Hirdetés
. Hirdetés

Egy tüntetés árnyékában: magyar diákok, kínai hátszéllel

|

A Huawei Technologies Hungary sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár külön kiemelte a távol-keleti cég ösztöndíjában részesült diákok fegyelmezett részvételét.

Hirdetés

Egy olyan, az oktatás szempontjából - is - egyre nehezebb időszakban, mint a mostani, minden tőkét - legyen az tudás vagy anyagi alapú - meg kell becsülni, ami a tanulni vágyó feltörekvő nemzedéket szolgálja. Így gondolta ezt a magyar kormányzat is, amikor teljes mellszélességgel kiállt a Huawei Technologies Hungary kezdeményezése mellett. A távol-keleti cég héten tartott sajtótájékoztatóján, ami egyben ünnepélyes díjátadó szerepét is betöltötte, 30 felsőoktatási hallgatókapta meg a „Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői” ösztöndíjakat. A távközlési vállalat magyarországi vezetője, Gavin Dai elmondta, hogy a szakemberképzés támogatásán túl a vállalat több vonalon is elkötelezett itthon, egy kínai partnervállalatának – az optikai kábeleket gyártó Comlinknek – a képviselői például a következő egy évben vizsgálják a helyi üzleti környezetet esetleges gyártókapacitás idetelepítése céljából. Az eseményen részt vett Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára is, aki nem felejtette el megköszönni a diákoknak, hogy nem transzparensekkel és követelésekkel érkeztek (az államtitkár asszony ennél valamivel finomabban fogalmazva - többek között - a „fegyelmezett részvételt” köszönte meg a jelenlevő ösztöndíjasoknak).

Gavin Dai, Hoffmann Rózsa, Huawei ösztöndíj
Gavin Dai, Hoffmann Rózsa, Huawei ösztöndíj
Gavin Dai és Hoffmann Rózsa

De mit is kell tudni a Huawei ösztöndíjáról? A vállalat tavaly két felsőoktatási intézménnyel együttműködésben alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot, hogy a diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket illetve technológiai trendeket. A „Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői” elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz. Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait.

A Gavin Dai az oktatás örvendetes támogatása mellett arról is beszámolt, hogy a cég Magyarországon működő Európai Ellátó Központja máris teljesítette a 2013-ra előírt célkitűzéseket, és a közel 30.000 négyzetméter alapterületű létesítmény bevételeit idén várhatóan 30 százalékkal növeli. A Huawei továbbá egy 70 millió eurós beruházás keretében hamarosan Finnországban nyitja meg hetedik európai kutató-fejlesztő központját, a mobileszközök szoftveres fejlesztése kapcsán. A tervek szerint az itt dolgozók száma öt éven belül eléri a 100 főt, ami tovább növeli a társaság jelenlegi, több mint 13.000 fős szakembergárdáját Európában. A kontinensen működő 37 leányvállalat így 2011-ben összesen 2,8 milliárd euró bevételre tett szert, amely a globális összbevétel 12 százalékának felel meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.