Hirdetés
. Hirdetés

Beck Gyuri rálép a fékre

|

Igazgatósági mandátumának lejártával, 2019. április 30-ával dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából. 2019. május elsejétől a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelson tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az Igazgatóság alelnöke lesz.

Hirdetés

Dr. Beck György 12 éve, 2007-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz vezérigazgatóként. Ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be - 2009-2011-ben elnök-vezérigazgatóként -, ezt követően pedig elnökként tevékenykedett tovább.

"A napokban töltöttem be a 65. évemet, úgy érzem, 40 év munka után lassítani kell" - mondta a távozó elnök. "Májustól szeretnék az önkéntes tevékenységeimre összpontosítani és még több időt tölteni a három gyermekemmel és a két unokámmal."

Hirdetés

Dr. Beck György a visszavonulása után továbbra is betölti a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöki pozícióját, ezzel is közreműködve az ország lakosságának digitalizációra való felkészítésében, az új technológiai megoldások használatában. Folytatja a "Management és Leadership a gyakorlatban" című kurzust a Corvinus Egyetem FAKT Szakkollégium diákjainak, oktat, mentorál és az igazgatóság tagja a 2014-ben elindított SEED, Közép-Európai Menedzser Iskolában, melynek egyik alapítója is egyben. Emellett a Day One Capital Pénzügyi Befektetési Alap Felügyelő Bizottságának Elnöke és a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Társelnöke marad. A sportban a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) társelnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjaként segíti a kitűzött célok megvalósulását.

Beck Gyuri bejelenti a Centrál kávéházban egy sajtóreggelin, hogy visszavonul mint a Vodafone Magyarország elnöke

A távozó elnök kiemelte, nagyon büszke arra, hogy az elmúlt 12 év alatt a Vodafone a 2007-es harmadik helyről hamarosan az első számú kihívó pozíciójába léphet. Mint mondta: "biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi tehetséges csapat és inspiráló vezetés irányításával a Vodafone Magyarország folytatja sikertörténetét."

"Nagyon köszönöm Beck Györgynek azt a hihetetlen munkát, amit a Vodafone Magyarország élén végzett" - mondta Amanda Nelson a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. "Az ő aktív közreműködésének is köszönhetjük, hogy 2007 májusában Vodafone Csoport Magyarországra telepítette szolgáltató központját, és 2009-ben megnyitottuk Miskolcon a Regionális Ügyfélszolgálati Központot. Emellett a vállalat számos olyan innovatív fejlesztést valósított meg, amelyek egyértelműen pozitív hatással voltak az egész magyar piacra, a fogyasztókra és természetesen a Vodafone-ra is. Dr. Beck György kiemelkedő szerepet játszott a magyar informatikai és hírközlési világ kialakításában, és megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen hosszú ideig támogatta tudásával a Vodafone Magyarországot" - emelte ki Amanda Nelson.

Dr. Beck György az elmúlt 40 évből 24-et töltött az IT piacon különböző vezetői pozíciókban. A Vodafone-korszakot megelőzően olyan vezető IT cégek magyarországi vezérigazgatója volt, mint a Digital, a HP és Compaq, utóbbi cég régiós tevékenységét is ő irányította.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.