Felvásárolják a HP-t?
A sebezhető Hewlett-Packard talán nem csak a PC-s piacról vonul ki, hanem komplett felvásárlásával teljesen eltűnhet.
A sebezhető Hewlett-Packard talán nem csak a PC-s piacról vonul ki, hanem komplett felvásárlásával teljesen eltűnhet.
A hibrid hajtáson túl a távközlési és informatikai programokat is együtt dobnák piacra a legendás autógyártók.
Androidot "varázsolnak" a Hewlett-Packard drámai mértékben leárazott táblagépére. A piac maga is kimondta az ítéletet: a vállalat fejlesztette WebOS halott.
Csak lassan ülnek el a hullámok a márciusi katasztrófa körül, a szigetország félvezetőipara komoly krízist él át.
Szoftver- és infotechnikai szolgáltatóvá válás útján a HP - felvásárolta az Autonomy-t, felhagy a tabletek és okostelefonok gyártásával, és kiszáll a PC-piacról.
Piaci pletykák szerint az Apple a Sharp LCD gyárába fektetne egymilliárd dollárt, így csökkenne a Samsungtól való függősége.
A piacvezető pozíciójába kapaszkodó finn gyártó és a Polar Mobile együttműködésének eredményeképpen Symbian és Windows Phone-alapú alkalmazások áraszthatják el a mobilokat.
Júliusban közel 3 ezerrel 11,702 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, azonban a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 24 ezerrel több lett.
Júniusban a legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 1,541 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizetők száma, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) múlt héten közzétett gyorsjelentéséből.
A kisebb méretű táblagépek idén kezdhetik meg igazi hódító útjukat, és ezzel kirángathatják a gyártókat a számítógépeladások mélyre süllyedő válságából.
A Verbatim számára 2010 és 2011 első negyedéve az optikai adathordozók és az USB meghajtók piacán egyaránt pozitív eredményeket hozott. A márka továbbra is szilárdan piacvezető az a CD, DVD és Blu-ray lemezek területén, és stabilizálja harmadik helyét az USB adattárolók piacán.
Belépett az SAP stratégiai partnerei közé a Fornax Zrt. - jelentették be a felek. A nemzetközi PartnerEdge program segítségével a magyar tulajdonú rendszerintegrátor és szoftvercég már nem egyszerű SAP-viszonteladó, hanem stratégiai partner a magyar piaci aktivitásokban.
Újabb kiváló terméke árát csökkentette a ZyXEL a piaci változások és az eszközpaletta rohamos bővülése hatására, így a P-2702R analóg terminál adapter bárki számára elérhetővé vált. Az eszköz a már meglévő telefon és fax készülékek SIP-pel való összekapcsolására kiválóan alkalmas, ugyanakkor routerként is kitűnően használható, valamint kompakt gateway-ként számos előnnyel bír a hagyományos ATA-khoz képest.
Júniusban 1,98 millió szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon, a piacvezető a Magyar Telekom - áll a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság jelentésében.
Az egyik napilap szerint már a héten megjelenhet az a pályázati kiírás, ami lehetővé tenné, hogy belépjen egy negyedik távközlési szolgáltató a hazai mobilpiacra. Ha a pályázat netán sikertelen lenne, akkor a meglévő szolgáltatók pályázhatnának a frekvenciatartományra.
Az okostelefon és táblagép tulajdonosok a felmérések szerint szeretnek játszani. Érdemes kiszolgálni őket.
Immár a Net Applications mérései szerint is 50 százalék alatt van a Windows XP piaci részesedése.
A Mobil NFC alapú szolgáltatások elterjesztésére összefogott több nagy piaci szereplő, köztük a három konkurens hazai mobilszolgáltató, és megalapították a Magyar Mobil Tárca Egyesületet.
Idén hetedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjakat. A Business Superbrand elismerés az üzleti márkák (B2B) kiváló képviselőit díjazza, és megmutatja, mely márkák szolgálhatnak példaként a márkaépítés területén fejlődni kívánó hazai piaci szereplők számára. A VT-SOFT ügyfélorientált HR megoldásaival több mint ezer ügyfelét segíti a humán ügyviteli feladatok – bérszámfejtés, munkaügy, adózás és humánerőforrás-menedzsment – elvégzésében.
A HP bejelentette, hogy az összes hálózati szegmensben és a világ minden régiójában sikerült növelnie piaci részesedését 2011 első naptári negyedévében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.