Hirdetés
. Hirdetés

Jövőre végre már nem túlélésre játszunk

|

2020 elején nagy reményekkel léptünk be az új évtizedbe, ám optimizmusunkat villámgyorsan szertefoszlatta a Covid-19. A hatásait most is nyögjük: a járvány kitörése óta vállalkozások tömege húzta le a redőnyt világszerte, és amelyek állva maradtak, kénytelenek voltak működésüket teljesen átszervezni. 2021 izgalmas esztendő lesz a válságból kilábaló világ számára.

Hirdetés

Vajon mit hoz 2021? A tekintélyes amerikai non-profit kereskedelmi szervezet, a Computing Technology Industry Association (CompTIA) átfogó tanulmányt készített a témáról. A szakértők azonban rögtön az írás elején leszögezik: nehéz dolga van annak, aki manapság szakmai alapon akar jövendölni, mert a mostanihoz hasonló helyzetben még nem volt a világ. A gazdaságot ugyan nem roppantotta össze a krízis, és a járvánnyal kapcsolatban mintha már látnánk a fényt az alagút végén, de a vírus még tartogathat kellemetlen meglepetéseket, és a bizonytalanságot a világpolitika turbulenciái is növelik.

Hirdetés

Ugyanakkor jól beazonosító néhány olyan tendencia, amelyek minden bizonnyal tartós hatással lesznek az elkövetkező évekre. Az egyértelműen látszik, hogy a digitális átalakulási folyamat tovább gyorsul, a méltányosság, a sokszínűség és a fenntarthatóság az üzleti működés fő prioritása marad, a technológia még jobban benyomul mindennapi életünkbe, és ez az offenzíva a törvényhozókat is új szabályozók kidogozására serkenti.
És még valami biztosnak tűnik: ahogy túljutunk a zavaros időszakon, megkezdődik az újjáépítés. De nem a régi struktúráké. Jövőre valami új kezdődik: 2021-ben már nem az aktuális túlélésre játszunk, hanem a jövőt építjük.

2021 legfontosabb trendjei

Gubancos marad a világ: A járvány felfokozta a "normális" ügymenet iránti igényt: visszasírjuk azokat az időket, amikor még kiszámíthatóak voltak a dolgok, és alig várjuk, hogy minden visszazökkenjen a régi kerékvágásba. Van egy rossz hírünk: nem fog! Bár 2021-ben kevesebb olyan döccenőre számíthatunk, ami közvetlenül a Covid-19-hez kapcsolódik, a vállalkozások ébersége továbbra sem lazulhat, a gyors reagálóképesség továbbra is elengedhetetlen a sikeres működéshez. Mindig több vasat kell a tűzbe tartaniuk, mindig több alternatívában gondolkodniuk, legyen szó akár a dolgozók elhelyezéséről, az ellátási lánc részeiről vagy a tevékenységüket befolyásoló más fontos elemről. Két olyan prioritás van, amit a tervezés során az IT-vezetőknek feltétlenül szem előtt kell tartaniuk: a rugalmasság, amely lehetővé teszi az alkalmazkodást a változó körülményekhez, és a reziliencia, ami ellenállóvá teszi a vállalkozást a legkülönbözőbb irányokból érkező csapásokkal szemben. Egyik szempont sem új, de valódi jelentőségükre a koronavírus-járvány világított rá.

A felhő a király: A CompTIA trendlistáján az utóbbi években a felhőalapú számítástechnika egyre hátrébb szorult, és a tavalyin már egyáltalán nem szerepelt az élmezőnyben. 2021-ban azonban a király visszatér. A rugalmasság és a reziliencia fokozása érdekében az IT-infrastruktúrában a felhő kiemelt szerepet követel magának. Ez azonban nem jelent kizárólagosságot: igen kevés olyan vállalkozás van, amelynek megérné minden alkalmazását és rendszerét a felhőbe áttelepíteni. Differenciált felhőstratégiára van szükség, amelyben a szervezeti, a biztonsági, az integrációs és a költségszempontok egyike sem szorul háttérbe.

A közvetítőknek még jobban kell figyelniük a fogyasztói igények változásaira: 2020-ban azok a közvetítő szerepet betöltő kisebb cégek, amelyek a gyártók termékeit, szolgáltatásait, illetve technológiáit eljuttatták a vásárlókhoz, az életben maradásért küzdöttek. Nem volt ez másként 2008-ban sem: akkoriban rengeteg cég esett áldozatul a válságnak, mások csak jelentős leépítésekkel és átszervezésekkel élték túl a nehéz időket. Ma megint nehéz helyzetbe kerültek ezek a kisebb cégek, mivel fogyasztói oldalon megcsappant a fizetőképes kereslet, sok régi vásárlójuk csődbe ment, vagy visszafogta költéseit. 2021-ban a túlélésük jórészt attól függ, sikerül-e javítaniuk a működés költséghatékonyságán. Ugyanakkor a járvány új lehetőségeket is teremtett. Hihetetlenül megnőtt a távmunkát kiszolgáló megoldások irénti igény, a laptopokat és a hálózati infrastruktúra-eszközöket viszik, mint a cukrot, és a biztonsági szolgáltatások is keresettekké váltak. A fogyasztói igények és a környezeti feltételek változása rugalmas alkalmazkodást kíván, továbbá megköveteli az intenzív és közvetlen kapcsolattartást a vásárlókkal.

A csatornadinamikák kiegyensúlyozódtak: Húsz évvel ezelőtt a technológiai ipart néhány nagy játékos dominálta: ha hardverről volt szó, az IBM, a Hewlett-Packard és a Cisco neve ugrott be elsőnek, ha szoftverről, akkor Microsofté. Mára az ellátó lánc kapcsolati dinamikája megváltozott, az erőviszonyok kiegyensúlyozottabbakká váltak. 2021-ben előnybe kerülnek azok a gyártók, amelyek optimális partneri tapasztalatot kínálnak a csatornaszerepet ellátó közvetítőknek, és odafigyelnek az üzletkötés leegyszerűsítésére, a kommunikációra, a támogatásra, egyszóval az összes olyan szempontra, ami a partneri kapcsolatok minőségét meghatározza.

A feltörekvő technológiák helyüket keresik az üzleti megoldásokban: A nagyvállalati IT teljes megközelítése változóban van. Egyrészt a technológia ma már nem pusztán támogatja az üzleti célok megvalósítását, hanem valódi hajtóereje azoknak, másrészt a felhő- és mobilmegoldások beágyazódásával stabilizálódott a technológiai tevékenység platformja: a technológia bárhonnan, bármikor elérhető, használatba vehető. Ennek köszönhetően például a dolgok internete (IoT) vagy a mesterséges intelligencia (AI) már nem zárványszerűen van jelen a kínálatban, hanem egy nagyobb, átfogó megoldás fontos, szerves részei, melyek bővítik a megoldás funkcionalitását és növelik az értékét.

A zéró bizalom átformálja a kiberbiztonságot: Az új információtechnológiai megoldások fantasztikus új lehetőségek sorát teremtik meg, mindeközben azonban súlyos problémákat generálnak a kiberbiztonság területén. Manapság, amikor a céges infrastruktúra nagy része a felhőbe került át, és a távhozzáférés a meghatározó felhasználási mód, a régi vágású, tűzfalalapú megközelítés már nem nyújt megbízható védelmet. A járvány még inkább aktivizálta a kiberbűnözőket, a fenyegetések száma drámaian megnőtt, a támadó arzenál újabb eszközökkel gyarapodott, és ez radikális választ kíván a szervezetektől. Új paradigma terjed: a zéró bizalom elve. Ahelyett, hogy megbíznánk minden olyan hálózati tevékenységben vagy felhasználóban, amelynek helyét biztonságosnak minősítettük, folyamatosan ellenőrzünk mindent, monitorozzuk a teljes működést, és adatelemzési technikákkal, gépi tanulási algoritmusokkal figyeljük a gyanús jeleket. Mindez határozott szakítást jelent a korábbi paradigmával, amelyik azon a (tév)hiten alapult, hogy egy erős védőfallal távoltarthatjuk a rosszfiúkat.

A menedzseltszolgáltatás-ellátók kiberbiztonsági izmokat növesztenek: A "mindenki gyanús" elvét egyre több menedzseltszolgáltatás-ellátó (MSP) kezdi alkalmazni. Az elmúlt évben a sokezer végfelhasználói környezet számára folyamatkezelő hubként működő MSP-k maguk is a vásárlók hálózataira és adataira pályázó hackerek támadásának kiemelt célpontjaivá váltak. A CompTIA tavalyi tanulmányában a megkérdezett MSP-k több mint fele arról beszélt, hogy az előkövetkező két évben csak a kiberbiztonsági fegyvertár erőteljes bővítése biztosíthatja az MSP-piac egészséges és sikeres működését. És ez még a járvány előtt történt - azóta a vásárlók elvárásai a kiberbiztonsággal szemben tovább nőttek. Az utóbbi idők egyik legfontosabb MSP-trendje az, hogy megjelent egy olyan új szegmens, amelyik kifejezetten a biztonságra helyezi a hangsúlyt, és magát menedzselt biztonságiszolgáltatás-ellátóként (MSSP) definálja. 2021-ben ez a kategória tovább erősödhet. A legutóbbi felmérés szerint az MSSP-k több mint 80 százaléka az elkövetkező két évben növekedésre számít, és ebből 30 százalék kifejezetten erőteljes bővülést jövendöl. A távmunka-modell általánossá válásával a kiberbiztonság jelentősége tovább nőtt, és a fogyasztó, aki nem rendelkezik biztonsági szakértelemmel, azt az ellátót fogja választani, amelyik ezt a védelmet garantálja a számára.

A jogi környezet változhat: A high-tech óriások megregulázása, és általában a technológia újraszabályozása olyan kérdés, ami folyamatosan napirenden van - piaci pozíciótól függ, hogy ki az, aki örül neki, és ki az, aki fél tőle. Egy biztos: a változások hatását nem csak a Google, az Amazon és a hasonló óriások fogják megérezni, hanem a partneri kapcsolatokon keresztül előbb-utóbb a kisebb cégek is. Mit jelent mindez a technológiai szektorban műkődő vállalkozások számára? Azt, hogy nagyon jól informáltnak kell lenniük. A tudás hatalom, de csak akkor, ha rendelkezünk hozzá olyan szakemberekkel, akik tudják is használni. Ehhez viszont folyamatos képzésre van szükség, mert csak így biztosítható, hogy ügyesen manőverezzünk a változó jogi környezetben.

Puha képességek előnyben: Ma már kevés a szigorúan vett szaktudás, a technológiai szektorban is növekszik az úgynevezett "soft" vagy "professzionális" faktorok jelentősége. Olyan készségek tartoznak ide, mint a kommunikativitás, az írás- és szervezőkészség, illetve a vezetői képességek. Azoknál, akik informatikai munkakörökre pályáznak, nem feltétlenül ezek a puha faktorok számítanak leginkább, de egyre több állásinterjúban ezeket is megnézik, mert - erre a Covid-járvány tömérdek példát hozott - a sikeres működéshez elengedhetlen az IT-csapat és a vállalat többi része közötti olajozott kommunikáció.

Nyilvánosságot a vállalásoknak: Évek óta téma, hogy növelni kell a high-tech munkakörökben foglalkoztatott nők számát, de komoly előrelépés nem történt az ügyben - sőt felmérések szerint az utóbbi időben kifezetten csökkent a nők részaránya. Valódi megoldást az hozhatna, ha a vállalkozások határidőkkel és pontos számadatokkal megtámogatott nyilvános vállalásokat tennének, ahhoz hasonlóan, ahogy például közzétették a karbonsemelegességhez vezető útvonaltervüket. 2020 egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a rugalmasság és a reziliencia mellett a méltányosság az az erény, ami biztosíthatja a vállalkozások sikeres működését, és azok a cégek, amelyek távlatosan gondolkodnak, 2021-ben nyilvános vállalásokkal bizonyíthatják ilyen irányú elkötelezettségüket.

IT-tortaszeletek

2020-ban a globális technológiai szektor bevételei csökkentek: 2020 augusztusában az IDC az iparág éves bevételére vonatkozó korábbi, 5,2 billió dolláros becslését 4,8 trillióra módosította, vagyis 400 milliárd dollárt visszavett az előrejelzésből. Bár a technológiai szektort más iparágakhoz képest kevésbé viselte meg a járvány, a költések és a nagy beruházások visszanyesése itt is érvényesült.

2021-re az IDC a technológiai iparban 5 billió dolláros bevételt vár. Ha ez bejön, akkor a növekedés 4,2 százalékos lesz 2020-hoz képest, ami annyit jelent, hogy a szektor visszatér a járvány előtti időszak fejlődési üteméhez. Az IDC szerint ez a tempó a rákövetkező időszakban tovább gyorsul, és 2024-ig az elemzőcég 5 százalék éves növekedési ütemmel számol.

A világ legnagyobb technológiai piaca továbbra is az Egyesült Államok marad, amelyik 33 százalékkal, vagyis hozzávetőleg 1,6 billió dollárral részesül a 2021-es bevételekből. Az Egyesült Államokban - más fejlett országokhoz hasonlóan - a technológia szektor a gazdaság egyik motorja, sőt a CompTIA tanulmánya szerint a kereskedelemre, a beruházásokra és a szállításokra gyakorolt hatása meghaladja más iparágakét.

Bármilyen hatalmas piac is az Egyesült Államok, a technológiai költések 76 százaléka a határain kívül valósul meg. Európára mintegy 22 százalék esik belőle, Ázsiára 21 százalék, Ausztráliára 11 százalék; a maradékon Dél-Amerika és Afrika osztozik. Kína a fejlődő országok patternjét követi: zárul az olló a különböző kategóriák (IT-infrastruktúra, szoftver, szolgáltatások) között, és a leginkább perspektivikus területeken, így az 5G és a robotika műfajában a távol-keleti ország lassan világvezetővé küzdi fel magát.

A tudás hatalom - és jól eladható

A technológiai bevételek nagyobbik része a nagyvállalati és kormányzati szektorból jön, a kisebbik a háztartások és az otthoni vállalkozások hozzájárulása. Ugyanakkor minél jobban összekeveredik a munka és a magánélet, annál nehezebb a vállalati és fogyasztói kiadásokat szétszálazni. Hagyományosan öt kosárba szokták szétválogatni az informatikai piacot. A hardver, a szoftver és a szolgáltatások 56 százalékot tesznek ki, a távközlési szolgáltatások 26 százalékot, a maradék pedig azokra a feltörekvő technológiákra jut, amelyek nem gyömöszölhetők bele az előbbi kategóriákba.

Bár az IDC előrejelzése szerint 2021-ben visszatérünk a stabil növekedéhez, a környezet bizonytalansága megmarad, és a növekedésre pozitívan, illetve negatívan ható tényezők egyaránt jelen lesznek benne. A digitalizálás mindenképp folytatódik, hiszen jelentőségét a járvány is bebizonyította. Ugyanakkor a nehéz időszak emléke még sokáig ott él majd bennünk, és nem tudni, hány céget és magánszemélyt int takarékosságra. Végül hátráltathatja a fejlődést a megfelelő szakértelem hiánya is - de ez nem 2021 újdonsága, a probléma a járványt megelőző időszakban is jelen volt az informatikai szektorban.

Bár 2020 sok mindent újrarajzolt, egyvalami nem változott: a vállalkozások sikerében a technológia kulcsszerepet játszik. Sőt jelentősége még erősödött is, mert a járványt csak azok a vállalkozások tudták átvészelni, amelyek képesek voltak gyorsan átállni a távmunkára, és növelni tudták rugalmasságukat, IT-struktúrájuk ellenállóképességét.
Nem meglepő tehát, hogy az informatikai profik optimistán ítélik meg szakmai kilátásaikat. Tisztában vannak vele, hogy cégük sikere jelentős részben az ő munkájukon múlik, és 80 százalékuk élvezi is ezt a szerepet. Derűlátásukat megalapozza, hogy bár a járvány miatt számos munkahely veszélybe került, a technológia szerepének növekedése miatt ez a fajta szakértelem keresett maradt a munkaerőpiacon.

Négy pillér

A nagy kérdés az IT-csapatok számára a költségvetés. A járvány sokkszerűen hatott a beruházásokra, sok cégnél kénytelen voltak teljesen átdolgozni költési terveiket. Többfajta kihívásra kellett választ találniuk: a cégek 84 százaléka elsősorban a távmunka feltételeinek kialakítására költött, 41 százalék a kiberbiztonság megerősítésére koncentrált. Az előttünk álló év feladata az, hogy a vállalkozások összecsiszolják és a hosszabb távú beruházási tervekkel harmonizálják ezeket az ad hoc beruházásokat.

A CompTIA szakemberei szerint a vállalati informatikai keretrendszer négy pilléren nyugszik. Ezek a következők: infrastruktúra, szoftverfejlesztés, kiberbiztonság és adat. Ami a 2021-es kilátásokat illeti, az infrastrukturális fejlesztések fókuszában a reziliencia, a rugalmas ellenállóképesség fokozása áll. Az IT-architektúra súlypontja átkerül a felhőbe, ami még komolyabb követelményeket támaszt a hálózati teljesítménnyel szemben. Az egyéb végponti komponensek (tárolás, szerveradminisztráció) szintén fontos összetevői az átalakuló rendszernek. Az IoT egyelőre nem szerepel a kiemelt prioritások között, és ez jövőre aligha változik, mert a válságból kilábaló vállalkozások számára a fejlett technológiák alkalmazása helyett egyelőre még fontosabb a stabil működés biztosítása.

Továbbra is hangsúlyos elem marad a szoftverfejlesztésben a vásárlói tapasztalat javítása. A mobilappok jelentősége tovább nő, és a fejlesztési folyamat felgyorsításának igénye még inkább a DevOps módszer felé tereli a szervezeteket.
Talán a legösszetettebb a négy pillér közül a kiberbiztonság, ugyanis magában foglalja a kiterjesztett védelmi beruházásokat, a támadásokat megelőzni hivatott, proaktivitást támogató újszerű megközelítéseket, valamint azokat a köztes folyamatokat is, amelyek biztonságabbá teszik a működést. A kockázatelemzés, a kiberbiztonsági analitikák és a penetrációtesztelés mind-mind olyan területek, amelyeknél a paradigmaváltás és az átállás a zéró bizalom koncepciójára komoly fejlesztéseket igényel.

Végül az adatok területén a hangsúly az átfogó menedzsment és házirend kialakításán van. Az adatbázisok kezelése 2021-ben is slágertéma marad, ahogy a cégek a táblázatokról és más egyszerűbb adatkezelési formákról magasabb szintre lépnek tovább. Az adatvizualizációs és a prediktív elemzés erőteljes adatigényeit nem lehet átfogó adatkezelési stratégia nélkül kielégíteni. Jelentős potenciál rejlik az olyan élvonalbeli technológiákban is, mint például a blokklánc, de az alkalmazásukkal járó bonyodalmak miatt egyelőre még aligha érik el a végfelhasználók szintjét.

Óriások harca

Végszóként annyit, hogy noha hurráoptimizmussal nem tekinthetünk az új év elé, azért az óvatos derűlátásra mindenképpen okunk van. Ha nem is a nyáron remélt ütemben, de a Covid-19-ből kilábaló világgazdaság vissza fog térni a normál kerékvágásba: a gyors visszapattanás elmarad, ám a szerves fejlődésben bízvást reménykedhetünk. A járvány a maga módján még segítséget is adott ehhez: feltárta a gyenge pontokat, és rámutatott azokra a fejlesztési irányokra, amelyek ellenállóbbá és hatékonyabbá tehetik a szervezeteket (ezek közül mi is megpróbáltuk összegyűjteni cikkünkben a legfontosabbakat), ezek pedig kijelölik azt a pályát, amelyen érdemes továbbhaladni.

Az óvatos optimizmust osztják a CompTIA kutatói álal megkérdezett IT-szakemberek is, akiknek 37 százaléka arra számít, hogy a 2021-es bevételek meghaladják a 2020-as és 2019-es értékeket. 25 százalék a 2020-as szintet várja 2021-re, és körülbelül ugyanennyien vélik úgy, hogy jövőre a 2019-es szinthez térünk vissza.

Ugyanakkor sok még a homályos pont: a vírus is okozhat még problémákat, és bizonytalansági tényezőt jelent az iparági óriások és a különböző kormányok (Egyesült Államok, EU) harca is. Erről idén a koronavírus-járvány elvonta ugyan a figyelmet, de a felszín alatt tovább folytatódott a birkózás, és ha 2021-ben drasztikus intézkedések születnek velük kapcsolatban, ennek hatása az egész iparágon végiggyűrűzik.

Hívószavak 2021-re

5G: A távközlési hálózatok következő generációja új szintre emeli a mobilplatformokban rejlő lehetőségeket, de ehhez megfelelő alkalmazások is kellenek - ezek ma még hiányoznak.

Távmunka: A Covid-19 gyors alkalmazkodásra késztette a vállalkozásokat, és a legtöbb helyen sikerrel meg is oldották ezt a feladatot. De ma még nem tudni, miként fogják kezelni a vezetők és a beosztottak ezt a működési modellt akkor, ha a válság okozta kényszerhelyzet elmúlik.

Kiterjesztett valóság (AR): Ez a gyűjtőfogalom, ami a virtuális valóságot (virtual reality, VR) és kiegészített valóságot (augmented reality, AR) egyaránt magában foglalja, ma még csak szűk piaci részt képez, de a felhasználói elfogadottsága nő, és 2021-ban a technológia fejlődésével kiléphet a "niche" kategóriából.

Robotizáció: Az önálló rendszerek és az új technológiák (gépi tanulás, természetes nyelvek feldolgozása) integrációjával a robotizáció egyre fontosabb összetevőjévé válik az automatizálási törekvéseknek.
No code/low code: Azok az újfajta szoftvereszközök, amelyek a fejlesztésekben minimálisra csökkentik, vagy teljesen fölöslegessé teszik a programozói munkát, új kreatív erőket vonnak be a szoftverek előállításába, és felgyorsítják a fejlesztést.

Környezeti számítástechnika: A szenzorok, a viselhető eszközök és a természetes nyelvek feldolgozása egyre jobban beépül életünkbe, és mindennapjaink részévé teszi a digitális fejlesztések eredményeit.
Pszichológiai manipulálás (social engineering): Régóta tudjuk, hogy a kiberbiztonsági láncban az ember a leggyengébb láncszem, és 2021-ben még több olyan támadásra számíthatunk, amelyekben a kiberbűnözők a magánszemélyek vagy céges alkalmazottok gyanútlanságát kihasználva szereznek meg fontos hitelesítő adatokat, és törnek be jól védett rendszerekbe.

Fenntarthatóság: A zöld információtechnológia (Green IT) koncepciójának jegyében a technológiai cégeknél mindinkább előtérbe kerül a környezettudatosság szempontja, és kiemelt prioritássá válik a termékek és a működés ökológiai lábnyomának csökkentése.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.