A színesség öt árnyalata
A hagyományos színek mellett fehéret vagy átlátszó réteget is képes nyomtatni az OKI új készüléke.
A hagyományos színek mellett fehéret vagy átlátszó réteget is képes nyomtatni az OKI új készüléke.
A vállalat maga mögött hagyja a szimpla irodakészülék-gyártó szerepet és informatikai szolgáltatásokat is kínál a jövőben.
A kínai cég mobilkészülék-javító európai szervizközpontot hoz létre Magyarországon.
Az Apple az új készülékek értékesítését Európában és Ázsiában megkezdte, az új iPhone készülékek hamarosan kikerülnek az amerikai polcokra is.
Október elején rendezik meg az első hazai SMARTSHOW-t.
Egyetlen készülékbe integrálja valamennyi autóipari szolgáltatását a finn gyártó.
5 év fejlesztés után a Toshiba piacra dobta a világon elsőként papírtakarékos másoló-nyomtató készülékét valamint papír újrahasznosító és archiváló egységét.
Egyre kevésbé tudunk a mobiltelefonok nélkül élni, legalábbis a tengerentúlon- derül ki az SAP infografikájából. Eszerint az amerikaiak fele soha nem kapcsolja ki a készülékét, és a megkérdezettek kétharmada a mobiljával alszik, de legalább az ágya mellé teszi azt, hogy éjszaka is ellenőrizhesse leveleit. Így talán kevésbé meglepő, miért állítja minden negyedik megkérdezett, mobilfüggővé vált.
Ahogy a hagyományos mobiltelefonok esetében úgy az okos készülékeknél is eljött az az idő, amikor az egyre kisebb készülékek a legnépszerűbbek.
Immáron Telekom HU olvasható T-Mobile H helyett, a készülékeken.
A Tracon Magyarországon több mint 5000, a környező országokban pedig további 3000 partneren keresztül értékesíti kisfeszültségű villamos készülékeit és alkatrészeit.
Az európai boltokba, így Magyarországra is megérkezett a Sharp 90 colos LED televíziója. A több mint 1,2 méter magas és közel 2,3 méteres képátlóval rendelkező óriástelevízió valóra váltja mindazok álmát, akik igazi moziélményt szeretnének átélni otthonukban. A Sharp által tervezett és gyártott, legújabb generációs X-Gen 3D panellel felszerelt készülék nemcsak a legnagyobb méretekkel büszkélkedhet a világon, de képminőség tekintetében sincs hozzá hasonló.
A redmondiak a közelmúltban tárgyaltak a Nokia készülék-üzletágának felvásárlásáról, de a nem sikerült megegyezésre jutniuk a finnekkel.
A Smart Perimeter biztonsági szoftver akkor jöhet jól, ha más találja meg a készüléket.
A Seagate új HDD-je kifejezetten NAS készülékekhez készült, és 4 terabájtos.
A legújabb csatlakoztatási technológiák, extra választási lehetőségek, továbbfejlesztett biztonsági funkciók hozzáadásával és megnövelt energiahatékonysággal formálta át a Sharp belépő szintű multifunkciós készülékeinek (MFP) kínálatát. Megjelent a Sharp első belépő szintű gépe felhő funkcióval és vezeték nélküli, illetve mobil csatlakozási lehetőséggel.
A Sharp bővítette háztartási készülékeinek kínálatát. Két új mikrohullámú sütő és három új légtisztító kapható az üzletekben országszerte.
Az amerikai Védelmi Minisztérium engedélyezte a BlackBerry 10 okostelefonok és a PlayBook tabletek használatát saját hálózatán, és hamarosan zöld utat kaphatnak az Apple és a Samsung készülékei is.
Egyre több ember használ értékes okostelefont, ami miatt egyre gyakoribbak a készüléklopások és a visszaélések, különösen, mivel sokáig könnyen továbbértékesíthetők voltak a kétes eredetű készülékek.
A saját készülékek munkára való használata már általános gyakorlatnak tekinthető. Egyes becslések szerint a munkaképes korú lakosság birtokában lévő mobileszközök akár negyven százaléka is érintett lehet ebben. A vállalatok nem térhetnek ki a probléma elől - de akkor mit tehetnek?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.