Hirdetés
. Hirdetés

Lányok Napja

|

Kevés a nő a műszaki és természettudományos területeken. Kedvcsinálóként 11 cég és 2 egyetem várja a középiskolás lányokat.

Hirdetés

Idén – első alkalommal – Magyarországon is lesz Lányok Napja. Az Egyesült államokból kiinduló, majd Európában is terjedő akció célja, hogy felhívja a középiskolás lányok figyelmét a tudományos élet, a kutatási tevékenység szépségeire, lehetőségeire. A hazai rendezvény szervezője a Nők a Tudományban Egyesület, támogatója a Magyar Tudományos Akadémia. A szervezőknek 11 céget és 2 egyetemet sikerült megnyerniük az ügynek; a 10. és 11. osztályos lányok ezen intézményekhez látogatnak el április 26-án. A felhívást ezúttal a budapesti középiskolákba juttatták el, de a későbbiekben az ország más részeire is kiterjesztik az akciót. Az idei nyílt napon összességében mintegy 450 diákot tudnak az intézmények fogadni.

Sok országban, így Magyarországon is probléma, hogy nagyon kicsi a nők aránya a kutatásban, a műszaki és természettudományos életben, illetve felsőoktatásban. Így van ez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki, valamint Villamosmérnöki és Informatikai Karán is, ahol kinyitják a laborokat az érdeklődő lányok előtt. Azt természetesen senki sem állítja, hogy a mérnökszakmának el kellene nőiesednie, de a lányok jelenlegi, jócskán 10 százalék alatti aránya egyértelműen kedvezőtlen. Pedig vannak olyan szakterületek, amelyek fokozott népszerűségre tarthatnak számot a nők körében, és arról sem szabad megfeledkezni – hangzott el a Lányok Napját baharangozó sajtótájékoztatón –, hogy mind Magyarországon, mind Európában jelentős a mérnökhiány. A fiatal szakembereknek tehát minden bizonnyal nem lesznek elhelyezkedési nehézségeik.

A nyílt napon az alábbi cégek várják a lányokat: Bosch, Ericsson, evopro, GE Healthcare, GE Lighting, Holografika, Kürt, Microsoft, MOL, Siemens, Vodafone.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.