2025 májusában Budapest ad otthont a mesterséges intelligencia technológiai innovációjának egyik legnagyobb nemzetközi eseményének, az AI Symposium 2025-nek, amelyet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a szingapúri Nanyang Technological University (NTU) közösen szervez. A technológiai fókuszú csúcstalálkozón több mint 50 kiemelkedő nemzetközi kutató vesz részt, köztük Nobel-díjas tudósok és olyan szakértők, akik a megbízható és fenntartható MI-rendszerek fejlesztésén dolgoznak.
Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója kiemelte: céljuk, hogy Magyarország ne csupán követője, hanem alakítója legyen az új mesterséges intelligencia-modellek globális fejlődésének. A szimpózium a világ technológiai elitjét gyűjti egybe, akik aktívan formálják az MI fejlődési irányait és etikai, módszertani kereteit.
A rendezvény középpontjában nem csupán az MI alkalmazása áll, hanem a technológia saját kutatási módszereinek megértése és fejlesztése is. "Most azt vizsgáljuk, hogyan használhatjuk az új, gyorsan fejlődő modelleket arra, hogy átalakítsuk a hazai és nemzetközi kutatási metodikát, új szabványokat és etikai irányelveket teremtsünk" - fogalmazott Jakab.
Az MI technológiák értelmezéséhez és bevezetéséhez szükséges egy kritikus szakmai tömeg, amely képes rendszerszintűen átlátni az algoritmusok képességeit és az adatvezérelt innováció lehetőségeit. A HUN-REN e cél érdekében stratégiai partneri kapcsolatot épít ki a világ vezető MI-kutató egyetemével, az NTU-val. Az egyetem 15 fős delegációval képviselteti magát Budapesten.
Az eseményen aktívan részt vesznek olyan globális technológiai nagyvállalatok, amelyek Magyarországon is jelentős K+F kapacitással rendelkeznek, köztük a Bosch, az Ericsson, a Continental és a Nokia. Ezek a cégek nemzetközi kutatókat delegálnak a szimpóziumra, és közösen dolgoznak ki tematikus programokat például az ipari AI-rendszerek, a gépi tanulás alapú autonóm irányítás, illetve a megbízhatóságot és biztonságot garantáló algoritmusok területén.
A több mint 500 regisztrált résztvevő részvételével zajló eseménysorozat kiemeli: a mesterséges intelligenciával nemcsak kutatni lehet, hanem az is kutatási tárgyává vált. Ezzel új korszak kezdődhet a tudomány és technológia határterületein, ahol az MI nem csupán eszköz, hanem aktív szereplője is az innovációnak.
"Az MI technológia fejlesztése nem öncélú - akkor válik igazán értékessé, ha képes beépülni a gazdaságba, az értékláncokba, és hozzájárul Magyarország technológiai szuverenitásához és versenyképességéhez" - hangsúlyozta Jakab Roland. A konferencia célja, hogy az AI gyakorlati, ipari és társadalmi hasznosulása is hangsúlyt kapjon, miközben a kutatás megalapozza a hosszú távon is fenntartható és biztonságos technológiai környezetet.