Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2940

Házon belül vagy szolgáltatásként?

Tech | 2012.04.11 11:41

A válság hatására sok cég kezdett el gondolkozni az információtechnológia helyéről, szerepéről. Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese szerint a közepes méretű vállalkozások a legnyitottabbak a szolgáltatói modell iránt.

Fej-fej mellett az infokom és a gyógyszeripar

Üzlet | 2012.04.11 06:29

Megjelent a Vállalati KFI jelentés. A hazai kis- és középvállalatok nem jeleskednek a kutatásban, fejlesztésben és innovációban.

ESET Endpoint Solutions a tesztelés az utolsó fázisába lépett

Céginfo | 2012.04.06 16:00

A szoftveres támadások, vírusok elleni proaktív védekezés terén piacvezető ESET a héten jelentette be, hogy az üzleti felhasználók számára kifejlesztett új zászlóshajójának, az összefoglaló néven ESET Endpoint Solutions elnevezésre keresztelt megoldásainak a tesztelése az utolsó fázisba lépett, immár a végső kiadásra szánt szoftver minden tulajdonságával felruházott – úgynevezett RC (vagyis Release Candidate) - verziót tesztelhetik a cég vállalati ügyfelei.

A karácsony elmaradt

Tech | 2012.04.06 15:14

A tavalyelőtti, de a tavalyi ünnepi vásárlási időszak is gyér volt hazánkban, állítja az Acer.

Minden negyedik háztartásban van már Wi-Fi

Tech | 2012.04.05 18:00

A Wi-Fi elterjedtsége még hosszú évekig növekedni fog.

Kelendő szakmák

Tech | 2012.04.04 11:09

Mind a nemzetközi, mind a magyarországi piacot megvizsgálva, bátran állíthatjuk, hogy az informatika az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat.

Online tabletboltot nyit a Google?

Tech | 2012.03.30 11:42

A kiszivárgott hírek szerint a Google új online boltjában a nehézsúlyú gyártói partnerek - köztük a Samsung és az Asus - táblagépeit forgalmazzák majd. A cél az Android operációs rendszer népszerűsítése.

Európai mobilpiac: kemény összecsapások és csökkenő szolgáltatási árak

Tech | 2012.03.29 14:00

A nagy európai mobilszolgáltatók és az uniós jogalkotók kemény meccset játszanak. Az Európai Bizottság hálózati beruházásokat akar, de a szolgáltatók erre nem nagyon hajlandók, ha a közben a szolgáltatási díjaikat csökkenteniük kell. Most uniós vizsgálat van. De júniustól minden valószínűség szerint csökkennek a szolgáltatási díjak.

Minősített Informatikai Vállalkozás lett az R&R Software

Céginfo | 2012.03.29 09:00

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetségének (IVSZ) minősítését kapta meg a hazai szoftverház.

Word tipp: egy kis matek

Tech | 2012.03.28 10:20

Ha a gyermekünk matematikai házi feladatánál kell besegítenünk, akkor érdemes a Word egyenletszerkesztőjét előhívni, hogy látványos képletekkel színesítsük a beadandó dokumentumot.

Amikor Tajvan jön el hozzánk

Üzlet | 2012.03.28 07:45

LED-es világítástechnika, újrahasznosítás, hardvereszközök - néhány olyan terület, amely fellendülhet hazánkban, ha sikerül megállapodni a távol-keleti partnerekkel.

A vállalatok kezdik felismerni az IT-fenyegetések üzleti kockázatait

Üzlet | 2012.03.27 11:35

A hazai vállalati vezetők szemében az IT-terület legnagyobb kihívását a biztonsági kérdések jelentik az IDG Lapkiadó és a Deloitte Zrt. közelmúltban készült, közös felmérése szerint. A vállalati vezetők, illetve az IT-terület felső és középvezetői ennek megfelelően kezdik felismerni a hiányos IT-biztonságban rejlő hatalmas üzleti kockázatokat vállalkozásukra nézve.

Védi a környezetet az Apple?

Tech | 2012.03.27 07:30

Míg előző cikkünkben inkább osztottuk az almás vállalatot, ezúttal az érem másik oldalát mutatjuk meg.

A UNIT4 CODA az IBM „Év Üzleti Partnere” díjában részesült

Céginfo | 2012.03.26 17:39

A UNIT4 CODA Hungary Kft., a globális UNIT4 szoftvervállalat hazai leányvállalata, elnyerte az IBM Magyarország „Év Üzleti Partnere” kitüntető díját, amelyet Pinke Szilárd, a UNIT4 CODA üzleti szolgáltatásokért felelős vezetője vett át.

Partnereit erősítené az SAP

Tech | 2012.03.23 14:55

A jelenlegi 30%-ról 40%-ra tervezi növelni a partnerhálózatból származó globális árbevételét az SAP. Hazánkban is növekszik a partnerek generálta bevétel, mely tavaly elérte az átlag 30%-ot, de további együttműködő cégeket keres a vállalat, hogy az új termékeit eljutassa a piacra - hangzott el a szoftvercég háttérbeszélgetésén.

Elektromos autók lendületben: intelligens töltés, kiszámítható hálózati terhelés

Tech | 2012.03.22 10:59

A hazánkban közutakon közlekedő elektromos autók száma egyelőre alig haladja meg a tízet, de előrejelzések szerint hamarosan ezres nagyságrendben jelenhetnek meg az aszfalton.

Felügyelet felsőfokon, a Novell megoldásaival

Céginfo | 2012.03.21 12:19

Az Alpine Electronics hazai leányvállalatánál a ZENworks termékcsaládot használják a PC-k felügyeletére, rengeteg időt és erőforrást takarítva meg. A Novell megoldásai a Windows 7 átállásban, valamint az alkalmazások virtualizálásában is segítik az autóipari beszállítót.

Hogyan titkosítsuk leveleinket?

Tech | 2012.03.19 13:08

A titkosítás háza táján ólálkodva előbb vagy utóbb megkerülhetetlenné válik az elektronikus kommunikáció levédése. Ha már belebotlottunk, ne menjünk el mellette figyelem nélkül.

Péntektől kapható az új iPad

Tech | 2012.03.14 16:04

Az Apple hivatalosan is bejelentette: március 16-án, helyi idő szerint reggel nyolckor debütál az iPad 3 az Egyesült Államokban és kilenc másik országban. A tabletet a cég online áruházában is megvásárolhatják a rajongók.

Nyílt forráskódú üzletiintelligencia-megoldások a magyar piacon

Tech | 2012.03.13 10:37

A hazai vállalatok körében rugalmasságuk, könnyű integrálhatóságuk és kedvező licencelési konstrukcióik ellenére sem terjedtek el igazán a nyílt forráskódú vállalati döntéstámogató rendszerek. A hiba nem a felhasználók készülékében van.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.