Hirdetés
. Hirdetés

Ügyesen is navigálhatja a bankválságot a fintech szektor

|

Óriási problémákra derült fény az amerikai bankszektorban az elmúlt hónapok során. Nagyobbnál nagyobb hitelintézetek dőltek be. Többek között az Egyesült Államok történetének második legnagyobb bankcsődjére is sor került - kétszer is. Ebben a környezetben a fintech szektornak számos kihívással kell szembenéznie, de ígéretes lehetőségek is feltárulnak előtte.

Hirdetés

Márciusban egymás után érkeztek a rossz hírek a bankszektorból. Először a Silvergate Capital kapitulált, majd a Silicon Valley Bank és a Signature Bank is csődöt mondott. Egy csendesebb április után május elsején a First Republic Bank is hasonló sorsra jutott. A szabályozók átvették az irányítást a bank felett és eladták eszközei jelentős részét a JPMorgan Chase-nek.

A bankok közül többen is nagy támogatói voltak a startup világnak, azon belül is a fintech, valamint kriptoszolgáltató cégeknek. Amikor romlott a nemzetközi gazdasági helyzet, befektetések hiányában ezek a bankok kínáltak hiteleket a piaci szereplőknek. Hiányukat még évekig érezni fogja a szektor. Ezzel egyidőben az emberek bizalma megingott a bankokban, így egy nagy ügyfélbázis várhat arra, hogy mások szolgálják ki őket.

Elbocsátások, leértékelések, csődök

Ilyen fontos hitelezők kiesésével kiszolgáltatottabbá válik a teljes fintech szektor. A rekordokat döntögető 2021 után jelentős mértékben esett vissza a befektetések összértéke 2022-ben. Sok cég abban reménykedett, hogy ez egy átmeneti helyzet. Egyes esetekben egyáltalán nem sikerült befektetőt találniuk, más esetekben pedig erősen lenyomott cégértékelés mellett kaptak volna csak pénzt - így gyakran hitelekkel tömték be a működésük során keletkezett pénzügyi lyukakat.

A finanszírozási környezet romlása számos kihívást állít fel. Azok a cégek, amelyek nem képesek időben nyereséget termelni, jellemzően költségeiket igyekeznek csökkenteni először. A költségvágás pedig gyakran a munkavállalói bázis csökkentésével kezdődik. A várható elbocsátások során a fintech cégek már hajlandóak lesznek alacsonyabb értékelés mellett is tőkét bevonni. De lehet, hogy ez egyáltalán nem sikerül nekik és végleg kifogynak a pénzből, aminek következtében potenciálisan egy csődhullám indulhat el.

Hirdetés

Jókor jó helyen

A kaotikus március egyik nagy nyertese a Brex volt. Egy költségkezelési szolgáltatóról van szó, amely tavaly számolta fel kis- és középvállalati üzletágát, teljes figyelmét a nagyvállalatokra fordítva. Maga a fintech cég is a Silicon Valley Bank ügyfele volt. Egyik befektetője tanácsára biztosította be magát és nyitott új számlát egy banknál.

Amikor széles körben ismertté vált, hogy a nem megfelelő kockázatkezelése miatt a Silicon Valley Bank pénzügyi kilátásai romlottak, a cégvezetők rohamosan igyekeztek kivenni minden pénzüket a bankból. Sokan átmenetileg a Brexnél helyezték el a pénzüket - nagyon rövid idő alatt 4 ezer ügyféllel és 2 milliárd dollárnyi betéttel bővült a Brex portfóliója. Ebben nagy szerepet játszott a 6 millió dollárig terjedő betétbiztosítás, ami kedvezőbb a szövetségi 250 ezer dolláros felső határnál.

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a Brex éppen egy olyan időszak előtt váltott nagyvállalati fókuszra, amely során rengeteg cég keresett új otthont vagyonának. Bár nem bankként tevékenykedik, vállalati költségkezelési szolgáltatásait képes még hatékonyabban értékesíteni azzal, hogy már házon belül tudhatja a célozható klienseket.

Új kihívó: az Apple

Nemrég vezette be megtakarítási számláját az Apple, amely komoly fenyegetést jelenthet az amerikai bankokra nézve. Az Apple Savings szolgáltatás 4,15 százalékos kamatot kínál - jelentősen túlszárnyalva a hagyományos szereplők által kínált fél százalék körüli átlagot. A vonzó kamatot arra a pénzre lehet igénybe venni, amelyet az Apple Card hitelkártyás tranzakciók után kapnak pénzvisszatérítés formájában a felhasználók.

A szolgáltatás óriási népszerűségnek örvend, amiben nagy szerepet játszhat a bankok felé tanúsított bizalmatlanság. Az első négy napja alatt 240 ezer számlát nyitottak az ügyfelek, amelyeken összesen 990 millió dollárnyi betétet helyeztek el. Ha ehhez hozzávesszük, hogy évente akár 3,8 milliárd dollárnyi pénzvisszatérítés kerülhet a számlákra, akkor egyértelműen látszik: érdemes lesz számolni az Apple-lel a pénzügyi szektorban.

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól, azok bankszektorra, biztosítókra, IT-szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A tanulmányokban részletesen foglalkozunk a nemzetközi fintech fejleményekkel, amelyeket a lehetőségek és a fenyegetések szempontjából is elemzünk. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban felmerülő kérdéseket a science@peakfs.io email címre várjuk.

Feliratkozás a Fintech Világa Heti Hírlevélre >>>

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.