Marha sokat keresett az Apple, de a memóriaárak neki is fájtak
Még az Apple sem úszhatja meg ép bőrrel az AI-korszakot, ráadásul a Siri is égeti a pénzt.
Még az Apple sem úszhatja meg ép bőrrel az AI-korszakot, ráadásul a Siri is égeti a pénzt.
Egészség, pénzügyi biztonság, család és barátok, ez kell a hosszú és egészséges élethez a Bosch és a Richter hazai lakossági felmérése szerint, amelynek eredményeit a két cég közös, immár negyedik alkalommal megtartott éves konferenciáján ismertette. A rendezvényen, amely hagyomány szerint a kutatás-fejlesztés legújabb eredményeibe ad bepillantást, idén az életminőséget javító technológiák, egészségügyi és mobilitási megoldások kerültek reflektorfénybe.
Előre jelezte a 2008-as bankválságot és a Covid-járványt is. Most azt mondja: komolyan aggódik egy globális pénzügyi összeomlás miatt - és szerinte a kiváltó ok az AI-infrastruktúrába ömlő, csillagászati összegű tőke lesz.
Precedensértékű jogi eljárás indulhat az Egyesült Államokban gyermekvédelmi zászló alatt, amely a meta belső számításai szerint akár a vállalat teljes pénzügyi csődjét is elhozhatja.
A Meta és a TikTok platformok az EU törvényhozói által csütörtök hajnalban elfogadott új szabályok értelmében először válnak felelőssé pénzügyi csalásokért.
Az Európai Unió kötelező erejű szabályozást készít elő, amely betiltaná a Huawei és a ZTE berendezéseinek használatát a tagállamok távközlési hálózataiban. A terv részeként Brüsszel pénzügyi szankciókat is kilátásba helyez azokkal az országokkal szemben, amelyek továbbra is kínai eszközöket alkalmaznak.
Az Európai Unióban idén január és augusztus között 72 nagy ipari vállalat jelentette be bezárását, ami a 2008-2009-es globális pénzügyi válság óta a legmagasabb szám. A leállások több tízezer munkahelyet sodortak veszélybe, és új kérdéseket vetnek fel az európai gazdasági modell fenntarthatóságáról.
Washington a kriptopénzek és a stabilcoinok eszközével próbálja erősíteni a dollár globális dominanciáját és kezelni az államadósságot. Elemzők szerint azonban a terv nemcsak kockázatos, hanem hosszú távon az amerikai pénzügyi rendszer ellen is fordulhat.
Szeptembertől tíz munkatárs lép igazgatói pozícióba a PwC Magyarországnál. A vállalat felsővezetését az a 3 cégtárs is erősíti, akiket július 1-jén, a szervezet 2026-os pénzügyi évének kezdetekor neveztek ki.
A jegybank ennek megfelelően igyekszik biztosítani a hazai gazdaság ellenálló-képességét, miközben aktívan részt vesz a nemzetközi pénzügyi párbeszédben.
A világ legdrágább márkáinak Brandz Top 100 rangsorát a Kantar ügynökség 2006 óta állítja össze, figyelembe véve a vállalatok pénzügyi teljesítményét és mintegy 4,5 millió fogyasztó visszajelzését.
A városi központokban élő fiatal kenyaiak rendkívül gyorsan elfogadták a Bitcoint fizetési eszközként, ezzel az afrikai ország a digitális pénzügyi transzformáció egyik legizgalmasabb terepévé vált.
A digitális pénzügyi világban nem csupán az innováció, hanem a tájékoztatás és a felhasználói edukáció is stratégiai kérdés.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség újabb egyeztetési fordulót tartott, amelynek középpontjában két stratégiai fontosságú technológiai és gazdasági kérdés állt: a vállalati hitelezés bővítése, valamint a pénzügyi kibercsalások elleni hatékony fellépés.
Musk korábban jelentős pénzügyi támogatással segítette Trump újraválasztási kampányát, állítólag több százmillió dollárral járult hozzá a republikánus jelölt sikeréhez.
A Brand Finance adatai alapján Kína 100 legértékesebb márkájának összértéke meghaladja a 2 ezer milliárd dollárt, ami erőteljes technológiai, pénzügyi és ipari diverzifikációra utal.
Az amerikai elnök fia szerint a hagyományos pénzügyi rendszer "túl lassú, túl drága és elavult" - a blokklánc-alapú technológiák pedig hamarosan teljesen kiválthatják a bankokat.
Egyre komolyabb aggodalom övezi a világ internetes infrastruktúrájának egyik legsebezhetőbb pontját, a tenger alatti adatkábeleket, amelyek az egész bolygó internetes, kommunikációs és pénzügyi kapcsolatainak gerincét adják.
Hónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei egy importőr gyanús pénzügyi manővereit, akciójukkal megakadályozták az államkassza több százmillió forintos megkárosítását.
Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia - a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd - állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.