Hirdetés
. Hirdetés

Barabási előadásával kezdődik a ME 2.0

|

Válságban még nagyobb szükség van az innovációra - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója egy pénteki sajtóeseményen a SOTE épületében, ahol bejelentették: négy év után újraindítják az egykori sikertörténetet, a Mindentudás Egyetemét. Az ME 2.0 rendezvénysorozat az ismert hálózatkutató, Barabási Albert László professzor szombati előadásával veszi kezdetét. Témája az emberi mozgás prognózisa hálózatok - például egy mobilszolgáltató - adataiból.

Hirdetés

Ki ne emlékezne a 2002-től 2007-ig nagy sikernek örvendő Mindentudás Egyetemére, amely tudományos ismeretterjesztő előadásaival az ország egyik legnépszerűbb programsorozata volt? A "népfőiskola" népszerűségén felbuzdulva - összesen mintegy 50 ezren vettek részt valamilyen előadáson - akkoriban még egy erre épülő, önálló tévécsatorna indításának gondolata is felmerült, ám a rendezvény körülbelül 4 évvel ezelőtt végül szinte egyik pillanatról a másikra elhalt.

Azoknak, akik kedvelték, jó hír, hogy a Mindentudás Egyeteme holnaptól újraindul, immár ME 2.0 néven - ezzel utalva arra, hogy a korábbiakhoz képest megújították a szerkezetét és számtalan újdonság várható. A programsorozat szlogenje: "Többen, ésszel!"

A Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Mindentudás Egyetemén 16 budapesti és 6 vidéki előadás lesz hallható,  és összesen 48 kapcsolódó televíziós műsor készül majd, amit a közszolgálati Magyar Televízió és a Duna TV vetít majd. Ezenkívül a ma megújult mindentudas.hu weboldalra is nagy feladat hárul, itt ugyanis nem csak az eddigi 173 előadás lesz elérhető korszerű, web 2.0-ás formában (beleértve a videókat is), valamint lehet tájékozódni az összes előadóról, de a 2011-es friss előadások is kereshető formában kerülnek fel a weblapra. Igaz, élő közvetítés (streaming) a mai tájékoztatón elhangzottak szerint nem lesz, tehát aki például nem fér be Barabási Albert László holnapi nyitóelőadására, csak áprilistól nézheti meg a helyszínen készült videót, de az új portál addig is számtalan módon segíti az interdiszciplináris (az egyes tudományterületeken átívelő) ismeretek elsajátítását. Mostantól ugyanis nevek, címek, témák és kulcsszavak szerint is kereshetünk az információk között, böngészhetünk a szöveges anyagokban, továbbá sok ezernyi ábrát, animációt találhatunk, és lehetőség van interakcióra is: az e-learning tananyagok mellett tesztekkel ellenőrizhető, hogy sikerült-e elsajátítani az elhangzottakat, emellett a hallgatóság kérdezhet, vitatkozhat. Ezenkívül létrehoztak a Mindentudás Egyeteme 2.0 számára egy Facebook oldalt is.

Pálinkás József, az MTA elnöke a mai bejelentésen arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatra kiemelkedő előadókat kértek fel, akik hiteles forrásokból, felelős módon keresik a választ az új tudományterületek és az új témák által felvetett kérdésekre. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az előadások nyomán sok fiatal kedvet érez majd a természet- és társadalomtudományok műveléséhez.

Christopher Mattheisen, a Mindentudás Egyetemét alapító Magyar Telekom vezérigazgatója arról szólt, hogy az ME 2.0 a távközlési cég olyan CSR tevékenysége, amivel felelősséget vállalnak a jövő társadalmáért. A vezérigazgató jelezte: úgy gondolták, hogy a gazdasági krízis ellenére  is fenn kell tartani az efféle társadalmi felelősségvállalási tevékenységeket, sőt tovább kell bővíteni azt, mert a válságban talán még nagyobb szükség van az innovációra. Az MTelekom vezetője hozzátette: az ME 2.0 csökkenti a digitális szakadékot, népszerűsíti az e-learninget, javítja a társadalmi mobilitást, és végeredményben az ország versenyképességét.

A rendezvénysorozat főszerkesztője a korábbi évekhez hasonlóan Rényi András lett. Az ingyenes előadások a jövő, az élet, a környezet és a társadalom témái köré szerveződnek majd. Rényi szerint az ME 2.0 új programsorozat abban is különbözik a korábbi Mindentudás Egyetemétől, hogy a legújabb kutatási irányok és eredmények bemutatása mellett a tudomány társadalmi beágyazottságára, a kutatás-fejlesztésre és a társadalmi fogadtatásra is ráirányítja a figyelmet. A szervezők az előadásokra épülve komplex filmösszeállításokat, magazinműsorokat is ígérnek, amelyek a kutatási eredmények hasznosulásának technológiai, finanszírozási, valamint a piaci és jogi szabályozással kapcsolatos körülményeit, nehézségeit járják körül.

A Mindentudás Egyeteme költségvetése 840 millió forint, amihez jelentős részben járul hozzá a Norvég Alap is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.