Kiengedték a bebörtönzött újságírót
Kiengedték a börtönből azt a férfit, akit 2005-ben - főként a Yahoo által a hatóságoknak átadott emailek alapján - ítéltek el.
Kiengedték a börtönből azt a férfit, akit 2005-ben - főként a Yahoo által a hatóságoknak átadott emailek alapján - ítéltek el.
Megbízhatónak tartják a Sysasminday résztvevői az ESET termékeit.
Az egészségügyi intézmények vezetői - sok más szervezet igazgatóihoz hasonlóan - nap mint nap azzal a kihívással szembesülnek, hogy folyamatosan csökkenő költségvetésből kell biztosítaniuk a betegek ellátását - a lehető legmagasabb színvonalon.
Számos szempontot kell alaposan megfontolnia annak a vállalatnak, amelyik azon gondolkozik, hogy videomegfigyelő rendszerének menedzselését kihelyezze a felhőbe.
A sebezhetőség menedzsmentjéről tartott előadást a III. Kibervédelem és Információbiztonság Konferencia második napján, Balatonőszödön a rendezvény fő szervezőjének, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke, Zala Mihály.
Javulhat a számítóközpontok hatékonysága és a rendelkezésre-állás.
Egy nagyvállalat üzleti rendszereinek adatbázisai az évek során rendkívüli mértékben megnövekednek a folyamatosan halmozódó adatok miatt. Ezen adatok egy része ugyanakkor már nem vesz részt a napi üzleti folyamatokban, tárolásuk csupán a törvényi megfelelés miatt vagy hosszú távú elemzés céljából szükséges.(X)
A magyar vállalkozások jelentős része elmulasztja, hogy rendelkezzen adatbiztonsági szabályzatában arról, hogyan semmisíti meg az adathordozók leselejtezésekor az azokon tárolt adatokat. Pedig a törvényi előírások folyamatosan szigorodnak, jövő márciustól a cégek vezető tisztségviselő magánvagyonukkal felelhetnek a cég által okozott károkért.
Mélyreható átalakulás indult az új keletű informatikai környezetek, alkalmazások és munkahelyi infrastruktúrák megjelenésével a sokak által unalmasnak, szükséges rossznak tartott adatmentés területén. Izgalmas feladatokat ígér az is, hogy szakértők szerint a mentésnek a jövőben a merőben eltérő igényeket kiszolgáló archiválással is szorosan össze kell forrnia.
5 év fejlesztés után a Toshiba piacra dobta a világon elsőként papírtakarékos másoló-nyomtató készülékét valamint papír újrahasznosító és archiváló egységét.
Ma már szinte minden szervezet, vállalat kritikus mértékben függ informatikai rendszerétõl. Ennek pedig legfontosabb, pótolhatatlan eleme az adatkészlet. Hiszen minden egyebet újra megvásárolhatunk, azonban adatkészletünk hosszú évek csaknem megismételhetetlen eredménye. Az újraelőállítás, visszaállítás csak akkor lehetséges, ha van megfelelő adatmentésre és visszatöltésre alkalmas megoldásunk!X
A munkatársak által használt „mobiltelefonok” egyre jobban hordozzák a számítógépek sajátosságait, mind teljesítményben, mind funkcionalitásban, azonban a kompaktságuk miatt számos biztonsági problémát kell a használatuk engedélyezésével párhuzamosan orvosolni.
Több mint 1.000 pályázó közül kapott felkérést egy magyar szakértő a világ egyik legrangosabb vállalati informatikai konferenciáján való szereplésre, amire eddig nem volt példa az Oracle OpenWorld történetében. Nagy Zoltán a magyar FORNAX cégcsoport saját fejlesztésű megoldását fogja bemutatni.
Pénteken az elnök négy fontos javaslatot is tett az átláthatóság növelése érdekében.
Már nem növekszik olyan látványosan a legnépszerűbb közösségi oldal, sok a kiábránduló is.
A teljes IT-szektorban változásokat hozhat az az egyre több oldalról megerősített igény, mely az adatközpontok már most hatalmas, de még így is rohamosan növekvő energiafelhasználását csökkentené.
Érdekelt-e az informatika a vállalati adatközpont energiahatékonyságának javításában? A magasabb PUE-érték biztosan gyengébb hatásfokról árulkodik? Szállítói körképünkből kiderül, hogy az optimális energiafogyasztásra törekvő szervezetekre a zöld technológiák puszta bevezetésén túl további teendők várnak.
Akkreditált biztonsági tanúsítvány igazolja, hogy a NetIQ személyazonosság-kezelő szoftvere megfelel a legszigorúbb biztonsági előírásoknak
Hamarosan mégis visszaesés következhet a NAND flash iránti keresletben.
A negyedévente frissülő Mozilla rendszer hamarosan hozzánk is megérkezhet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.