Hirdetés
. Hirdetés

2 milliárd érintőpanelre lesz idén szükség

|

A Windows 8-nak köszönhetően jelentősen fellendülhet az érintőkijelzők piaca.

Hirdetés

Az könnyen kikövetkeztethető, hogy az érintőkijelzők 2013-ban slágertermékek lesznek, ami az előrejelzéseket illeti. Azt azonban már nehezebb megtippelni, hogy körülbelül mennyire lesz igény az idei évben. Mindez azért sem könnyű, mert a Windows 8 új megközelítésének köszönhetőek már nem csak az okostelefonokba és tabletekre kerülnek majd ilyen panelek, de a notebookokba és a minden-egyben PC-kbe is.

Ilyen viszonyok mellett könnyedén hozzáadhatunk egy-két nullát ahhoz a számhoz, amit korábban megsaccoltunk. A Digitimes értesülései szerint 2013-ban nagyjából 2 milliárd érintőpanel leszállítására számíthatunk, amiből 1,8 milliárdot használnak majd fel.

Ez a szám jelentősen magasabb, mint a tavalyi évben, ugyanis 2012-ben 1,34 milliárd ilyen kijelzőre volt szükség. Természetesen nem a Windows 8 lesz az egyetlen hajtóereje az ágazatnak, hiszen az okostelefonok további népszerűség-emelkedésével és árcsökkenésével az ilyen eszközök is nagy mértékben hozzájárulnak majd a gyártók bevételeihez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.