A New York-i Klímahéten idén ősszel a világ vezetői egyre határozottabban fogalmaztak: a klímaváltozás elleni küzdelemben nem elég a technológiai megoldásokra összpontosítani, figyelembe kell venni a társadalmi egyenlőtlenségeket is. A gazdag országok és nagyvállalatok gyakran jobban hozzáférnek a klímavédelmi erőforrásokhoz, míg a szegényebb közösségek a legnagyobb vesztesek. Az élelmiszerhez való hozzáférés ezért a fenntarthatósági viták középpontjába került: az étel nemcsak alapvető emberi jog, hanem a gazdasági stabilitás, az oktatás és az egészség előfeltétele is.
A globális élelmiszerrendszerek azonban soha nem látott nyomás alatt állnak. Az éghajlati szélsőségek, a geopolitikai feszültségek és a gazdasági egyenlőtlenségek együttesen növelik az élelmiszer-ellátás sebezhetőségét. A szakértők szerint koordinált, rendszerszintű megközelítés nélkül milliárdok kerülhetnek a súlyos alultápláltság, a kényszerű migráció és a társadalmi instabilitás veszélyébe. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) friss jelentése - Transforming Food and Agriculture Through a Systems Approach - világosan fogalmaz: csak a különböző ágazatok közötti együttműködéssel lehet egyszerre kezelni az élelmiszer-, egészségügyi és környezeti válságokat.
A COP30 klímakonferencia előkészületei között ezért egyre több szó esik a "rendszerszemléletű átalakításról". A cél nem pusztán a mezőgazdasági termelés növelése, hanem olyan integrált megoldások kidolgozása, amelyek a teljes értékláncot - a termeléstől a feldolgozáson és logisztikán át a fogyasztásig - fenntarthatóbbá teszik. Ebben a szemléletben a vállalatok, a kormányok és a tudományos közösség szerepe egyaránt kulcsfontosságú.
A technológia fejlődése egyre nagyobb lehetőséget kínál az élelmiszerrendszerek modernizálására. Az ipari szereplők - köztük olyan cégek, mint a Tetra Pak - az élelmiszer-feldolgozás és csomagolás teljes folyamatát lefedő megoldásokkal segítik a gyártókat az energia- és vízfelhasználás csökkentésében, valamint az élelmiszer-hulladék mérséklésében. A Food Systems 2040 tanulmány szerint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások - például a bioüzemanyagok és a zöld hidrogén - bevezetése, az elektromos energia használata és az energiatárolás fejlesztése kulcsfontosságú lépés a karbonmentes élelmiszertermelés felé.
A digitalizáció szintén döntő szerepet játszik. Az automatizált gyártási rendszerek és a valós idejű adatelemzés révén a termelés hatékonyabbá és rugalmasabbá válhat. A Tetra Pak® PlantMaster platform például lehetővé teszi, hogy a gyártók egyetlen digitális központból irányítsák termelésüket, csökkentve az üzemszüneteket és a környezeti lábnyomot. A technológiai újítások tehát nemcsak gazdasági versenyképességet biztosítanak, hanem környezeti előnyöket is teremtenek.
A szakértők szerint azonban a globális élelmiszerrendszerek átalakításáról szóló diskurzus túlságosan a mezőgazdasági termelésre és az egészséges táplálkozásra összpontosít, miközben háttérbe szorul az úgynevezett "rejtett közép" - az a köztes szakasz, amely a feldolgozást, a tárolást, a csomagolást és a logisztikát foglalja magában. Ez a szegmens a teljes élelmiszer-értéklánc 22 százalékát teszi ki az emissziók szempontjából, és 40-60 százalékát a költségek és hozzáadott érték tekintetében. Mégis, az éghajlatvédelmi finanszírozás mindössze 2,5-4 százaléka jut ide.
A "rejtett közép" erősítése nélkül nem lehet fenntartható élelmiszer-rendszereket építeni. Ehhez nemcsak célzott beruházásokra, hanem átfogó politikai és pénzügyi együttműködésre is szükség van, különösen a kis- és középvállalkozások támogatására, amelyek a szektor gerincét alkotják. A fenntartható csomagolási és feldolgozási technológiák nemcsak a veszteségek csökkentését szolgálják, hanem a globális ellátási lánc versenyképességét is növelik.
A megoldás alapja az együttműködés: a gazdálkodóktól a gyártókon és kiskereskedőkön át a kormányokig és civil szervezetekig mindenkinek szerepe van. A fejlődő országokban különösen fontos az olyan kezdeményezések támogatása, mint a tejszektorban működő "Dairy Hub" programok, amelyek a kistermelőket kötik össze a helyi feldolgozókkal, javítva a jövedelmeket, a minőséget és a táplálkozásbiztonságot. A Tetra Pak és az ENSZ Ipari Fejlesztési Szervezete (UNIDO) közös kenyai projektje például jól mutatja, hogyan lehet köz- és magánszféra együttműködéssel fenntartható helyi élelmiszer-termelést kialakítani.
Ahogy közeledik a COP30, a döntéshozók előtt világos feladat áll: az élelmiszerrendszereknek a klímapolitika központi részévé kell válniuk. Az éghajlat- és táplálkozásügyi célok csak akkor érhetők el, ha a teljes értéklánc - a termeléstől a feldolgozáson át a fogyasztásig - fenntartható módon működik. A jövő generációk élelmezésének biztonsága attól függ, képesek vagyunk-e felismerni, hogy az étel több, mint termék - a bolygó és az emberiség fennmaradásának alapja.
