 százalékkal bővültek a számítógép-eladások. Sőt az előzetes jóslások tekintetében is eltéréseket találunk. A Gartner ugyanis korábban 19,3 százalékos bővülést előlegezett meg, amelyhez képest a mostani adatok bizakodásra adnak okot. Ellenoldalon az IDC korábban 22,9 százalékos növekedésről beszélt, amelyhez képes viszont kicsit negatív az összkép.

 

 



Ennek ellenére mindkét piackutató cég szerint az iparági teljesítmény meglehetősen jónak mondható, mivel a jelek szerint a válságban spóroló vállalkozások újra elkezdtek költekezni, új számítógépeket vásárolva. A felmérések alapján azonban a beszerzésekre még mindig a takarékosság jellemző, mivel továbbra is népszerűek az olcsó konfigurációk. "A végfelhasználók költése 13 százalékkal nőt a második negyedévben. Az átlagos költés mértéke azonban továbbra is csökken, és jóval alacsonyabb az elmúlt két évben mértnél" - írta Mikako Kitagawa, a Gartner vezető elemzője. Ennek ellenére a szakértő elmondása alapján a mini-notebook eladások növekedési üteme lelassult a második negyedévben. Habár az még így is a piaci átlag felett van.

Ha a gyártókat nézzük, akkor szintén eltérés van a két kutatóintézet között. Abban egyetértés van, hogy a HP továbbra is a legnagyobb gyártónak számít (A Gartner szerint 17,4 százalék, az IDC alapján 18,1 százalék a piaci részesedése), ám a második helyen már eltérések vannak. Ha az IDC méréséből indulunk ki, akkor az ezüstérmes pozícióban a Dellt találjuk (13 százalék), míg a harmadik helyen az Acer áll (12,6 százalék). A Gartner szerint azonban a két gyártó pont fordítottan helyezkedik el: az Acer a második (13 százalék), míg a Dell a bronzérmes (12,4 százalék). Az viszont mindkét piackutató szerint biztos, hogy őket a Lenovo, az Asus és a Toshiba követi, habár a sorrendek tekintetében itt is vannak eltérések.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.