Hirdetés
. Hirdetés

Intelligens rendszerek a kórházak hatékonyságának javításáért

|

Az egészségügyi intézmények vezetői - sok más szervezet igazgatóihoz hasonlóan - nap mint nap azzal a kihívással szembesülnek, hogy folyamatosan csökkenő költségvetésből kell biztosítaniuk a betegek ellátását - a lehető legmagasabb színvonalon.

Hirdetés

A nehézségeket a világ összlakosságának elöregedése is fokozza: 2010-es népesség-előrejelzésében az ENSZ megállapította, hogy a 60 év feletti lakosság száma minden korábbinál gyorsabb ütemben nő a fejlett régiókban. Az elkövetkező négy évtizedben több mint 50 százalékos növekedés várható, így a 2011-es 274 millióról 2100-ra 433 millió főre emelkedik majd ez a szám.

Hirdetés

Kihívást jelent továbbá, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy nemrégiben közzétett tanulmánya szerint az egészségügyre fordított erőforrások mintegy 20-40 százaléka veszendőbe megy. Napjaink egészségügyi intézményeinek emellett egyre több beteget kell ellátniuk, miközben a betegelégedettség növeléséről, az ellátás minőségének javításáról, a biztonság fejlesztéséről és a pénzügyi eredményesség biztosításáról is gondoskodniuk kell.

Mindezek eredményeként az egészségügyi szakemberek számára egyre inkább szükségessé vált, hogy olyan új technológiákra támaszkodjanak, amelyek segítenek áthidalni a szakadékot az időkorlátok és az elvégzendő feladatok között. Minden egészségügyi intézmény számára elsődleges a megbízható és biztonságos betegellátás. Az intézményeket működtető szakemberek folyamatosan keresik annak a módját, hogyan lehet növelni a páciensek elégedettségét és a kórházak biztonságát. A kihívások ellenére azonban a kórházvezetőknek lehetőségük van megvalósítani olyan stratégiákat, amelyekkel kiváló minőségű betegellátás mellett optimalizálhatják működésüket.

A WHO az említett kutatás részeként felvázolta azokat a lépéseket, amelyekkel a kórházak csökkenthetik a veszteségeket. Ilyen tevékenység például az intézmény hatékonyságának növelése, a technológiák és az egészségügyi szolgáltatások lehető legoptimálisabb kihasználása, illetve a valóban szükséges egészségügyi szolgáltatások meghatározása. Fontos továbbá a munkatársak motiválása, a megfelelő ellátás biztosítása, hogy csökkenjen az orvosi hibák száma, valamint a pazarlás megszüntetése és a korrupció felszámolása.

Okostechnológiával a hatékonyságért
Az olyan intelligens technológiák alkalmazásával, mint a rádiófrekvenciás azonosítás (radio frequency identification, RFID) és a valós idejű helymeghatározási rendszerek (real-time location system, RTLS), a létesítmények biztonságos, nyugodt környezetet alakíthatnak ki a betegek, a személyzet és a látogatók számára, és csökkenthetik a lehetséges kockázatokat.

Az intelligens technológiai infrastruktúra olyan tervezési modell, amely az infokommunikációs technológia és egyéb, a közelmúltban megjelent vezeték nélküli és mobil kommunikációs protokollok progresszív fejlődésén alapul. Az infrastruktúra a kórház központi idegrendszereként funkcionál: összehangolja a hagyományosan különálló rendszerek, mint például az energiaelosztási, épületfelügyeleti, biztonsági és informatikai rendszerek működését, így valós idejű kommunikációt és monitorozást, valamint optimalizálást és automatizálást tesz lehetővé. Ilyen módon a különböző kórházi rendszerek egymással való kommunikációjának köszönhetően a teljes infrastruktúra szilárdabbá és intelligensebbé válik, ezáltal hatékonyabban hasznosítja az erőforrásokat.

Az RFID- és RTLS-technológiákat általában a csecsemők, idősek vagy a mentális betegségekkel küzdők monitorozására használják, mivel lehetővé teszik a biztonsági személyzet és az ápolók számára a betegek azonosítását, nyomon követését és felügyeletét. Ugyanakkor ezen technológiák alkalmazhatók a berendezések és eszközök optimális kihasználtságának biztosítására, készletkezelésre, valamint a veszteségek és a szükségtelen felhalmozás megelőzésére is. Az RFID- és RTLS-alkalmazások továbbá integrálhatók egyéb megoldásokkal, például a hozzáférés-felügyeleti, riasztó, épület- és készletkezelési, sürgősségi ellátási és információs rendszerekkel, fejlett videomegfigyeléssel, wifi-infrastruktúrával és egyéb alrendszerekkel. Ezek a valós idejű adatok nemcsak az üzemeltetési hatékonyságot, de a személyzet munkavégzésének hatékonyságát is elősegítik, így az integrált technológiák értékes eszközzé válnak az egészségügyi intézmények számára.

 

A folyamat illusztrálásaként a kórházba járóbeteg-rendelésre érkező beteg például kap egy betegazonosító címkét. Amikor belép a sebészeti előkészítő területre, a páciens tartózkodási helyén található orvosi eszközöket hozzárendelik a betegazonosító számához, így pontosan felmérhető, hogy milyen technológiára van szükség, és ebből mi érhető el. A berendezések vagy orvosi fogyóeszközök használatának és alkalmazásának díja is hozzárendelhető a beteg kórlapjához és számlájához.

Az intelligens infrastruktúra jó befektetés
A sikeresen alkalmazott RFID- és RTLS-technológiák hozzájárulnak az egészségügyi intézmények különféle céljainak megvalósításához a biztonság és a betegellátás minőségének fokozásával, illetve a költséghatékony üzemeltetés elősegítésével. Az okosarchitektúra számos lehetőséget kínál az intézmények számára: a technológiák alkalmazásával például a kórházak képesek rövid idő alatt lokalizálni a bérelt berendezéseket, így elkerülhetik a késedelmes visszaszolgáltatás miatti díjakat, a jobb láthatóságnak köszönhetően pedig hatékonyabban használhatók ki a berendezések. Az intelligens infrastruktúra emellett egyaránt csökkenti az üzemeltetési költségeket és a tőkeberuházásokat a kórházi létesítmény élettartama során, mivel redukálja a felesleges kiadásokat, optimalizálja az erőforrások felhasználását, és egyszerűsíti az üzemeltetést a különböző rendszerek közötti integráció és kommunikáció biztosításával. Kialakításából fakadóan az infrastruktúra ezen felül egyszerűen bővíthető és módosítható: mivel nyílt protokollra épülő technológiákat alkalmaz, gyorsan és eredményesen fogad be új platformokat, vagy akár egy újonnan kialakított kórházi szárnyat is.

Megtérülés
„Ezen technológiák integrálásával az egészségügyi szervezetek képesek biztosítani a pénzügyi és üzemeltetési döntéshozatalhoz szükséges folyamatos információáramlást a biztonsági és az informatikai részleg, illetve a létesítmények és a klinikai vezetők számára, miközben a megoldások támogatják a szervezet legfontosabb küldetését, az életmentést. Ráadásul az RFID-/RTLS-projektre fordított befektetések rendkívül hamar, átlagosan egy év vagy még rövidebb idő alatt megtérülnek, ami további meggyőző érvként szolgál a vezetők számára” – mondta Spilkó József, a Schneider Electric magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.