Hirdetés
. Hirdetés

Megfelelt a várakozásoknak az Intel negyedéve

|

13,5 milliárd dollár árbevétel mellett 3 milliárd lett a harmadik negyedév nettó nyeresége.

Hirdetés

Az összesített árbevétel 5 százalékkal nőtt az előző időszakhoz képest és stagnál az előző évhez viszonyítva. A Data Center Group rekordszintű, 2,9 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 12 százalékos javulást jelent éves alapon.

Hirdetés

Az Intel Corporation 13,5 milliárd dolláros árbevételről, 3,5 milliárd dolláros üzemi nyereségről, 3 milliárd dolláros nettó eredményről és 0,58 dolláros EPS-ről (egy részvényre jutó eredmény) számolt be a mai nap a harmadik negyedévre vonatkozóan. A vállalat körülbelül 5,7 milliárd dollárnyi készpénzt termelt, 1,1 milliárd dollárnyi osztalékot fizetett, és 536 millió dollárt költött 24 millió saját részvény visszavásárlására.

„A harmadik negyedév a várakozásainknak megfelelő volt: mérsékelt növekedés a komoly kihívást jelentő környezetben is” – mondta az Intel vezérigazgatója, Brian Krzanich. „Folytatjuk stratégiánk megvalósítását, amely lehetővé teszi, hogy folyamatosan bővülő és változatos termékkínálatunkkal képesek legyünk kiszolgálni a növekedés szempontjából legfontosabb szegmenseket, operációs rendszereket és formai megoldásokat. Augusztus óta több mint 40 új terméket mutattunk be a hálózatba kötött eszközöktől egészen az adatközpontok piaci szegmenséig terjedő felhasználáshoz, figyelmünket pedig egyre inkább az ultramobil készülékekre és a multifunkciós rendszerekre fordítjuk.”

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.