Bárcsak tudnám. Mindenesetre olyan tanulmány került a kezembe a minap, amelyet olvasva nem tudom megállni, hogy ne folytassam a gondolatmenetet arról, mit kezdünk egy hatalmas kérdőjellel: a Föld megújuló tartalékaival. Mivel egy újszülöttnek minden vicc új, ez pedig igencsak szakállas, engedtessék meg ezzel indítanom. Zanzásítva: Lenin feltámad, aminek az elvtársak nagyon megörülnek, és gyorsan körbevezetik a szocializmus hajóján, arról faggatva a mestert, vajon mi a gond, miért állnak egyhelyben. Lenin alaposan szemügyre vesz mindent a fedélzeten az orrtól a tatig, végül a gépházból bukkan fel az útmutatással: elvtársak, a gőzt a hajócsavarra kellene engedni, nem a hajókürtre.
Lássuk be, más az, ha lelkes aktivisták szónokolnak a klímaváltozásról, és megint más, ha felelős döntéshozók kezdik mérlegelni, a maguk részéről mit tehetnek mindannyiunk élőhelyének védelmében.
Rám mindenesetre megnyugtatóan hat, hogy az üzleti szoftverek világának óriása olyan megoldással állt elő, amellyel a vállalatok lemérhetik termékeik szénlábnyomát. Mégpedig úgy, hogy a mérést nem utólag húzzák rá a folyamatokra, hanem közvetlenül a vállalatirányítás agyába helyezik azt, s ily módon akár telephelyre, költséghelyre lebontva is képesek mérni az üvegházhatású gázok kibocsátását a nyersanyag beszerzésétől kezdve a gyártáson és az energiafelhasználáson át a szállításig (lásd beszámolónkat az SAP virtuális konferenciájáról).
Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, mennyi időnek kell eltelnie, mire a Climate 21 program eléri megnyugtató célját, és az SAP Product Carbon Footprint Analytics alkalmazás bevezetése éppoly magától értetődő lesz, mint az ERP-megoldásé, amelyhez kapcsolódik.
Kételyeimet erősítik, ugyanakkor kaján mosolyra késztetnek a Virtuális Erőmű Program (VEP) felmérésének ellentmondásos eredményei. A VEP szakértői ugyanis azt találták, hogy miközben a hazai kkv-k az utóbbi időben sorra mondták vissza a vállalatzöldítési projekteket, mégis csökkent az ökológiai lábnyomuk.
Prózai egyszerűséggel arról van szó, hogy kkv-ink a radikális költségcsökkentést és hatékonyságnövelést jelentő beruházásokban keresik a kiutat a válságból, miközben sorra lépnek vissza a korábban megpályázott, esetleg már nyertes vállalati zöldprojektek megvalósításától. Olyasmire kell gondolnunk, mint a céges autóflotta villamosítása - inkább felszámolják, átszervezik a járműparkot -, a kiállítások és céges tréningek - helyettük online oktatást és webináriumokat tartanak stb.
Fél évvel ezelőtt, szögezi le a tanulmány, részben a klímafókuszú kommunikációs boom következményeként, a vállalkozások egyre szélesebb körben építették be üzleti folyamataikba és marketingkommunikációjukba a zöldítést (gőz a hajókürtre). Jött a koronavírus-válság, és már kevésbé érzik beláthatónak és vállalhatónak - különösen a presztízsjellegű vagy marketingfókuszú - energiahatékonysági beruházásokat, amelyek jellemzően 5-8 év alatt, állami támogatással 3-5 év alatt térülnek meg, és összességében legfeljebb 4-6, esetenként 10 százalékos költségcsökkenést eredményeznek.
Ám miközben a zöld kiemelővel jelölt projekteket lehúzzák a listáról, a küszöb alatt bekúsznak a valóban zöld megoldások, mint a home office kiszélesítése, a technológiaváltás, a folyamatracionalizálás, a digitalizáció (gőz a hajócsavarra). Két kézzel kapnak a HIPA versenyképesség-növelő pályázatok és az egyedi kormánydöntés útján odaítélhető EKD-támogatások után. Igyekeznek a lehető legminimálisabbra szorítani a humánerőforrás és az anyagmozgatás igényét, költségeit, az anyag- és energiaveszteségek mértékét.
A vicc pedig az, hogy - bár nem tervezték - ezzel teljes ökológiai lábnyomuk átlagosan 30 százalékkal csökkenhet; az anyag- és energiahasználat visszafogása következtében 15-20 százalékkal, a közlekedés és fuvarozás terén 30-50 százalékkal.
