Hirdetés
. Hirdetés

Letarolja a lokalizációs piacot a Facebook?

|

A Facebook Places érkezése alaposan felforgathatja a lokalizáció-alapú alkalmazások piacát. A FourSquare és Gowalla ugyanis erős versenytársat kapott.

Hirdetés

A tegnapi napon Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója sajtótájékoztató keretében jelentette be a közösségi oldal új, "Places" funkcióját, amely első körben csak az amerikai felhasználók számára érhető el. A megoldás révén a világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő oldal belépett a lokalizáció-alapú szolgáltatások piacára, ahol eddig például a FourSquare és a Gowalla volt az úr.

 

 



Az okostelefonokra optimalizált Places segítségével ugyanis a felhasználók megoszthatják ismerőseikkel és barátaikkal, hogy éppen merre járnak. A Facebookos szolgáltatás használatával bejelentkezhetnek egyes földrajzi helyekre, amely mellett azt is megtekinthetik, hogy az ugyanígy eljáró ismerőseik éppen merre járnak, illetve közülük éppen van-e olyan személy, aki a közelben tartozódik-e.

A sajtótájékoztató során a Facebook Places partnerei és egyben riválisai is komoly szerepet kaptak. A fejlesztés kapcsán ugyanis a közösségi oldal mérnökei szorosan együttműködtek a Gowalla, a Yelp, a FourSquare és a Booyah szakembereivel. Ennek jegyében a Facebook a jövőben a bejelentkezés során képes lesz átvenni az említett lokalizációs szolgáltatások státuszfrissítéseit, így például a Yelp-es helyszínek rögtön megjelenhetnek majd a felhasználó személyes oldalán.

A kérdés már csak az, hogy vajon a Facebook belépésével mennyi létjogosultságuk lesz a kisebb szolgáltatásoknak? A közösségi oldal célja ugyanis egyértelmű: a lehető legnagyobb szeletet kihasítani a piac e szegmenséből. "Ha a Facebook bevezeti a lokalizáció alapú alkalmazásait, akkor egy teljesen új világ nyílik meg a felhasználók számára" - nyilatkozta korábban Dan Olds, a Gabriel Consulting elemzője az amerikai Computerworld kérdésére. A szakérő szerint ugyanis a Facebook olyan alkalmazásokat építhet a megoldásra, amelyek egyenértékű lehetnek a FourSquare szolgáltatásával. Így elkerülhetetlenné válik, hogy idővel a két technológia szembekerüljön, amely csatában a Facebook lesz a nagyhal, a FourSquare pedig a kicsi. S ugyanez a lokalizációs piac többi szereplőjére is igaz, hiszen félő, hogy a Facebook erőből fogja letörni az új vetélytársait.

"Ez könnyedén elpusztíthatja a piacon jelenlévő kisebb cégeket. A Facebook ugyanis túl sok felhasználóval rendelkezik, amellyel például a FourSquare nem tud versenyre kelni. Egy darabig még elevickélhetnek a kisebb piaci szereplők, de a túlélésükhöz radikálisan új szolgáltatások, vagy üzleti elgondolások lesznek szükségesek, máskülönben a Facebook az útjukba fog állni" - tette hozzá később Dan Olds.

A Places márpedig egyelőre az új versenytársait célozza meg, hiszen a speciális iPhone-alkalmazáson, illetve a touch.facebook.com címen keresztül elérhető szolgáltatás az olyan rendszerek előnyeit egyesíti, mint a FourSquare, vagy a Yelp. Sőt az alkalmazás már a mostani változatában is rendelkezik a FourSquare legfőbb képességeivel. Azaz úgy tűnik, hogy a lokalizáció-alapú piac eddigi szereplő kígyót melengettek a keblükön, amikor a Facebook partnereivé váltak.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.