Hirdetés
. Hirdetés

Ötödjére díjazták az innovátorokat az InnoMax Díjátadón

|

Rekord mennyiségű pályázat közül választották ki az idei InnoMax Díj nyerteseit melyek közt tehénpásztor GPS, jeltolmács szolgáltatás, és eltűnt gyermekek felkutatását segítő alkalmazás is volt.

Hirdetés

Az Invitel szolgáltatásaira épülő vállalati fejlesztésekben idén főszerepet kaptak az informatikai felhőt és az okoseszközöket összekapcsoló megoldások. Az idei év újdonsága, hogy civil szervezeteket is támogat az Invitel a Díjjal: a vállalat eltűnt gyermekek felkutatását segítő informatikai rendszer kifejlesztéséhez nyújt segítséget. A díjakat hagyományosan az InnoMax Gála keretében adták át.

Hirdetés

„Öt év alatt igazi innovációs seregszemlévé nőtte ki magát az Invitel InnoMax Díj. Idén rekord mennyiségű, 114 pályázat érkezett. Jó látni, hogy valami olyat hoztunk létre, aminek van értelme, amit szeretnek, és amihez szívesen csatlakoznak üzleti partnereink, ügyfeleink, fiatalok és civilek egyaránt. Külön öröm, hogy az újonnan alapított non-profit díj is nagyon népszerűnek bizonyult, hiszen több mint 30 értékes pályázat érkezett, jellemzően a karitatív és fenntartható fejlődés témakörében” – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

InnoMax vállalati kategória győztesei

A klasszikus vállalati InnoMax Díjra 3 kategóriában pályázhattak a vállalkozások és intézmények, méretüktől függően. A legjobbak Invitel szolgáltatásokat nyertek 300-, 500 ezer és 1 millió forint értékben, amelyhez egymillió forintos média csomag is jár. „A fejlesztések döntő többsége idén a felhőről és az okoseszközökről szól. A legjobb pályaművek valamilyen meglévő problémára adnak az eddigieknél hatékonyabb választ. A technológia segítségével tesznek egyszerűbben megoldhatóvá, könnyebben kezelhetővé üzleti szituációkat, vagy hétköznapi élethelyzeteket” – mondta Gerlei Gyöngyvér, az Invitel vállalati értékesítési igazgatója, az InnoMax zsűrijének elnöke.

A kisvállalatok között, az 5-19 fős vállalati kategóriában az E.N.S. Informatikai és Rendszerintegrációs Zrt. nyert. Pályázatuk címe: „Akár tranzakcionális, akár marketing e-mail, a lényeg, hogy az SMTP.hu-val biztosan célba ér!”. A sikeres magyar kisvállalat már nem először pályázott, a tavalyi évben is dobogós volt. Fejlesztésük áttörést hozhat az online marketing piacon. Megoldásukkal elkerülhető például, hogy egy-egy nagyobb – akár több milliós címlistára küldött – e-hírlevél kampány esetén spam listára kerüljön a kiküldő szervere. A szolgáltatást tavaly vezették be, és egy év alatt több mint 500%-os növekedést értek el a szegmensben.

A közepes méretű cégek, 20-69 fős vállalati kategóriájának győztese a DLM Solutions Kft. lett, egy testbeszéd elemző, értékesítést támogató rendszer kifejlesztésével. Az alkalmazás az értékesítővel szemben ülő fél viselkedésének, testbeszédének üzeneteit segít lefordítani és értelmezni. Az okostelefonokon futó program segítségével a felhasználó számos plusz információhoz jut a tárgyaláson a partnertől érkező non-verbális jelek pontosabb értelmezésével.

A nagyvállalati kategóriában, a 70 fő feletti munkatársat foglalkoztató cégek között a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) nyerte el az első díjat „Jeltolmács” szolgáltatásával. Ma Magyarországon 60 ezer siket és 300 ezer valamilyen halláskárosodással bíró, azaz nagyothalló ember él. Az ő hétköznapjaikat könnyíti meg a fejlesztés, amelynek informatikai hátterét az Invitel biztosította. Egy rendkívül rugalmasan működő, komplex videotolmács-szolgáltatásról van szó, amely táblagépen és okostelefonon is segít a kommunikációs nehézségek leküzdésében. A tengerentúlon már működő modell hazánkban ezáltal valósult meg. A megoldás lényege, hogy nincs szükség a jeltolmács személyes jelenlétére, hanem távolról, egy tolmácsközpontban ülve, video híváson keresztül közvetít, halló és nem halló felek között.

Civil kategória

Az idei év újdonsága volt, hogy civil szervezetek is pályázhattak az Invitel díjára. De míg a klasszikus kategóriákban megvalósított fejlesztésekkel lehetett nevezni, a non-profit szervezetek számára kiírt pályázatra projekt ötletekkel is nevezhettek. Ebben a kategóriában volt talán a legnehezebb dolga a zsűrinek, hiszen szinte kivétel nélkül minden pályamű díjat érdemelt volna. A számos, jellemzően karitatív-, szociális, vagy a környezetvédelem területén tevékenykedő szervezet közül a zsűri a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pályázatát ítélte a legjobbnak. Magyarországon 14-15 ezer gyermek eltűnését jelentik be évente. Az alapítvány 2008 óta, napi 24 órában hívható ingyenes számon fogadja a csellengő gyermekek hozzátartozóinak bejelentéseit, és igyekszik segíteni felkutatásukban. Pályázatukkal egy online tudásbázist szeretnének létrehozni – egy speciális keresőmodult – amelyet az ORFK-val közös szakmai együttműködésben fejlesztenének, és használnának. Így tennék hatékonyabbá és sikeresebbé a gyermekek utáni kutatást. Ennek az informatikai rendszernek a létrejöttéhez nyújt segítséget az Invitel.

Ebben a kategóriában közönség szavazásra is sor került, az Invitel Facebook oldalán a látogatók a Studium Generale Alapítvány „Ingyenes érettségi felkészítő tábor” című pályázatára szavaztak a legtöbben, közel ötszázan. A tervezett fejlesztés révén az Alapítvány az érettségi felkészítés terén kifejtett úttörő munkája válhat lényegesen hatékonyabbá, különösen a hátrányos helyzetű régiók fiataljai számára.

InnoApps Díj
A fiatal programozók és alkalmazásfejlesztők versenyében két kategóriában lehetett pályázni: a komolyabb, munkához, tanuláshoz kötődő alkalmazásokkal a Ne Szórakozz! kategóriában lehetett nevezni. A könnyedebb témájú, a szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó fejlesztésekkel a Szórakozz! kategóriában indulhattak a pályázók.

Előbbiben a zsűri döntése alapján a győztes Cipak Levente lett „e-motion avagy a GPS-es tehénpásztor” című fejlesztésével. A fejlesztők a szarvasmarhák legeltetésének nyomon követésére hozták létre az alkalmazást, amelynek segítségével akár okostelefonon is ellenőrizhető, merre kószál az elveszett jószág.

 

A Szórakozz! kategória győztesét az Invitel Facebook oldalán választhatták ki a rajongók. A szavazás igazi „tömegmozgalommá” vált, hiszen a szoros versenyben egyedül az első helyezett pályaműre is több mint ezerkétszáz szavazat érkezett. A legnépszerűbbnek Kovács Viktor „Vitamin” elnevezésű játéka bizonyult, amely a logikát, memóriát, megoldókészséget előtérbe helyezve kínál izgalmas és tartalmas szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Mindkét kategória győztese kétszázezer forint értékű vásárlási utalványt és egy táblagépet nyert.

Graphisoft Különdíj
Az Invitel InnoMax Díjhoz kapcsolódóan a Graphisoft Park különdíjjal jutalmazta a NERD Developments Kft.-t „TaxiDriver integrált taxivállalat irányítási rendszer” című pályázatáért. A díjat – 1 évre szóló irodabérletet – az esemény részeként Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke adta át a társaság képviselőjének.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.