Színes nyomtatás monokróm áron - szerződve
Itt az új A4-es szilárdtintás Xerox multifunkciós, a ColorQube 8900.
Itt az új A4-es szilárdtintás Xerox multifunkciós, a ColorQube 8900.
Szigorítaná a szerzői jogokkal kapcsolatos visszaélések szankcionálását a kínai legfelsőbb bíróság. Az új szabályozás elfogadása esetén a szolgáltatók is felelősségre vonhatók lesznek.
Az ügyben eljáró kínai bíróság megegyezést szeretne kicsikarni az iPad-márkanévvel kapcsolatos szerzői jogi vitában. Szakértők szerint az Apple nem hajlik a megegyezésre.
Összebeszéltek? Volt dolgozóik szerint hét IT-óriás - köztük az Apple, az Intel, az Adobe és a Google - titkos paktumot kötött szakembereik "helyben tartásáról". Nem szerződhettek máshová - most perelnek.
Az Oracle vezérigazgatója a Google ellen indított szabadalmi per tárgyalásán tanúskodva azt mondta, cége komolyan gondolkozott egy saját okostelefon-platform elindításán. A Sunt felvásárló cég a Java-jogok állítólagos megsértése miatt perelte be a keresőóriást.
Az ACTA rappörtőrje Brüsszelnek küldött ajánlásában felszólította az EP-képviselőket, hogy ne szavazzák meg az Egyesült Államok által kezdeményezett szerzői jogi megállapodást.
A Kim Dotcom cégét képviselő amerikai jogász szerint ha elmarasztaló ítélet születik a fájlcserélő oldal elleni perben, az más, törvényesen működő tárhelyszolgáltatókra nézve is veszélyes precedenst teremthet.
A kínaiak kezdik zokon venni a szellemi tulajdon ellopását...
Válság ide vagy oda, a megjelent címek alapján nehéz lenne azt mondani, hogy könyvre ne lenne igény. Az Amazon pedig a digitális vonalat is erősíti eszközzel és tartalommal egyaránt, ami új távlatokat nyit a szerzői kiadások előtt. Ki akarja adni összes műveit? Megteheti - a Publio Kiadó jóvoltából akár Magyarországon is.
Aki dolgozik, hibázik. Közhely, de mint mind közhelyet, ezt is számos, a mindennapi életből vett példa bizonyítja. Milyen hibák, bizonytalanságot okozó események történhetnek a céges a dokumentumok kezelése közben? Egy információ eltűnése, hibás szerződés aláírása, duplikált adatrögzítések, egymás munkájának felülírása és még sorolhatnánk. Mai cikkünkben ezekre a problémákra fogunk megoldást keresni és találni!
A szervezet szerint az iparági innovációt is hátráltathatja az egyezmény ratifikálása.
A Seagate felmérése szerint az idén is akadozni fog a merevlemez-ellátás. A nagy gyártók hosszú távú beszállítói szerződésekkel próbálják bebiztosítani magukat.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A cél a kkv-k külpiaci megjelenésének és nemzetközi együttműködéseinek elősegítése az iparjogvédelmi és szerzői jogi ismereteik gyarapítása, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos információk terjesztése, valamint iparjogvédelmi kultúra fejlesztése révén.
Az internetszolgáltatóknak ennek ellenére nem kell letiltaniuk a szerzői jogi sértést elkövető internetezőket.
Az Oracle szeretné, ha minél előbb ítélet születne a Google ellen szabadalomsértésért és szellemi tulajdon megsértéséért indított perében.
A Wikipedia, a Reddit és a BoingBoing "teljes elsötétítéssel" tiltakozik az Egyesült Államok kongresszusa elé kerülő kalózellenes törvény ellen. Az akciókhoz számos más oldal, köztük a Google is csatlakozott.
250 milliárd eurós veszteséget okoz éves szinten a kalózkodás. De van megoldás! Van megoldás?
Jogdíjkötelessé váltak a memóriaalapú háttértárolók, a külső merevlemezekkel egyetemben.
A keresőóriás több mint kétszáz elektronikus levelezéssel, szervermentéssel, e-kereskedelemmel, mobil technológiákkal és adatbázis tunninggal kapcsolatos szabadalmat vásárolt.
Nem ellentétes az európai uniós jogszabályokkal az, ha az eladók vagy szolgáltatók és a fogyasztók között kötött szerződések alkalmazásakor figyelmen kívül hagyják azokat a feltételeket, amelyeket bírósági eljárás során tisztességtelennek találnak és semmisnek minősítenek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.