Még mindig tiltólistán a Huawei
Májusban került fel ide a kínai gyártó, most pedig nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit jelentenek a Trump amerikai elnök által bejelentett enyhítések.
Májusban került fel ide a kínai gyártó, most pedig nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit jelentenek a Trump amerikai elnök által bejelentett enyhítések.
Három éven belül hardver- és szoftvermegoldásainak teljes portfólióját XaaS-modellben, azaz szolgáltatásként is elérhetővé teszi, jelentette be a HPE Las Vegasban megtartott éves konferenciáján. A gyártó mesterséges intelligenciával felruházott tároló- és hiperkonvergens megoldásainak premierje mellett az infrastruktúra "felhőtlen" jövőjét is felvázolta - aggodalomra azonban semmi ok, bár a marketingesek incselkedő szóhasználattal mást sugallnak, az valójában még több felhőt tartogat.
A Honor okostelefon márka bejelentette, hogy EMUI kezelőfelületének 9.1-es verziója számos Honor készülékre lesz elérhető. Az EMUI legújabb verziója a mindennapi használat során kiegyensúlyozott és teljes felhasználói élményt nyújt.
A szoftvergyártó egy helyen tette elérhetővé az érdeklődők számára az összes Insider programot.
Cunami miatti evakuációs gyakorlat és demonstrációs kísérlet Sendaiban
A nagy teljesítményű, új technológiák, például az MI, az IoT és a Big Data ígéretes előnyöket hordoznak, de ahhoz, hogy maradéktalanul ki tudjuk aknázni a bennük rejlő kereskedelmi és társadalmi lehetőségeket, bizalmat kell teremtenünk irántuk.
Az ötlet régen megszületett már. A szigetszerűen működő egészségügyi információs rendszerek azonban nem tettek csodát, az információk nem jutottak el kellő időben, kellő pontossággal az ellátási helyekről a gyógyítás helyeire.
Új megoldásokkal bővült a Micro Focus személyazonosság- és hozzáférés-kezelési kínálata. Az AD Bridge hidat képez az Active Directory és a Linux rendszerek között, míg a NetIQ Access Manager új kiegészítői a SaaS-szolgáltatások, illetve az API-k hozzáféréseinek felügyeletéhez nyújtanak támogatást.
Mostantól nincs megállás és nincs visszaút a múltba. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) alapjai kiépültek, látható, merre vezet a pályája. Szerintem olyan jövőbe tart, amelyben jelenleg minden részletét illetően még le nem írható módon változik meg a gyógyítás. Az új technológiák az EESZT környezetében új lehetőségeket teremtenek, amelyek kiaknázásának jön el az ideje.
A technológiai iparnak még hosszú utat kell megtennie addig, hogy csúcsra járassa a mesterséges intelligenciát - véli a Fujitsu MI-kiválóságközpontjának helyettes vezetője.
Feketeövesekkel felvértezett csapat alkotja a Dyntell szakembergárdáját, akik pontosan értik és ismerik az egyes vállalati folyamatokban rejlő kihívásokat, a vezetők valódi problémáit.
A Fujitsu bemutatta a STYLISTIC család legstrapabíróbb táblagépét: a Q509 modellt. A katonai szabvány követelményeit kielégítő tartósságú, folyadék- és porálló házba szerelt táblagép nagy igénybevétellel járó munkakörnyezetekbe készült.
Úgy tűnik, az idén ősszel esedékes 19H2 csak egy afféle szervizcsomag lesz.
A Google böngészője elérte az ötmilliárdos telepítési számot.
A kínai gyártó az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának útmutatására vár a tekintetben, hogy használhatja-e az Android mobil operációs rendszert a jövőben megjelenő okostelefonjain.
A FLIR minidrónjait Afganisztánban próbálja ki az amerikai hadsereg.
Rögzíteni kívánja okostelefonján a képernyőn láttottakat? Az alábbi tippek segítenek.
2019. október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.
Harmincnál több szakembert vesz át a nyomtatók- és fényképezőgépek gyártásában élen járó Canon tulajdonában lévő Océ Holding magyarországi érdekeltségétől a 4iG. Júliustól az Océ Software Research Kft. korábbi munkavállalói már a magyar IT-nagyvállalatot képviselik. Egy külön megállapodás értelmében a 4iG műszaki szolgáltatásokat nyújt a Canon Europe digitális szolgáltatásokra szakosodott csapatának. Az egyezményeket a felek már aláírták.
A Huawei bemutatta a P széria legújabb készülékét. A középkategóriás P smart Z különleges, 16 megapixeles felugró szelfi kamerát kapott, amely a gyártó első ilyen fotózási megoldással felszerelt okostelefonja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.