Hirdetés
. Hirdetés

Hi-tech mexikói osztálytermek

|

A "fegyvert Xbox 360-ért" program után Mexikóban érintőképernyős táblákkal szerelik fel az iskolákat.

Hirdetés

Nemrég Mexikóváros Tepito nevű, hihetetlenül magas bűnözési rátájáról közismert kerületében nemrég rendhagyó akciót indított a helyi rendőrség. Minden beszolgáltatott nagykaliberű fegyverért (például géppisztolyokért) egy-egy 769 dollár értékű számítógép-konfigurációt, a kisebb lőfegyverekért egy-egy Xbox 360-as konzolt ígértek. Míg a világ szerencsésebb részein a videojátékokból áradó agresszió miatt aggódnak, addig Tepito hatóságai éppen ezekre akarják rászoktatni a fiatalokat.

A program beindulásának első napján a garantált anonimitás mellett 17 fegyvert cseréltek be a felkínált számítástechnikai eszközökre, amelyeket egyébként a Microsoft ajánlott fel a kezdeményezés javára. Sokan máris a program kudarcáról beszélnek, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy a drogbandákat ilyen módszerekkel fel lehetne számolni. A hatóságok azonban bizakodóak, és azt tervezik, hogy a csereakciót kiterjesztik más régiókra is.

enc01.jpg

A "fegyvert Xbox 360-ért" kampány híre alig terjedt el a világhálón, a mexikói kormány máris újabb projekttel hívta fel magára a figyelmet. Terveik szerint 165 ezer (!) osztálytermet szerelnek majd fel érintőképernyős táblákkal, ami összesen 5 millió 10 és 11 éves tanulót érint. Az osztályonkénti 5 ezer dolláros költséget a kormány teljes egészében magára vállalta, mivel az oktatást az ország jövőjének szempontjából kiemelkedően fontosnak tartja.

A digitális oktatás az Enciclomedia nevű rendszerre épül, melyet először Mexikóban szabványosítanak, de már Kína, India, sőt az Egyesült Államok is érdeklődik iránta. Az ötéves program szervezésében összesen 400 ember vesz részt, köztük vannak azok a dizájnerek is, akik a kísérleti osztályok rendkívül pozitív visszajelzései alapján továbbfejlesztik a grafikus felületeket.

Podcast: munkatársaink gondolatai a mexikói kezdeményezések kapcsán

Az Enciclomedia valóban új távlatokat nyithat az oktatásban, hiszen a diákok összes érzékszervére hat, és hatékonyan köti le a figyelmüket. Az olyan játékos funkcióktól kezdve, mint például a tanárok kérdésére választ adókat kisorsoló rulettkerék, egészen a valós idejű műholdas felvételek bemutatásáig, eddig elképzelhetetlen módon bővíti az oktatók lehetőségeit.

Mint ismeretes, idehaza a Sulinet Expressz keretein belül az előző év végéig lehetett kedvezményesen, állami támogatással számítástechnikai eszközöket vásárolni - a gazdasági megszorításokra hivatkozva a programot lezárták. A 2006-os választások után a terület felelőse, az IHM is megszűnt, ám Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szerencsére még idejében felavatta az utolsó modemes internetező szobrát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.