A robot pedig visszamosolyog
Bár ez egyszerűen hangzik, egy meggyőző robotarc megalkotása hatalmas kihívást jelentett a szakemberek számára.
Bár ez egyszerűen hangzik, egy meggyőző robotarc megalkotása hatalmas kihívást jelentett a szakemberek számára.
Éves konferenciáján az IBM mesterségesintelligencia-megoldásokat mutatott be, amelyekkel a technológiai szakemberek és az üzleti végfelhasználók is villámgyorsan dolgozhatnak a hibrid felhőben.
Napjaink technológiai szuperhősei az informatikai biztonságért felelős szakemberek, akik nap mint nap igyekeznek megmenteni, ha nem is a világot, de a cégeket és a különféle szervezeteket attól, hogy kiberbűnözők feltörjék a rendszereiket.
A kutatásban kvantuminternetes hálózat épül ki a BME és a Wigner Fizikai Kutatóközpont között, valamint az európai kvantumszámítógépek fejlesztésén is dolgoznak a szakemberek.
Pandémia idején a távmunkához alkalmazkodó vállalatoknak és munkatársaiknak rugalmas, megbízható internetszolgáltatóra van szükségük.
A Covid-járvány, miközben felgyorsította a digitalizációt, a vállalatok HR-tevékenységét is megváltoztatta. A papírmentes ügyintézés egyértelműen pozitív fejlemény, de a legjobb munkatársak kiválasztását nehezíti a személyes találkozások elmaradása.
A pékségben a finomságok osztályozására használt mesterséges intelligencia végül tökéletes eszközzé válhat a rákos sejtek jelenlétének azonosítására az egészségügyi szakemberek számára.
A posztgraduális képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Edutus Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös szervezésében valósul meg.
Biztonságban vagyunk-e az aranykalitkába zárva? Április 14-én a Computerworld IT-biztonsági konferenciáján az is kiderül, hogyan tudunk túlélni a gyorsan változó fenyegetettségek idején.
A szakemberek a MI-kutatások hatékonyságának növelése miatt vetik be.
Egy éve villámgyorsan kellett átállni az online oktatásra, ami kihívás elé állított minden érintettet, köztük az IT-háttérért felelős szakembereket is.
Nehéz időket élnek a technológiai szakemberek és vezetőik, de minden sikeres kolléga mögött áll egy jó kávéfőző, és minden boldog informatikus szája szélén van egy kis kávészínű krém.
Korábban több jelentős hazai pénzintézet felsővezetője és tanácsadója volt.
A mérnöki munka legunalmasabb részét számolták fel, amelynek köszönhetően a szakemberek az innovációra és az értékek hozzáadására tudják fordítani a figyelmüket.
Az informatika, a digitalizáció és az elektromos autók meghajtásához használt akkumulátorok fejlesztésének területe továbbra is nyitott a szakemberek számára.
A hazai vállalatok jóval több női digitális szakembert alkalmaznának, de nagyon kevés a jelentkező, mert az informatikai képzésben is túl kevés nő vesz részt.
2020 őszén a Kaspersky szakemberei két olyan APT-incidenst azonosítottak, amelyek COVID-19 kutatással foglalkozó szervezeteket - egy egészségügyi minisztériumi testületet és egy gyógyszerészeti vállalatot - vettek célba.
Így alakulnak a munkaerőpiaci trendek és a bérek 2021-ben.
Adatmenedzsmentben és analitikában is erősítenének a közép-kelet-európai vállalatvezetők, akik a digitális innovációban látják a kilábalás és az új növekedés zálogát, derül ki az IDC felméréséből. A megoldások bevezetését azonban az öröklött rendszerekben felgyülemlett technológiai adósság és a szakemberhiány is hátráltatja.
A szakemberek akár bruttó 1,5 milliót is hazavihetnek havonta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.