Hirdetés
. Hirdetés

Tarolt az ASUS és a Gigabyte

|

A tavalyi év alaplap-eladásainak a fele az ASUS és a Gigabyte nevéhez fűződik.

Hirdetés

2012. nem volt túl jó év a PC-piac történelmében, és ezt az alaplapok szektora is nagyban megérezte. Ennek ellenére volt néhány olyan gyártó, amelyik ebben a nehéznek számító helyzetben is jól tudott teljesíteni. Míg az Intelnek annyira nem sikerült az utóbbi időszak, hogy végül a teljes kivonulás mellett döntött, addig az ASUS és a Gigabyte nem panaszkodhatott az eladásait illetően.

A tavalyi év 80 millió leszállított alaplapjából 22 milliót az ASUS adott el, míg a Gigabyte további 19 milliót értékesített. Az Intelnek mindössze 5 millió alatti számot sikerült elérnie, amivel jelentősen lemaradt még a harmadik ASRock mögött is - nekik 7,7 millió alaplapjuk talált gazdára, míg az MSI-nak 5 millió.

Az Intel által üresen hagyott helyet várhatóan az ASUS, a Gigabyte, az ASRock és az Elitegroup Computer Systems töltik fel az idei évvel kezdődően. Bármelyik gyártó is járjon a legjobban az Intel távozásával, az egyelőre biztosnak látszik, hogy lesz, ami kiszolgálja majd az Intel Haswell és az AMD Richland processzorait.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.