Hirdetés
. Hirdetés

Jobban élhetnek a Foxconn dolgozói, mint egy éve

|

Miközben munkaügyi vizsgálat folyik a Foxconn üzemeiben, a cég bejelentette, hogy emeli a munkásainak a bérét.

Hirdetés

Megelégelte a többek között a Foxconn gyáraiban uralkodó hírhedten rossz munkakörülmények az Apple, amely megbízta a Fair Labor Associationt (FLA), hogy végezzen vizsgálatot a beszállítóinál. A munkajogi szakértőkből álló csoport múlt héten hétfőn reggel kezdte meg az első vizsgálatot a sencseni létesítményben, Auret van Heerden FLA-elnök vezetésével. A szervezet a tervek szerint alkalmazottak ezreit kérdezi majd meg munkakörülményeikről, beleértve az egészségügyi és biztonsági kérdéseket, a juttatásokat, a munkaidőt és a kapcsolattartás a vezetőséggel.

 



Gyaníthatóan a vizsgálatok hatására a Foxconn vezetősége úgy döntött, hogy javítja a dolgozói életkörülményeit, és a korábbi 1800 jüanos fizetésről 2200-2550 jüanra emeli a bérüket. Ez jelenlegi árfolyammal számolva körülbelül 77-87 ezer forintos fizetésnek felel meg, amely Kínában egy jó alapbérnek számít, a kormány által meghatározott minimálbér ugyanis 1500 jüan.

A témáról bővebben a Computerworld cikkében olvashat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.